
Nincs olyan, hogy túl kicsi – Tárolás mesterfokon
Az idei év egyik legizgalmasabb újdonsága, hogy a bútorgyártók különös figyelmet szentelnek az esztétikum és a dizájn mellett a praktikus megoldásoknak, főként a tárolást illetően. A konyhaszekrények belső kialakításának köszönhetően eltűnik a káosz a polcokról és fiókokból. A “kis helyen minél több dolgot” elve érvényesül, de kizárólag az átláthatóság szem előtt tartásával, úgy, hogy mindig tudd, hová kell nyúlni a paradicsomkonzervért.

Csodaszép konyhák a láthatáron – Hódít a monokróm
Praktikum ide, praktikum oda, az apró tárolóegységek és trükkösen nyíló ajtók nem válhatnak a szépség kárára. Az egyszerűség eleganciáját már tavaly is jól érzékelhettük a főzőhelyiségek terepén, de 2017-ben még nagyobb hangsúlyt kapnak a harmóniát sugárzó enteriőrök. A tervezők egy szín több árnyalatával teremtenek elegáns és változatos miliőt. Aki kételkedne, annak érdemes lesz ellátogatni az idei Konyhakiállításra, hiszen a gyártók élőben bizonyítják, hogy a monokróm sok minden, csak nem unalmas.

Az érintés erejével – Minek a fogantyú?
Nagyanyáink el sem tudták volna képzelni a mindennapjaikat a tárolószekrényekre szerelt fogantyúk nélkül. És nem is olyan rég a sütőajtón vagy a hűtőszekrényen is ez a kiálló kallantyú jelentette az egyetlen fogást. A letisztult vonalvezetés érdekében azonban nagyon sok gyártó fejlesztett olyan push-open rendszereket, amikkel minden érintésre nyílik. Egységes felületek és könnyebb tisztíthatóság.
Csak szépen, okosan – Smart Technológia a konyhádban
Kétség sem férhet hozzá, hogy hazánkban is egyre terjednek az okosotthonok megteremtésére szolgáló technológiai újdonságok, melyek között kiemelt szerepet kap a lakás egyik központi területe, a konyha. Ma már egyáltalán nem futurisztikus ábránd, hogy a hűtőszekrényünk bevásárol helyettünk, a gyártók felkészültek, így a nagyközönség számára is elérhetőek a smart technológiával készült háztartási gépek. Az idei Konyhakiállításon vár rád az első érintőajtós sütő és az egymással kommunikáló főzőlap és elszívó, a Bluethooth technológiával vezérelt eszközök, a beépített hangszórók vagy színváltoztató fények. Végül pedig az egyik kedvenc, az olyan okos háztartási készülék, amihez csak az alapanyagokat kell beszerezned, és magától elkészíti az ételt.

Lesd el a trükköket, egyenesen a profiktól!
Hiba lenne kihagyni Gianni legújabb olasz receptjeinek bemutatóját, Márk Szonja citrompitéjét, Borbás Marcsi legféltettebb gasztrotitkait, Bede Robi olasz belsőségeit, és Jókuti András és Bíró Lajos közös csodacsirke-bemutatóját, hamisítatlan Bocuse D’Or hangulatban. Érdemes előre regisztrálni a www.konyhakiallitas.hu oldalon, mert konyhabútor és konyhagép is van a nyeremények között, az egyik szerencsés pedig egy különleges telefonfülke-hűtőszekrénnyel dobhatja fel otthonát.
Olvass még több cikket konyha témában itt, az NLCafén:
- 10 konyhai eszköz a jövőből, ami nélkül élni sem lehet
- 15 nélkülözhetetlen konyhai eszköz
- 20 elképesztően cuki és hasznos konyhai és háztartási cucc – képek