Elsőre talán azt gondolnánk, hogy a Saul fia nem gyerekeknek való film, közben pedig nagyon is az. A holokausztot igazán megérteni talán sosem fogjuk, hiszen feldolgozhatatlan és megérthetetlen, viszont érdemes minél korábban elkezdeni gondolkodni róla, akár már tinédzserkorban. Persze önmagában az, hogy a gyerekek megnézik a filmet, még nem jelenti azt, hogy meg is értették, és pont azért jött létre a Suli-mozi program, hogy segítséget nyújtson a tanároknak. Fontos, izgalmas társadalmi kérdéseket boncolgató filmeket vetítenek le a diákoknak, és a vetítés után a program szakembereinek lehet feltenni a kérdéseket, illetve olykor, a Suli-mozi Extra keretében maguk az alkotók jönnek el, hogy válaszoljanak a gyerekeknek. Ez történt most is, amikor az Oscar-díjas Saul fia főszereplője, Röhrig Géza ellátogatott a budapesti Puskin mozi nagytermébe, hogy egy telt háznyi tinédzser kérdéseire válaszolgasson Kovács Gellért filmszerész, a program moderátora segítségével.
Kérdéslavina
A régi, szocializmusból ránk ragadt – már akik vannak annyi idősek –, hogy az iskolai mozizások nagyjából úgy néznek ki, hogy komplett osztályokat terelnek be a moziterembe, hogy levetítsenek nekik valami szörnyű propagandafilmet, vagy egy olyan alkotást, amit valamiért a hatalom nagyon fontosnak tart, a gyerekek pedig csak azért mennek el, mert addig sem kell az iskolapadban ülniük. A Suli-mozi ezzel szemben nem kötelező, sőt még ha alacsony összeget is, de fizetni kell érte, cserébe viszont nemcsak érdekes filmeket, hanem érdekes beszélgetéseket is kapnak a srácok/lányok. A Röhrig Gézával folytatott beszélgetés persze kissé nyögvenyelősen indult, de aki részt vett már közönségtalálkozón, tudhatja, hogy csak az első egy-két kérdést nehéz feltenni, utána úgyis beindul a dolog. Kellett az egyik tanár úr bátorító nyitó kérdése ahhoz, hogy a gyerekek is merjenek kérdezni, de aztán beindult a lavina. A kérdések elkezdtek záporozni, és van egy olyan érzésem, hogyha negyvenöt perc helyett két órájuk lett volna kérdezgetni, akkor sem fogytak volna ki.
Az ego nem szállt el
A gyerekközönség azért szuper, mert sokkal nyitottabbak, és rá mernek kérdezni olyan dolgokra is, amit egy felnőtt félne feltenni, mert azt gondolná, hogy hülyeség, pedig így nagyon érdekes válaszokról maradunk le. Amikor például valaki megkérdezte, hogy a háttérben látható holttestek mind emberek voltak-e, vagy voltak köztük bábuk is, akkor Röhrig elmesélte, hogy főképp hajléktalanokat kértek fel statisztának, sajnos megalázóan kevés fizetésért, és csak akkor kaphattak valamivel többet, ha hajlandóak voltak meztelenül is a kamerák elé feküdni. Az egyik legnagyobb derültséget okozó kérdés az volt, amikor Röhrignek az “Önnek mit jelent a Saul fia?” kérdésre kellett válaszolnia, ő pedig megjegyezte, hogy jó, hogy nem rögtön az élet értelméről faggatják.
Mi az a Suli-mozi?A Suli-mozi program már 2011 óta létezik, és azt a célt szolgálja, hogy a gyerekek ne csak nézzék a filmeket, hanem beszéljenek is róluk. A program több száz címet tartalmazó katalógusából (ezek között vannak kisebbeknek szóló filmek, dokumentumfilmek, tabutémákat boncolgató alkotások, sőt még a kötelező olvasmányok filmváltozatai is) az iskolák kiválasztják maguknak a nekik szimpatikusat/fontosat, amihez a gyerekekkel oda látogató tanárok segédanyagot is kapnak, vagyis háttér-információkat a filmről és arról, hogy milyen témákat vet majd fel a gyerekek között. A tanárok pedig maguk dönthetik el, hogy ott helyben, a film után, vagy aztán visszaérve az iskolában maguk beszélgetnek a gyerekekkel erről, vagy megkérik a Budapest Film szervezőit, hogy az ő filmes szakemberük tartsa meg ezt a beszélgetést. A helyszín mindig a Budapest Film valamelyik patinás fővárosi mozija (Művész, Kino Café, Puskin, Tabán, Toldi vagy a Corvin), és magyar filmek esetében olykor egy-egy alkotó is eljön, hogy a film után a gyerekek egyenesen neki tehessék fel a kérdéseiket a Suli-mozi Extra keretében. |
Egyébként végig közvetlen volt, aki tudta, hogy mikor kell komolynak lenni, és mikor lehet viccelődni a gyerekekkel. Nem lehetett tőle olyan képtelenséget kérdezni, amire ne próbált volna normális választ adni. Amikor kicsit provokatívan azt tudakolták tőle, hogy nem szállt-e el nagyon azután, hogy a film Oscart kapott, ő nem játszotta a sértődöttet, hanem nagyon korrektül azt felelte, hogy ő már negyvennyolc éves, két lábbal áll a földön, és bár kétségtelen, hogy egy ilyen volumenű sikernek van egoformáló hatása, mivel nem igazán vannak további tervei a színészkedéssel, rá ez az egész nincs akkora hatással. Sokkal veszélyeztetettebbnek érzi a rendezőjét, Nemes Jeles Lászlót, aki ezzel a filmmel gyakorlatilag mindent megnyert, amit filmesként meg lehet, ráadásul rögtön az első munkájával, ezért nehéz lesz új célokat találnia magának.
Kérdések után szelfik
Röhrig ugyanolyan örömmel mesélt a film készítésének technikai körülményeiről (“Három nap után már az lett volna furcsa, hogy ha nincs folyton az arcomban a kamera”), mint arról, hogy mit jelentett sonderkommandósnak lenni, és miért volt Saul számára annyira fontos, hogy eltemesse azt a fiút. (“Nem temethetem el az összeset, de ezt az egyet eltemetem. Mi mást lehetne csinálni egy halottal, hogy ha az ember hálás neki, mint eltemetni őt?”) Röhrig Géza azt is elmesélte, hogy ugyan Spielberg szerette a filmjüket, de ők nem szerették annyira az övét, mivel sok más filmmel együtt holokausztgiccsnek tartják. Három zsidóból kettő meghalt a holokausztban, de mindig arról a harmadikról készítettek filmet, nem a többségről, akik ott maradtak. Saul a film végén látható mosolyáról elárulta, hogy az nem a kisgyerekről szólt, hiszen ő a kamerába mosolygott, nem a kisfiúra.
“Ez egy minden utáni mosoly, amikor az ember élete olyan üres, mint egy szappanbuborék, és csak arra vár, hogy elpattanjon. Saul azért mosolyog, mert ő az egyetlen a filmben, akinek sikerült. Megmentette ezt a kisfiút a lángoktól. Bárki megtalálhatja a fiút, és eltemetheti. Ez az ember teljesítette a küldetését” – magyarázta, sőt azt is hozzátette, hogy az ő értelmezésében az a szőke kisgyerek ott maga Nemes Jeles László, aki meglátja Sault, majd felnőve, huszonöt évvel később megcsinálja az Oscar-nyertes Saul fiát. A gyerekek itták Röhrig Géza minden szavát, és a beszélgetés sikerét jelzi, hogy a film után a színész alig tudott elszabadulni a Puskin mozi előteréből. A gyerekek ugyanis körbevették, de persze nem az aláírására voltak kíváncsiak, hanem beálltak vele egy-egy szelfire, ő pedig örömmel tett eleget ennek. Nem lehet a gyerekeknek nemet mondani.
