Amikor kislány voltam, először énekesnő szerettem volna lenni, később állatorvos. Ha valaki most azt kérdezi, az álmodozásaimat befolyásolta-e, hogy egy adott hivatás képviselőinek többsége melyik nemhez tartozik, biztosan rávágnám, hogy eszembe sem jutott, hiszen a gyerekek nem foglalkoznak nemi sztereotípiákkal.
Pedig dehogynem.
Számos tanulmány szerint, a gyerekek sztereotípiái merevebbek, mint a felnőtteké, aminek valószínűleg az az oka, hogy abszolút értelemben vett szabályokat alkotva igyekeznek megismerni az őket körülvevő világot. Ezeket a sztereotípiákat otthon, a barátoktól és természetesen a médiából tanulják. Ez például azért nagy baj, mert ha nem próbáljuk őket ezekből a keretekből kiszabadítani, akkor abban a hitben nőnek fel, hogy a nemük korlátok közé szorítja őket, nem választhatnak például olyan hivatást, amilyet csak szeretnének. A jó hír azonban, hogy a kisgyerekek formálhatóak.
A rajzold újra a határokat kampány része volt az alábbi kísérlet: gyerekeket kértek arra, hogy rajzoljanak le egy sebészt, egy tűzoltót és egy vadászpilótát, aztán kérdéseket tettek fel nekik a képeikről – például azt, hogy hogy hívják a rajtuk szereplő embert. Összesen 61 rajz készült, s ebből csak öt ábrázolt nőt.
Aztán megkérdezték a kicsiket, hogy szeretnének-e megismerkedni a három hivatás egy-egy igazi képviselőjével. Természetesen lelkes igen volt a válasz. Nézzétek meg, mit szóltak, amikor három olyan ember lépett a terembe, akik eléggé különböztek az elképzeléseiktől:
Forrás: Upworthy
Olvass még a nemi sztereotípiák kioltásáról az NLCafén:
- Beintett a nemi sztereotípiáknak egy játékáruház
- Te mit szólnál, ha Barbie babát kérne a fiad a születésnapjára? – videó
- Gyerekruhákkal küzdenek a nemi sztereotípiák ellen
- Te is úgy futsz, mint egy lány? – meghökkentő videó