Aktuális

Kétszer lopta el ugyanazt az autót

A két autólopás között a tolvaj elment dolgozni.

A 19 éves M. E. január 7-én éjjel egy kitört ablakú Polski Fiatot tolt a budapesti Salgótarjáni úton. Ez szúrt szemet a rendőröknek, akik igazoltatták a fiatalembert, aki azt mondta, hogy a jármű nem az övé, a tulajdonosa kérte meg, hogy tolja el.   

A rendőröket ez a magyarázat nem győzte meg, ezért felvették a kapcsolatot a tulajdonossal, aki közölte, hogy az autót január 6-án éjjel a XIV. kerületi Egressy útról ellopták, és azt a rendőrségen bejelentette. A járművet a rendőrök még aznap délelőtt a Puskás Ferenc Stadionnál megtalálták ugyan, amiről értesítették is a tulajdonost, ám ő nem tudta elszállítani, mert üzemképtelen állapotban volt; eltört a kormányműve.  

Végül kiderült, hogy a tolvaj azért hagyta hátra a lopott autót a Stadionoknál, mert mennie kellett dolgozni, ezért másnap ment vissza érte. Miközben tolta, akkor fogták el a rendőrök.

A férfit a rendőrök előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki.   ​

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top