A munkám miatt minden reggel elolvasom a friss híreket. Na, jó nem mindet, de átfutom a kínálatot, hogy mi történt a belpolitikában, a külpolitikában és általában a világban. És napról napra szíven üt, hogy milyen beteg világban élünk…
Miközben nem növekszik a gyilkosságok száma a statisztikák szerint, a hírek csak ezekről a borzalmakról szólnak. Már a híradó sem híradó, hiszen egy rendőrségi magazinnal indul, nem pedig a vezető belpolitikai hírrel. Amikor én ezt a műfajt tanultam, akkor az volt az alapszabály, hogy a napi legfontosabb itthoni hírrel kezd a híradó, ezt csak az írja felül, ha a külpolitikában történik valamilyen nagy horderejű dolog. Az egyetlen nézhető kereskedelmi csatorna híradója is átállt már arra, hogy rendőrségi magazinnal indulnak. Miért? Mert erre van igény, így tudják növelni a nézettséget. A másik nagy kereskedelmi csatorna esti híradónak csúfolt műsorát pedig szerintem nevetséges híradónak nevezni, vér, bél és szenny.
Már nem csodálkozom azon sem, amikor a barátaim azt mesélik, hogy nem olvasnak híreket, mert azóta sokkal nyugodtabbak. Sokáig ezt struccpolitikának hittem, de lassan úgy érzem, hogy igazuk van, mert az embernek muszáj valahogyan védekeznie. Ha nem megy másképp, akkor így.
Nekem felnőttként is szívszorító ezeket a szörnyűségeket látnom, hallanom, de a gyerekeket sem tudjuk megkímélni a borzalmaktól, megállíthatatlanul ömlik rájuk. Ilyen a világ, legyintenek, és ésszel tudom, hogy igen, ezek a borzalmak régen is megtörténtek, de nem kellett percről percre szembesülnöm velük. Nem lehetne találni egy olyan helyet, időpontot, ahol beszámolnak ezekről a dolgokról, de nem a vezető helyeken és nem esti fő műsoridőben? Persze, azt is tudom, hogy mindenkinek van döntése: vagy elolvassa, meghallgatja ezeket a híreket, vagy sem. Sokszor azonban már a szalagcímek is pont elég nyomasztó információt tartalmaznak, az is tudja, aki nem kattintja le, csupán rápillant.
Ma reggel ezekbe futottam bele, sorolom:
- bár sírva könyörgött a nő, a férfi tovább erőszakolta, majd utána jól meg is verte.
- elektromos nyakörvvel sokkolta a férj a feleségét, hogy jobb háziasszonnyá tegye.
- 56 késszúrással öltek meg egy nőt.
- magatehetetlen volt az idős nő, ezért a lánya halálra verte.
- nem tudta megfojtani a lányát, ezért a biztonság kedvéért ledobta az emeletről.
- két fiú őrködött, amíg a harmadik többször megerőszakolta 12 éves osztálytársukat.
Itt nem bírtam tovább olvasni a híreket, ma ez volt a plafon. Ez azt jelenti, hogy három 12 éves gyerek összefogott a negyedik megerőszakolására. Vagyis az én olvasatomban mindhárman részt vettek egy megkérdőjelehetetlenül gonosz cselekedetben, vagyis nem csak egy zavart gyerek van az osztályban, hanem mindjárt három. Ugyanis ennyi idősen kell azt tudnia egy egészséges gyereknek, hogy ez nem jó, ezt nem lehet megtenni. Hogy lehet ez? Tényleg senki nem mondta el ezeknek a fiúknak, hogy lányokat nem ér bántani, hogy nem teszünk olyat mással, amit ő nem akar, hogy a szexuális aktus 12 évesen még egyáltalán nem az élet része, hiszen még gyerekek, hogy az erőszak soha nem tehető meg nem történtté? Hogy nem úgy fejezem ki az érzelmeimet, hogy megerőszakolok valakit? Hol vannak a szülők, a pedagógusok, a jó érzésű barátok? Mennyire figyelnek a felnőttek a gyerekekre ebben a nyomorult világban? Mennyire vannak kiborulva az emberek attól az állandó egzisztenciális szorítástól, amiben élnek? Egyáltalán még húznak határt jó és rossz között? Nem mondhatjuk azt, hogy nem vagyunk felelősek, mert azok vagyunk. És hol húzódik a média felelőssége? Tényleg csak így lehet ezt csinálni?
Családok roppannak össze a mindennapi terhek alatt, stressz, iszonyú szorítás, harc a mindennapokért. Egyre több embert látok a buszon, villamoson, akik ijesztően zavartak, a tekintetükből látszik, hogy nincsenek jól, magukban beszélnek. Idegileg ki vannak borulva, mert nem bírják a terheket. Az értékek devalválódtak, a gyerekek nem jó szót és minőségi időt kérnek és kapnak, hanem egy menő telefont. Ha a lila ködben szeretnék lebegni, akkor azt mondanám, hogy már nem tudni, mi fontos, mi nem, mi értékes, mi nem, mit szabad és mit nem.
Kerezsi Klárát, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársát kérdeztük arról, hogy hol a helye a bűnözésnek: tényleg szalagcímet érdemel?
“A média nyilvánvalóan kiszolgál egyfajta igényt. A krimi, a bűn mindig is izgatta az embert, keresték, hol vannak a határok, és ez nem változott meg máig sem. Az emberek nagyon élvezik továbbra is, hogy lehet azon gondolkodni, hogy mit szabad és mit nem. A világ kényszerhelyzetben van, mert az amerikai filmipar elkezdett kokettálni a félelemmel, a bűnnel, és egyre nagyobbat kell szólnia minden ilyen alkotásnak, hogy érdekesebb legyen, mint az előző és többen nézzék meg. A gyerekek pedig ezeken nőnek fel, folyamatosan szörnyűségeket néznek, és élvezik. Persze a filmekben a bűnös általában megfizet a végén, a jó pedig elnyeri jutalmát, de ez a való életben nincs így. Arról nem is beszélve, hogy az emberi fantázia határait kitágítja a vizuális tartalom: egyre többet képes elképzelni ezek hatására a gyerek, mint amit magától képes lenne vagy akarna. Azt kellene józan ésszel végiggondolni, hogy ezt valóban szeretnénk-e, helyes irányba megy-e a világ. Azt is fontos elmondani, hogy a bűnözéssel ismertséget lehet elérni, és manapság a celebek uralják a képernyőt. Aki nem képes valóban értékes tettekkel ismertséget szerezni, annak ez is egy járható út lehet. Véleményem szerint a kormányzatnak kell azon dolgoznia, hogy mik az értékek, és hogy ezeket hogyan kell közvetítenie a médiának. Egyébként erre komoly tanulmányok vannak Amerikában: ott is csak az elnökválasztás hat hete alatt lehetett elérni, hogy ne a gyilkosságok álljanak a hírek elején. Arról is vannak jó és fontos tudományos írások, hogy például azok a fiatalok, akik sem tanulással, sem sporttal nem tudják elfoglalni magukat, hogyan készülnek fel egészen aprólékosan a bandaháborúkra, az utcai verekedésekre, ami nekik a ‘szórakozást’ jelenti.”
