Aktuális

Kiraboltak majd kifosztottak egy 86 éves nőt a Népligetben

Egy férfi leütötte és elvette az értékeit. Az órák óta magatehetetlenül fekvő asszonytól aztán egy arra járó elvette a lakáskulcsát is, és elindult, hogy betörjön az otthonába. Az idős asszony így kétszer lett bűncselekmény áldozata egyetlen nap leforgása alatt.

A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint az idős nőre a Stadionoknál lévő buszállomáson figyelt fel egy 58 éves férfi és egy 48 éves nő még idén júliusban. Beszélgetésbe elegyedtek vele és felajánlották neki, hogy segítik vinni a csomagjait. Villamossal a Népligetig kísérték, majd ott egy félreeső helyen a férfi rátámadt az asszonyra, többször megütötte, és kitépte a kezéből a kézitáskáját, amiben a néni értékei voltak. Az ekkor már földön fekvő asszony kezéről lehúzta a gyűrűjét, füléből kitépte a fülbevalót, majd addig őrködő társnőjével együtt elmenekült.

Az idős nő bő egy napja feküdt magatehetetlenül a ligetben, amikor egy arra járó 26 éves férfi észrevette. Ahelyett azonban, hogy segített volna rajta, átkutatta még meglévő táskáját, kivette belőle az asszony kulcsát és lakcímkártyáját, majd távozott. Pechjére azonban pont akkor ért a kifosztani szándékozott lakáshoz, amikor a néni dédunokája is éppen ott volt, és felismerte a férfi kezében dédnagymamája kulcscsomóját.

Az idős asszonyon végül járókelők segítettek.

Az ugyanazon sértett sérelmére, egymástól függetlenül elkövetett rablás és kifosztás vádlottjaival szemben a kerületi ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta – áll a Fővárosi Főügyészség közleményében.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése