A Kiss László lemondását követően frissen kinevezett Hargitay András, a magyar úszóválogatott új szövetségi kapitánya az M4 Sport Sport7fő című műsorában mondta el, egyelőre nem beszélt Hosszú Katinkával, mert szerinte mindez most még másodlagos. “Hosszú Katinkával tavaly októberben beszéltem utoljára. Úgy tűnik, Hosszú a magyar úszósport vezetőivel nem kíván beszélni, és az olimpiai bizottsággal sem.”
A szövetségi kapitány ugyanakkor azt is elmondta, az új időszámításba kezdett Hosszú Katinka amerikai felkészülése nyugodt körülmények között zajlik. “Ő most a saját útját járja, és ha ez az út beigazolódik, vagyis megnyeri az olimpiát, és jó eredményeket ér el, akkor nekem nincs arra szükségem, hogy velem beszéljen. Az a fontos, és azt kívánom neki tiszta szívemből, hogy érje el azokat az eredményeket, amiket a legjobban szeretne. Mert ez a mi érdekünk is, ez egész Magyarország érdeke, és a legértékesebbnek választott Hosszú Katinkának is ez az érdeke. Nem az a fontos, hogy kivel áll szóba, vagy kivel nem, az csak másodlagos” – hangsúlyozta Hargitay András, aki versenyzőként a sportág első magyar világbajnoka volt.
Az úszóválogatott szakvezetője azt is elárulta, szívesen kikérné a korábban már a Hosszú Katinka ügy miatt lemondott Kiss László véleményét, mert “azt a tapasztalatot, amit az elmúlt időben felhalmozott, nem lehet csak úgy eldobni”. Egyébként már felvette a kapcsolatot a 75 éves edzővel, de azt még nem tudni, a nemi erőszak botrányba keveredett Kiss László mennyire akar részt venni a munkában.
“Kiss László hatalmas traumát élt át. 55 évvel ezelőtt kétségtelenül egy, a bíróság által elítélt eseményben vett részt. Azt gondolom, ezért megbűnhődött. Lehetséges, végleg hátat fordít az úszósportnak, lehet, hogy sokan pont ezt akarják” – vélekedett Hargitay András, aki eddig az utánpótlás-válogatott kapitányaként tevékenykedett.