nlc.hu
Aktuális
Száz milliót költött menekültszállításra a BKV

Száz milliót költött menekültszállításra a BKV

A kezdeti fejetlenség után mára kiforrta magát a menekültek szállításának rendszere. Aki pedig az egészet fizeti: a BKV.

A Röszke–Budapest túrákat a BKV sofőrjei önként, szabadnapjuk terhére vállalják. Minden járaton van váltósofőr is, rajta kívül pedig két rendőr felügyeli a rendet. Az index.hu Nemes Gábortól, az Egységes Közlekedési Szakszervezet vezetőjétől megtudta, hogy a BKV szeptember közepéig százmillió forintot költött el a transzportokra, tehát a Fővárosi Közgyűlés által a célra idén megszavazott 8,7 millió forinttal eléggé alálőtték a költségek tervezését. (Ennyi pénz négy busz és két sofőr költségeit fedezi.)

Száz milliót költött eddig

Eddig 100 millát költött menekültszállításra a BKV. Valaki majd csak kifizeti

A jellemzően 15-20 éves, 200-as sorozatú, elnyűhetetlen Ikarus buszok a Szegedhez legközelebb eső Dél-Pesti Buszgarázsból indulnak le a határhoz, ahová egy szervizkocsit is telepítettek, a biztonság kedvéért. Az ilyen buszok utazósebessége legfeljebb 65 kilométer óránként, így Röszkéről kb. három óra alatt érnek fel a fővárosba.

A sofőrök még nem tudják, ki és mikor fogja kifizetni a pluszműszakokért járó bérüket.

Cikkeink a menekültügyről:

  • Lezárta a rendőrség a déli határt
  • Zsaruellátó: a Röszkén dolgozó rendőröknek gyűjtenek ételt és italt
  • Az ajtók záródnak  egy éjszaka a röszkei menekülttáborban

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top