Barbi 38 éves. Csecsemőként került be a gyermekvédelem rendszerébe, öccsével együtt. A szülei még kiskorúak voltak a születésekor, sose nevelték, nem is látogatták. Anyja, sőt nagyanyja is állami gondozásban nőtt fel.
Sok hányattatás, semmi kötődés
11 éves koráig a testvérével egy nevelőcsaládnál éltek, akiket saját szüleiknek tekintett. Az idős, nyugdíjaskorú nevelőszülők azonban akkor úgy döntöttek, nem vállalják tovább a két gyereket, Barbi és testvére ekkor került az SOS-be. A váltás nagyon hirtelen, egyik napról a másikra történt, a gyerekeknek nem is magyarázták el pontosan, mi fog történni, és nagy csalódásukra a nevelőszülők később sem tartották velük a kapcsolatot.
Ez nagy törést jelentett a két kiskamasz gyereknek. Eleinte szándékosan rosszul viselkedtek, hátha távozniuk kell a faluból. Barbinak innen kezdődött máig tartó zárkózottsága:
Onnantól kezdve nem igazán barátkoztam. Azokkal, akik velem egykorúak, nem vagyok köszönőviszonyban sem. Nem is akartam beilleszkedni a többiek közé egyáltalán, és ez a mai napig is így van. Nincs baráti társaságom, és nem azért, mert olyan bugyuta vagyok, hanem azért, mert nem akarom, hogy legyen.
A nevelőket, szakembereket viszont utólag is dicséri. “Velünk tényleg olyan szeretettel bánt, viselkedett mindenki, még az irodában is, hogy abszolút ne érezzük azt, mi most egy nevelőotthonban vagyunk. Tehát, hogy ne érezzük magunkat kívülállóként, tényleg mint egy nagy család, úgy szerepeltünk a faluban.”
Pár hónappal a bekerülése után került Tündi anyuhoz, akit máig anyjának tekint, és életük később több ponton összekapcsolódott. “Azóta megvan, amióta belépett az életünkbe, mi nagyon sokat dolgoztunk ezért a kapcsolatért, még úgy is, hogy már kikerültem rég a faluból. Annyira számíthatunk egymásra, és akkora köztünk a bizalom, mint egy valódi anya-lánya kapcsolatban.”
Szoros kapcsolatai az iskolában sem alakultak ki, Barbi mindig csapódott valakihez, és rossz tapasztalatai miatt titkolta, hogy SOS-es.
Nagyon sokáig nem is akartam felvállalni, hogy SOS-gyerek vagyok, mert az iskolában elég sok atrocitás ért. Ha valami eltűnt, akkor biztos mi voltunk, biztos én voltam, és elég sok olyan párkapcsolatom is volt, ahol én nem mondtam meg rögtön, hanem csak egy idő után. És persze volt olyan, aki ezt nem fogadta el.
“Aztán rájöttem, hogy ezzel semmi probléma nincsen. Aki elfogad engem, az így fog elfogadni, aki meg nem, az így járt.” Az iskolában nem volt rossz tanuló, hármas-négyes jegyeket kapott, de nem volt motivációja, határozott célja. Direkt olyan iskolát választott, ahova könnyű bejutni – mezőgazdasági középiskolában végzett, de közben sem gondolta, hogy ebben a szakmában akar elhelyezkedni. Azóta valóban nem is használta a végzettségét, különböző raktáráruházakban dolgozott.
Mindig el kell búcsúzni
Nagykorúsága után nem sokkal Barbi távozott az SOS-ből: fiatal felnőttként túl szigorúnak, megalázónak érezte az ottani szabályokat, hogy el kell számolnia, hova megy, és mikor jön.
“Amikor kikerült, akkor ő abszolút megszakította a kapcsolatot velünk, nyilván felnőtté akart válni.
Nagyon jellemző ezekre a gyerekekre, hogy jól érzik magukat, szeretnek itt lenni, és amikor menni kell, akkor nagyon sokan úgy próbálnak elmenni, hogy mindent elkövetnek, hogy az ember azt mondja, na most már akkor innen takarodj.”
Ez nálam nem szokott sikerülni, mert én ebbe nem vagyok hajlandó belemenni, nem szoktam felvenni ezt a kesztyűt. Mindig el szoktunk búcsúzni. Van egy utolsó étkezés, és azok a gyerekek, akik itt maradnak, elmondják, hogy nekik miért volt jó az, hogy itt volt, mit kaptak tőle.”
Barbi albérletbe költözött, majd terhes lett, pont akkor, mikor már véget ért a párkapcsolata. A terhességgel a fiatal nő nem tudott mit kezdeni, titkolta a munkahelye, környezete előtt.
“Már a kórházban voltam, amikor Tündi anyu bejött, és felajánlották, hogy a kislányommal együtt nyugodtan mehetünk oda haza.”
Barbi ekkor visszakerült az SOS-be, a kislánya, Csenge is nevelt lett Tündinél. Pár hónap múlva aztán Barbi kiment dolgozni, összegyűjtötte a pénzt albérletre, és mikor rendeződtek a körülményei, akkor magához vehette az ötéves kislányát, akit addig Tündi anyu mint nagyszülő nevelt. A kislány apja sose jelentkezett, nem segített.
Mikor a kislány is kikerült, Barbi már együtt volt a férjével, aki örökbe fogadta a gyereket, és született még három közös kisfiuk. A legkisebb gyerek születésére a házasság tönkrement, elváltak. Utána Barbi újra talált társat, akinek a házába költözött, összeházasodtak, született egy közös gyerekük. Barbi így most hat gyereket nevel, mert a férje előző házasságából való nagyfia is velük él. Három éve vannak együtt. Az újraházasodás leginkább Csengét viselte meg, ő egy fél évig nem is velük lakott, hanem Tündi anyunál. Eközben Barbi a volt férjével csatázott.
“Két tűz között voltam, harcolni kellett a gyerekekkel, a volt férjemmel, aki próbált keresztbe tenni elég sokszor, illetve nem fizette a gyerektartást. Volt több hónap, amikor nem jött, nem jelzett semmilyen módon, hogy egyáltalán él-e még. Aztán utána volt egy olyan időszak, amikor rendszeresen jött, de volt olyan, hogy csak tíz percre.”
A volt férj aztán nemrég meghalt. A gyerekeket érzékenyen érintette, ami történt, de előtte másfél hónapig nem is találkoztak.
A gyerekeket az is megviselte, hogy tanúi lettek legkisebb testvérük születésének, aki koraszülöttként és otthon jött a világra. Majd nem sokkal később Barbi komoly kézsérülést szenvedett – megtámadta a kutyájuk, több hónapig nem tudta használni a jobb kezét. A anya szerint a gyerekek elfogadják a kistestvért, nincs féltékenység, és az új apával is jól kijönnek.
Ha lassan is, de helyükre kerültek a mozaikok
Barbi a szülés előtt raktáráruházakban dolgozott, a férjének is van állása, egy nagy multinál, boldogok együtt.
Én Zsolttól megkapom mindazt, amit szeretnék. Ő a szerelmem, ő a barátom, és én semmi másra nem vágyom. Ő az, aki mellett ki tudok teljesedni.
Tündi anyu szerint Barbinak mindig kellett párkapcsolat, nem tudott egyedül lenni, valószínűleg a társtól várta, hogy minden mást pótoljon. Az életben egyetlen célja volt csak: nem akart olyan szülő lenni, mint az ő szülei voltak. Épp ezért nagyon megviselte, mikor Csenge gyermekvédelmi gondozásba került, bár Tündi anyu próbálta úgy interpretálni, hogy a kislányt a nagymamája neveli, míg az anya dolgozik.
Tekintettel a családi indulásra, élete számos kanyarára és a fél focicsapatnyi gyerekre, valóban nagy siker, hogy Barbi nem ismételte meg a szülei sorsát, maga neveli a gyerekeit, és stabil egzisztenciájuk van. Ebben nagy szerepe volt Tündinek, aki a megfelelő pontokon beugrott, és segített a sodródó fiatal nőnek, olykor hivatalos szerepén túl is. Amíg Barbi a kezével kórházban volt, és a férje dolgozott, Tündi vállalta a gyerekeket. Erről a nevelőanya szemérmesen ennyit mond: “az ember néha erőn felül is megpróbál segíteni, ami nem mindig jó egyébként, se nekem, se a gyereknek, se az ittlevőknek.”
Barbi visszatekintve elégedett az SOS-sel:
Nekem egy olyan gyerekkorom volt Tündi anyuval, amit minden gyereknek kívánnék. Attól függetlenül, hogy SOS faluban nőttem fel, én azt gondolom, hogy egy nagyon harmonikus családban nevelkedtem.
Bár akkor még csak egyedülálló nők lehettek SOS-anyák, Barbi úgy érzi, a faluvezető személyében megkapta az apafigurát is, akihez bármivel lehetett fordulni. A gyerekek szerinte az SOS-ben talán még több lehetőséget is kapnak a tehetségük kibontakoztatására, mint egy normál családban. Ugyanakkor úgy érzi, burokban nevelkedett, az SOS nem készítette fel arra, mit jelent beosztani egy csekély fizetést.
Barbi testvérének tekinti azokat a gyerekeket is, akikkel együtt élt a nevelőanyánál. Saját öccsével viszont megszakadt a kapcsolata. A kisfiút még inkább megviselte a traumatikus bekerülés, viselkedési zavarai lettek, elkerült egy nevelőintézetbe, jelenleg börtönben van. Barbi fél tőle és nem is akar vele találkozni. A vér szerinti szüleit nem is akarja megkeresni, kérdései sincsenek. Mikor azok jelentkeztek, hallani sem akart róluk. Négy-öt éve viszont megkereste az egykori nevelőanyját, akinél 11 éves koráig élt, és egy idősek otthonában találkozott vele.
Csodálatos érzés volt, hogy láthattam őt újra, hihetetlen volt, hogy 22-23 év után megismert.
Barbi az életével most nagyjából elégedett. Ha meggyógyul a keze, szeretne visszamenni dolgozni, és egy nagyobb házba terveznek költözni, de ezt még alaposan ki kell számolniuk.
Több hasonló történetet is olvashattok a gyermekvédelemről az SOS Gyermekfalvak által működtetett a Gyereksorsok blogon.
További cikkek az SOS Gyermekfalvaktól az NLCafén:
- Anett 4 testvérével az utcán kéregetett, ma diplomás édesanya
- Attól féltem, hogy sosem lesz vége a gyerekkoromnak
- Iskolába sem jártak, mert nem volt rendes ruhájuk
- “Az egyik nevelő fogasra akasztott, és ott is hagyott” – állami gondozott fiatalok mesélnek
- Anna maga kérte a gyámügyet, hogy vegyék el a szüleitől
