nlc.hu
Aktuális
Akár tilos, akár nem, osztálypénz márpedig van

Akár tilos, akár nem, osztálypénz márpedig van

Pedig szabálytalan pénzt gyűjteni az iskolákban. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2013-ban kiadott állásfoglalása szerint illegális az osztálypénz szedése, mert az általános és középiskolai oktatás ingyenes, így az osztálypénz sem lehet kötelező.

Sokan szégyellik, hogy nincs rá pénzük

Legtöbbször külön programokra gyűjtenek pénzt az iskolákban, ami nem kötelező, és a szülők eldönthetik, hogy akarják-e. Általában igennel voksolnak, hiszen az emberek többsége a gyerekeinek igyekszik mindent megadni. Sok helyen azonban nemcsak erre gyűjtenek.

Nálunk már az oviban is kötelező volt a zsepi, WC-papír, szalvéta, azaz a tisztaságcsomag. Sőt gyümölcsöt is kellett vinni havonta az oviba, mert különben nem lett volna elég a gyerekeknek. Alsóban ugyanígy kérték a tanárok, sőt aki tudott, az fénymásolópapírt és rajzpapírt is adott be. Fölsőben már nem kérnek tisztaságcsomagot, viszont kreatív órákra mindig kell vennünk valami pluszt, a rajz- és technikacucc mellé. A kedvencem a gyerekeim rajztanára, aki pasztellkrétakészletet is kötelezővé tett a gyerekeknek, ami nagyon drága – meséli egy kétgyerekes anyuka.

Mi megszavaztuk, hogy legyen osztálypénz, de ezt nem szedheti össze az osztályfőnök, mert neki tilos, így egy anyuka bevállalta, azóta ő szedi. Ez egyfajta gyűjtés az év  végi osztálykirándulásra, ezen kívül az összes év közbeni programot mi fizetjük. Olyankor az osztályfőnöknek adjuk a pénzt, szóval nem értem, mert mégis szed pénzt… – mondja egy másik szülő.

Nálunk két gyerek is van az osztályban, aki nem jöhetne soha külön programra vagy kirándulni, mert a szülei nem tudják kifizetni. Nekik mindent összedobunk, szerintem ez természetes, a gyerekek és a szülők sem tehetnek erről, ők se maradjanak ki a bulikból. Szomorú ez! – ezt már egy apuka meséli.

A gimnáziumig én sem háborogtam, de aztán a ballagás körüli összegeknél elpattant bennem egy húr, mert több mint 100 ezer forintot kértek, nem kértek, követeltek a diákok szüleitől a tanárok. Több szülőtársam is csöndben ült, tudtam, ők ezt képtelenek kifizetni. Nem értem, miért kell ebből ilyen felhajtást csinálni, nem elég egy fehér blúz meg fekete szoknya, illetve nadrág? Miért kell méregdrága bankett, ajándék mindenkinek? Szerintem a ballagásnak nem erről kéne szólnia…

Akár tilos, akár nem, osztálypénz van! – ez derült ki az NLCafénak válaszoló szülőktől

A mi iskolánkban krétára sincs pénz gyakran, mert a Klik nem ad elegendő pénzt, szóval a tanárok a szülőktől kérnek ehhez hozzájárulást. Értem, de nem értek vele egyet, szerintem ezt nem az én feladatom kifizetni, elég nekem a gyerekek különóráit állni, ami havi szinten nem kevés. Ha azt szeretném, hogy egy nyelvet megtanuljon, akkor nyelvtanár kell, és ez nem olcsó. Három gyerekünk van, a különórák több mint 50 ezer forintba kerülnek havonta, amit alig tudunk kifizetni. Miért nem lehet az iskolában olyan szintű oktatást adni, ami jó, és nem nekünk kell a zsebünkbe nyúlni?

Ebédpénzen kívül semmit sem lehetne kérni

Egy törvényesen működő állami fenntartású intézményben az ebédpénzen kívül semmi egyébre nem lehet pénzt kérni a szülőktől – mondta Keszei Sándor, a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke a hirado.hu-nak. Hozzátette, az osztálypénz vagy csoportpénz szedése jogszabályt sért. A probléma Keszei Sándor szerint, hogy az utóbbi években megváltozott a családok anyagi helyzete, a szülők viszont akkor is fizetnek, ha ez meghaladja anyagi teherbíró képességüket.

A pénzek kezelésének a keretei is kifogásolhatók – folytatta az elnök. Ma már vannak bankok, amelyek külön szolgáltatásként osztálypénz vagy osztálykassza néven számlanyitási lehetőséget biztosítanak. Az egyesület inkább szülői alapítványok létrehozását támogatja.

Nem a tanárok hibája

Mióta az eszemet tudom, minden külön program pénzbe került, és általában a szülők örülnek, ha a gyerekek színházba, kiállításra mennek. Mostanában viszont nagyon nehéz olyan elfoglaltságot találnom, ami kifizethető. Egy színházjegy ára 3000 Ft körül van, és akkor még nem mentünk oda meg vissza. Egy ilyen kiruccanás különbusszal fejenként legalább 5000 Ft, és tudom, hogy sok szülő ezt nem engedheti meg magának. BKV-val sem lenne kevesebb, mert a jegyek is nagyon drágák. Nehéz ilyen anyagi körülmények között jól kitalálni a programokat, mert azok bizony fontosak, sok gyerek csak az osztállyal jár színházba, családilag végképp nem engedhetik ezt meg maguknak. Én azt csinálom, hogy kérek osztálypénzt, egy-két ezer forintot havonta, és ebből egész évben tudunk egy kicsit kulturálódni. Talán apránként könnyebb befizetni, mint egyszerre. A szülők egyébként rendre megszavazzák, és igen, tudom, hogy tilos – mondta egy tanár. A jó megoldás az lenne, ha az iskolának lenne pénze minderre, de ez pusztán egy rózsaszín álom, realitása nulla.

További cikkek hasonló témában: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top