nlc.hu
Aktuális
Homokba írta segélykérő üzenetét a bajbajutott turista, így menekült meg

Homokba írta segélykérő üzenetét a bajbajutott turista, így menekült meg

Vakmerősége miatt komoly veszélybe került egy brit turista Ausztráliában, akit végül egy homokba írt üzenetnek köszönhetően talált meg a mentőhelikopter.

A 63 éves Geoff Keys a Jardine River nemzeti parkot akarta felfedezni. Úgy döntött, úszva indul az Eliot-vízeséshez, de eltévedt, és gyalog sem talált vissza a kiindulási ponthoz. Jó ideig gyalogolt mezítláb, majd inkább aludni tért. Másnap helikopterek zajára ébredt, akkor jó nagy betűkkel leírta a homokba, hogy “Segítség!”, a dátumot és egy nyilat, hogy merrefelé találják.

Homokba írta segélykérő üzenetét a bajbajutott turista, így menekült meg

Végül az egyik helikopter a folyó közepén talált rá, ahogy a gépnek integetett. Geoff a két nap alatt teljesen legyengült, csörlővel kellett kiemelni a vízből. Ahhoz képest, hogy a kaland rosszabbul is végződhetett volna, és a mentőakció összesen 800 ezer dollárba, vagyis átszámítva több mint 160 millió forintba került Ausztráliának, a férfi egész jókedvűen számolt be róla a saját blogján.

Homokba írta segélykérő üzenetét a bajbajutott turista, így menekült meg

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top