Aktuális

Harmincmillióra bírságolták a UPC-t

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) 30 millió forintra bírságolta a UPC-t, mert az jogszerűtlenül, idő előtt nyújtott kábeltévés szolgáltatást Jászberényben.

Mivel hatósági jóváhagyás nélkül kezdte meg a UPC Magyarország Kft. a Jászberénybe tervezett új kábeltelevíziós szolgáltatását, a szolgáltatónak 30 millió forintos bírságot kell fizetnie – áll az NMHH közleményében.

A UPC a jogsértést nem vitatta, de a bírságot sokallta. Tavaly júniusban 40 milliós büntetést ítéltek meg a szolgáltatónak, ami ellen fellebbezett a UPC. Ez az összeg mérséklődött 30 millióra, de még ezt is sokallta a szolgáltató. A bíróság ennek ellenére áprilisban helybenhagyta a már másodfokon megállapított összeget, és kimondta: a UPC magatartása negatív hatást gyakorolt a piacra, és veszélyeztette az előfizetők érdekeit, ráadásul az NMHH tavaly októberben kiszabott bírsága az eset körülményeinek és a jogszabály által megszabott szempontoknak megfelelő súlyú és arányos volt. 

A hatóság részletezése alapján a UPC 2015 végén annak ellenére kezdett a kábeltelevíziós szolgáltatásba Jászberény egy részén, hogy a szolgáltatáshoz kapcsolódó építési tevékenység befejezését nem jelentette be az NMHH-nak. A 96 kilométeres új hálózati szakasz engedély nélküli használatának ügyében az NMHH hivatalból indított hatósági eljárást. 

A bíróság szerint a UPC által elmulasztott bejelentés nem egyszerű formalitás, hanem a hatóság ilyenkor győződhet meg arról, hogy a hálózat mint hírközlési építmény jogi és műszaki szempontból megfelelő-e. Ha ez nem történik meg, akkor az előfizetők érdekei egyértelműen sérülhetnek. A jogszerűtlenség megállapításának pedig nem feltétele, hogy a konkrét érdeksérelem be is következzen. A bíróság egyetértett az NMHH álláspontjával, hogy csak kellően nagy – a jogsértéssel elért előnyt jelentősen meghaladó mértékű – bírság alkalmas arra, hogy a jövőben se a UPC-nek, se más szolgáltatónak ne érje meg figyelmen kívül hagyni a hírközlési szabályokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top