Aktuális

Előzetesben a Váci utca zsiványai

Előzetes letartóztatásba helyezték annak a budapesti szórakozóhelynek a működtetőit, akik csúnyán átverték a Váci utcai éttermükben fogyasztó turistákat. Azokról van szó, akik képesek voltak több százezer forintot kicsalni a vendégből két gulyáslevesért, egy borért meg egy sörért.

A két üzemeltetőt  még múlt hétvégén, vasárnap hajnalban vette őrizetbe a BRFK V. kerületi Rendőrkapitánysága a vendéglátóhelyen, mert ott a gyanú szerint túlszámlázás folyt elsősorban külföldi vendégek sérelmére. Ahogy megírtuk, a Váci utcai helyen volt olyan eset is, amikor egy koreai férfinak több mint 600 ezer forintról állított ki számlát a pincér, és előfordult az is, hogy egy vendég kénytelen volt 250 ezer forintot fizetni két gulyáslevesért, egy üveg borért és két sörért. 

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság nagyobb értékre, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanújával kihallgatott gyanúsítottakat. Ezek után az ügyészi indítvánnyal megegyezően az eljárás meghiúsítása és a bűnismétlés veszélye miatt egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezték a lehúzós vendéglátósokat. A végzés a védelmi fellebbezések folytán nem jogerős. A vendéglátóhely személyzete – további tíz fő – gyanúsítottként szabadlábon védekezik.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top