Laza blúzban és farmerben libben be az interjúra, és rögtön látni, hogy nem akárki érkezett, hiszen egy jókora slepp kíséri be a szobába. A francia film jelenlegi talán legnagyobb színésznője az életben is hasonló benyomást kelt, mint a filmjeiben. Kissé távolságtartó és rideg, távol áll tőle a szószátyárság, de igyekszik mindig korrekt módon válaszolni, kivéve ha a magánéletéről van szó, ugyanis arról nem szabad kérdezni. Új filmjében, a Hétköznapi titkainkban egy háborús fotográfust alakít, aki meghal egy balesetben, és a férjének, valamint a fiainak (Gabriel Byrne, Jesse Eisenberg és Devin Druid) kell feldolgozniuk az utána maradt űrt, és rájönniük, hogy az édesanyjuk nem feltétlenül az volt, amilyennek látták.
A filmbeli karakterét, Isabelle-t csak a családtagjai emlékképeiben láthatjuk. Mit gondol, más lesz egy figura, ha csak mások szemszögéből nézzük, mintha az ő saját nézőpontját ábrázolnák?
Talán így lenne, ha csak egyetlen szereplő nézőpontjából mutatná őt a film, de nem ez a helyzet. Sok szereplő tükrében láthatjuk Isabelle ellentmondásos karakterét, és így szerintem láthatóvá válik a figura igazsága, a valódi Isabelle. Mást jelentett Isabelle a kisebbik fiának, mást a nagyobbiknak, ahogy mást jelentett a férjének és a szeretőjének is. Függetlenül az ábrázolás módjától, mindig nagyon nehéz teljesen megfejteni egy karaktert, és ez még azokra is igaz, akik nem annyira összetett és titokzatos figurák, mint amilyen Isabelle. A filmben sokat megtudhatunk róla, de a megismerését nehezíti, hogy minden információt töredezve, apró emlékképekből kapnak meg a nézők.
Isabelle Huppert és Jean-Luc Goddard 1980 körül
Együtt dolgozott az európai rendezőzsenik javával, most azonban egy fiatal tehetség, Joachim Trier hívta. Mit kell tudnia egy fiatal rendezőnek ahhoz, hogy megkaphassa Isabelle Huppertet a filmjébe?
Joachim előző filmjét, az Oslo, augusztust rengetegen szerették, és én is a film kapcsán hallottam először róla. Kaptam tőle egy csodálatos forgatókönyvet, ami már csak a történet zaklatott kronológiája miatt is izgalmas volt. Engem leginkább az érdekelt, hogy ezt a töredezett történetmesélést hogyan kívánja a gyakorlatban megvalósítani, és hogyan kívánja a történet mélységét és melankolikus hangulatát visszaadni. Annyi mindenről szól ez a film, hogy összefoglalni sem könnyű. Amikor a kérdéseimre megkaptam tőle a válaszokat, igent mondtam. Joachim a képei segítségével az életet teremti meg a vásznon, és ez szerintem briliáns.
Ha egy új rendezővel dolgozik együtt, mindig megnézi a korábbi filmjeit, mielőtt igent mondana?
Szerintem ez a minimális házi feladat teljesítése, ami egy színésztől elvárható. Az első filmesek esetében pedig igyekszem a megérzéseimre hagyatkozni, esetleg körbekérdezek a filmes ismerősöknél.
Kényelmesen érzi magát a kamerák előtt, amikor nem francia, hanem angol nyelven kell forgatnia?
Elég vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Néha könnyebbnek érzem a dolgot, néha nehezebbnek, ez igazából a helyzettől és a filmtől függ. Néha egy idegen nyelv olyasfajta szabadságot biztosít a színészi játékodhoz, amire az anyanyelved nem képes, de az is előfordul, hogy csapdának érzed. Ez egy elég komplex kérdés, amire nem tudok egyszerű válasszal szolgálni. Az biztos, hogy nagyon boldogtalan lennék, ha csak angol nyelven forgathatnék, viszont örülök, hogy a francia mellett egy másik nyelven is lehetőségem nyílik dolgozni. Francia vagyok, franciául gondolkodom, de olykor segít teljesen más emberré válnom egy filmben, ha nem franciául kell beszélnem.
Igaz az, hogy egy színésznek megváltozik a játéka, amint más nyelven kezd játszani?
Teljesen. Nem ugyanúgy viselkedik az ember a kamerák előtt, sőt még az arcjátéka is megváltozik kicsit.
2001-ben A zongoratanárnő című filmjéért megkapta a cannes-i fesztiválon a legjobb női alakításért járó díjat
Rendkívül sokat dolgozik, csak idén négy új filmje jön ki. Hollywoodban jelenleg forró téma, hogy ötven fölött egy színésznő alig kap szerepeket. Franciaországban ezek szerint jobb a helyzet?
Nekem ezzel sosem volt gondom.
De azzal egyetért, hogy ez egy létező probléma?
Nézd meg Julianne Moore vagy Meryl Streep karrierjét: egyfolytában dolgoznak. Hogy a színésznők ötven fölött ne kapnának szerepeket? Ez egy nem létező probléma.
Az imdb profilja szerint nemcsak a filmbéli karaktere, hanem ön is nagyon szeret fotózni. Milyen fotókat készít a szabadidejében?
Ez biztos valami félreértés lehet. Sosem fotóztam, bár fotómodellként már sokszor dolgoztam egy-egy munka erejéig. Az is kihívást jelentett a szerepben, hogy úgy kellett tűnnöm a kamerával a kezemben, mintha profi lennék, bár szerencsére elég kevés ilyen jelenetem akadt. Egy korábbi filmemben egyszer már játszottam fotóst, és ez sokat segített. Színészként fotóst játszani az egyik legnehezebb kihívás, mert mi többnyire a kamera másik oldalán állunk. Nagy a különbség a figyelő és a megfigyelt ember között.
1988-ban a Hálószobaablak című filmben
Michael Haneke rendezővel egy migránsokról szóló filmet tervez, ami a francia Calais-ban játszódik majd. Erről mesélhet már valamit?
A film még nagyon korai stádiumban van. Azt tudom mondani, hogy egy gazdag család áll a középpontban, akik Calais közelében élnek, és az otthonuknál kénytelenek szembesülni a tömeges migrációval. Elsősorban a családi problémákra és a helyzetből adódó üzleti problémákra fókuszál a történet. Csak júliusban kezdjük a forgatást, szóval addig még sok minden változhat, de az biztos, hogy a film erősen politikus lesz.
A forgatókönyv készen van már?
Annyira, amennyire egy filmforgatókönyv készen lehet. Haneke esetében a leforgatott anyag gyakran fényévekre van a forgatókönyvben leírtaktól, szóval ettől még a film lehet, hogy teljesen másmilyen lesz.
A filmbéli karakterének az élete egy pontján választani kell a családja és a hadszíntéri sajtófotózás között. Előfordult már az élete során, hogy a színészkedésért nagyobb áldozatokat kellett hoznia?
Ekkorát biztosan nem kellett. Soha nem került szóba, hogy abbahagyjam a színészkedést. Inkább a szakmámért kell olykor áldozatokat hoznom, például mondtam már le egy nyaralást filmszerep miatt.
Soha nem fordult meg a fejében, hogy abbahagyja?
Mindenkinek az életében adódik olyan pillanat, hogy elege van a munkájából, de ha én abbahagynám a színészkedést, az olyan volna, mintha befejezném az életemet. A színészet furcsa egy hivatás, mert az ember akkor is színész marad, amikor épp nem színészkedik. Ez egyfajta megszállottságot követel meg tőlünk, és az ember néha örülne, ha meg tudna szabadulni ettől a megszállottságtól, de ez lehetetlen.
Claude Chabrollal a Női ügyek forgatásán
Ha valaki ilyen sok filmben játszik, mint ön, akkor kategorizálja magában a filmjeit? Van külön fiók a fejében a jóknak, a közepeseknek és a rosszaknak?
Nem igazán, de az biztos, hogy a kedvenc rendezőimmel – mint amilyen Claude Chabrol vagy Michael Haneke – a közös munka számomra mindig szép emlék. Persze vannak olyan filmek, mint például A zongoratanárnő vagy a Szerelem, melyek ismertebbek lesznek a többinél, és olyanok is akadnak, amelyek nemzetközileg lesznek igazán sikeresek, és nem Franciaországban, és persze ez fordítva is elő szokott fordulni. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy szinte minden filmemet forgalmazzák nemzetközileg is.
Több mint száz filmmel a háta mögött van olyan rendező, akivel még nagyon szívesen dolgozna együtt?
Nem vagyok álmodozó típus. (Nevet.) Természetesen örülök, ha egy nagy nevű direktor hív, de elsősorban olyan emberekkel akarok együtt dolgozni, akik velem akarnak dolgozni. Ez a szakma amúgy is pont fordítva működik. Inkább a rendezők akarnak konkrét színészekkel együtt dolgozni, és ők keresik meg őket, mint fordítva. Persze elő szokott fordulni a fordítottja is, de azt én sosem preferáltam.
Olvasnál még francia filmekről és francia nőkről?
- 10 kihagyhatatlan francia romantikus film
- 10 francia film, amitől összeszorul a szívünk
- A francia nők szerint ez a fiatalságuk 10 titka
- Ismerd meg a francia nők szépségtitkait!
