Az idei nyár eddigi legmelegebb napja alkalmából muszáj leírnom azt a történetet, ami tegnap esett meg velem.
Imádom a nyarat, tényleg, pedig amikor az ember lánya nyolctól ötig tikkad egy – szerencsés esetben klímás – irodában, és az oda-vissza utat verejtékezve tölti, majd tikkadtan, kikészülve, hőségtől kábultan esik haza, olyankor nem sok imádnivaló van benne. De mégis ott van a szabadság szele, ami a tanév lezárultával felnőttként is megcsapja az embert, a hosszú nappalok, a jobbnál jobb hétvégi programlehetőségek, és szerencsés esetben még egy klassz nyaralás reménye is élteti, doppingolja az embert ilyenkor.
De ezekhez az idilli eseményekhez verejtékben úszó hétköznapokon át vezet az út, nincs mese. Amióta Judit kolléganőm megírta a témáról ezt a cikket, sokszor eszembe jut hazafelé menet. Például tegnap, mikor a tömött hármas metróra várva egy láthatatlan mozdulattal végigsimítottam a derekam tájékát, és ez lett az eredmény:
Pedig egy lenge nyári nadrág és egy még lengébb blúz volt rajtam, de hát a 36 fok az 36 fok, ugye. Aztán csikorogva begördült a szerelvény, felszálltam, és leesett az állam.
Két fiatal férfi állt velem szemben aktatáskával, fekete öltöny, fehér ingben, zakózsebből kikandikáló nyakkendővel és gyöngyöző homlokkal. El nem tudom mondani, mennyire megsajnáltam őket.
Mondjuk, én meg Bikram-jóga-órára tartottam épp, ami 36–40 fokos közegben zajlik, szóval biztos sokan gondolják, hogy nem vagyok normális. Pedig ilyenkor nincs különbség a kinti és a teremben uralkodó klíma között, annyi csak, hogy legalább a nap nem süti a fejünket ászanázás közben, mozogni meg, ugye, nyáron is kell valamit.
Óra után aztán elcsigázottan rángattuk magunkra a ruhát az öltözőben, amikor az egyik lány mellettem szinte felsikoltva kérdezte a vele szemben öltözködőt:
Jézusom, te ilyenkor is harisnyanadrágban jársz?!” “Az a helyzet, hogy nekünk muszáj” – felelte a megszólított. “Bankban dolgozom, és nálunk szigorú dress code van.”
És akkor újra elszörnyedtem. Van két nagyon fontos különbség ugyanis köztem és a két öltönyös fickó meg a harisnyás nő között.
- Egyrészt én heti két-három alkalommal vállalom csak be a jógát, nem mindennap.
- Másrészt szabad akaratomból teszem, nem kényszerít rá senki, de így is egy harcos amazonnak érzem magam, amikor vízben úszva végigtolom azt a 90 percet a jógaszőnyegen.
Úgyhogy üzenem minden érintettnek, aki kiskosztümben vagy öltönyben kénytelen napi nyolc-tíz órát a hőségben végigdolgozni: hősök vagytok, és minden tiszteletet megérdemeltek!
És természetesen ugyanezt gondolom azokról, akik a tűző napon gürcölve töltik a munkaidejüket.
A munkáltatókat pedig halkan kérdezném: nem lehetne, hogy a kánikulára való tekintettel csak egy picit lazítsanak az öltözködési szabályokon? Nem hiszem, hogy ez rombolná bármilyen cég imidzsét, vagy rontana az alkalmazottak teljesítményén. Az még nem ártott egyetlen vállalkozásnak sem, ha a dolgozói egy kicsit lelkesebben és hálásabban indultak reggelente munkába.
