Aktuális

Időt kérnek az iskolaigazgatók

Felhívást adott ki kilenc iskolaigazgató, melyben figyelmeztetnek: nem lehet néhány hét alatt megoldani a közoktatás összes problémáját.

Időt kér a hivatalos tárgyalások lefolytatására és türelemre szólít fel kilenc iskolaigazgató az oktatás átalakításáról szólva abban a felhívásban, amelynek az “Én tényleg tanítanék…” címet adták.

A kilenc intézményvezető által aláírt, az MTI-hez kedden eljuttatott közös közleményben az áll: a közoktatás helyzetével kapcsolatos tiltakozások hatására személyi változások történtek, megkezdődött a párbeszéd az oktatásirányítás és a pedagógusok között.

Mint az aláírók visszaidézik: 2015 novemberében jelent meg a miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestületének  nyílt levele, amelyhez sok közösség és magánszemély is csatlakozott, “elindítva ezzel azt a folyamatot, amelynek során az oktatásirányítás – felismerve több hibás döntését és annak következményeit – hozzálátott a rendszer átalakításához”.

A szakmai alapú megbeszéléseket azonban “politikai indíttatású megnyilvánulások zavarták meg”. Egyrészt a hozzá nem értő és félrevezető elemzések, másrészt egyes csoportok és emberek “felhatalmazás nélküli, gyakran szakmai alapokat nélkülöző vagy pártpolitikai indíttatású megszólalásai” – sorolják.

Várják a  tárgyalások eredményét

Úgy folytatják: “adjunk időt” a hivatalos tárgyalások lefolytatására “köznevelési kerekasztal, kormány és sztrájkbizottság” –, valamint bizalmat az új oktatási államtitkárnak, aki “elődeivel ellentétben partnernek tekinti a pedagógusokat”. Mint állítják, nem várható, hogy néhány hét alatt minden kérdésben megállapodás születik. Egyes problémák alaposabb kutató- és tervezőmunkát igényelnek – fogalmaznak, példaként említve a NAT átalakítását és a tanulók túlterheltségének kérdését.

“Várjuk a tárgyalások eredményét, a megállapodások mielőbb nyilvánosságra hozatalát!”  – jelentik ki az aláírók, majd közleményüket zárva hozzáteszik: “én addig is tanítanék…”

A közleményt a Béke Ligeti Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, a Petőfi Sándor és Dózsa György Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, az Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola, az Izsák Imre Általános Iskola, az Öveges József Általános Iskola, a Nyitott Ház Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, a Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium, a Zalaegerszegi Városi Középiskolai Kollégium, valamint a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium intézményvezetője írta alá.

Itt olvashatsz még többet az oktatásról: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top