nlc.hu
Aktuális
Nyári szünet a világ körül – melyik országban lazsálnak a legtöbbet a diákok?

Nyári szünet a világ körül – melyik országban lazsálnak a legtöbbet a diákok?

Akadnak országok, ahol decemberben, sőt olyanok is, ahol márciusban kezdődik a nyári szünet. Van, ahol majdnem négy hónapig lazsálhatnak nyáron a diákok, máshol meg alig hat hetük van a feltöltődésre. Ma elkezdődik a nyári szünet a magyar gyerekeknek is, mi pedig körbenéztünk, mikor és mennyit vakációzhatnak külföldi sorstársaik a nagyvilágban.

Az anyaszomorító nyári szünet nem azért került pont nyárra, mert ilyenkor hőség van, és az aszalódó kisdiákok nem tudnak figyelni a negyven fokosra felhevült, kazánra emlékeztető osztályteremben, pedig indoknak ez sem lenne utolsó. A XVIII. század előtt az iskoláztatásnál fontosabbnak tartották a háztáji és mezőgazdasági munkákat, amikből érthető okokból nyáron volt a legtöbb, így ilyenkor a kicsiknek is be kellett segíteniük otthon a betakarításban, és az egyéb ház körüli teendőkben.

Amikor Mária Terézia és később II. József létrehozta az egységes iskolarendszert, a törvénybe bekerült a nyár eleji szünet is az aratás miatt, bár ennek hossza területenként változott, és nem volt egységes. Akkoriban azokat tartották a legjobb iskoláknak, ahol a lehető legrövidebb volt a szünidő, ugyanis úgy gondolták, hogy minél többet koptatják a gyerekek az iskolapadot, annál jobban felkészülhetnek. Ma már tudjuk, hogy az iskolában azért bőven lehet láblógatással is elütni az időt, és inkább a minőség, mint a mennyiség számít, de ettől függetlenül ez a vita máig nem tekinthető lezártnak. Az Egyesült Államokban például gyakran támadják az iskolarendszert a kritikusok szerint túl hosszúra nyúlt nyári szünet miatt: ott három hónapos a vakáció, ami szerintük már elég idő ahhoz, hogy a diákok elfelejtsék, amit az előző évben nagy nehezen a fejükbe vertek.

Akik megszívják

Ausztráliában szívás lehet diáknak lenni. Nem elég, hogy a nyári szünet december közepén veszi kezdetét, és csak január végéig tart, még a karácsony és az újév is beleesik, amire a legtöbb országban a tanulók mindig összegrundolnak maguknak egy külön szünetet. Az ausztrál kormány azért megpróbálja őket kárpótolni azzal, hogy az év során van még három kéthetes szünet, de ez így együtt is alig több mint egy magyar gyerek egyetlen nyári szünete.

Nyári szünet a világ körül – Melyik országban lazsálnak a legtöbbet a diákok?

Németország, Svájc, Hollandia, Dánia és a kicsit távolabb fekvő Dél-Korea sem a hosszúra nyúló nyári vakációk szerelmeseinek otthona. Nyáron mindössze hat hetük van a diákoknak a fáradalmak kipihenésére, amibe nekem egy masszív balcsizással összekötött Sziget-fesztiválozás is alig férne bele, de talán csak én vagyok telhetetlen. Ugyanúgy hat héttel kell beérniük a mexikói kölyköknek is. Náluk is nagyobbat szívnak a gyerekek Bangladesben, ahol az egész vakációt lezavarják röpke négy hét alatt (május közepétől június közepéig), amit nyugodtan hívhatunk gyerekkínzásnak is. Nepálban sem szórakozhatnak a kölykök négy hétnél tovább, úgy látszik a hegyek között nem divat a lebzselés.

Besorolás korosztály alapján

Bulgáriában a nyári szünet hossza nem állandó, stabil dolog, hanem attól függ, épp hányadik évfolyamba jár a gyerek. Az általános első négy osztályában még május végétől szeptember közepéig tart a jó világ, de az indulás később június közepére, majd a 8 és 11. osztály között június végére tolódik ki.

A módszer kevésbé finom felosztású (értsd: csak alsósok és felsősök vannak) változatát használják Kuvaitban, ahol a kicsik közel négy hónapot tespedhetnek otthon, míg a nagyoknak be kell érniük “szerény” három hónappal. Az oroszok is a kuvaiti módszer lelkes hívei, ahol a kicsik három, míg a nagyok két és fél, a végzősök pedig csak két hónapot lazulhatnak a Fekete-tenger partjain.

Nyári szünet a világ körül – Melyik országban lazsálnak a legtöbbet a diákok?

Az átlagbélák

Magyarországot is nagyjából ebbe a kategóriába sorolnánk, ugyanis a legtöbb országban két, két és fél hónapnyi nyári vakáció – ami sok családnak megoldandó feladat – jár az iskolaév kipihenésére, és szerencsére mi ebből a kategóriából a két és feles alcsoportba tartozunk. Az átlagbélákról túl sok izgalmasat nem lehet írni – már csak a nevükből adódóan sem –, így csak felsorolnék pár országot, akikkel együtt mi is annyira átlagosak vagyunk: Csehország, Szlovákia, Vietnam, Svédország, Szerbia, Lengyelország, Norvégia, Marokkó, Izrael, Franciaország, Ausztria, Kína, Horvátország.

Nyári szünet a világ körül – Melyik országban lazsálnak a legtöbbet a diákok?

A nyár királyai

Ezt a kategóriát innen Magyarországról is csak irigykedve nézhetik a gyerekek, ugyanis azok az országok kaphattak helyet benne, akik alsó hangon legalább három hónapig hagyják üdülni a kiskorú állampolgáraikat. Kicsit körbenézve a térképen azt kell megállapítanom, hogy erős többséget képviselnek a csoportban a mediterrán és a szubtrópusi országok. Az ő image-ükhöz eddig is hozzátartozott a pihenés és a lazulás, így legalább tudjuk, hogy ezt a tevékenységet már iskolás koruktól űzik magas szinten például Olaszországban, Egyiptomban, Görögországban, Iránban, Jordániában, Libanonban, Portugáliában és Spanyolországban.

Nyári szünet a világ körül – Melyik országban lazsálnak a legtöbbet a diákok?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top