Aktuális

Repülőgépgyár és pilótaképző akadémia épülhet Pécsett

Egy kecskeméti székhelyű magyar cég létesítene repülőgépgyárat Baranya megye központjában, a termelőüzeméhez pedig valószínűleg egy pilótaképző akadémiát is nyitna a Magnus Aircraft Zrt. Ha Pécs vezetésének sikerül megegyeznie a vállalattal, akkor nincs akadálya a tervek megvalósításának.

Szabad Pécs korábban értesült arról, hogy repülőgépgyár épülhet Pécsett, és ezt a minap a lapnak meg is erősítette a létesítendő termelőüzem tulajdonosa, a Magnus Aircraft Zrt. kecskeméti székhelyű magyar cég. A lap úgy tudja, hogy ha Pécs vezetésének sikerül megegyezniük a Magnusszal, akkor nem lesz akadálya a repülőgépgyár megépítésének, és egy ahhoz kapcsolódó pilótaképző akadémia létesítésének sem Pécs-Pogányban.

A pécsi és a pogányi önkormányzat közösen írt ki egy nyílt értékesítési pályázatot, amelyben 70 millió forint plusz áfáért hirdetnek meg egy háromhektáros ingatlant. A pályázatban feltételként szabták meg, hogy a leendő nyertesnek az ingatlan megvásárlásával együtt azt is vállalnia kell, hogy munkahelyeket hoz létre, sőt akár további hasonló beruházást is végrehajt majd Pécsett vagy Pogányban. A lap szerint az ingatlan kifejezetten alkalmas lehet a Magnus Aircraft Zrt. terveinek megvalósítására, a cég képviselői az elmúlt hónapokban nem véletlenül jártak több alkalommal is Pécsett, és látogattak el a reptérre is.

A Szabad Pécs úgy tudja, hogy a magyar repülőgépgyártó új vezetősége kifejezetten racionális gazdasági döntést készít elő, nem politikai nyomásra érkezne a régióba. Nekik ugyanis mindenképpen egy működő reptér közelében lévő területre van szükségük elsősorban a repülőgépeik tesztelésének lehetősége és a tervezett pilótaképző miatt.

A lap azt írja, hogy a cég saját fejlesztésű, Kecskemét mellett gyártott Magnus Fusion 212 ultralight/LSA kategóriájú repülőgépe igazi világsiker lehet. Van egy amerikai leányvállalatuk, amelynek révén a Fusion 212 nemrég megszerezte az FAA S-LSA certifikációt, emellett a társaság kínai vegyesvállalata is megkezdte működését és az összeszerelő üzem építését, hogy az ázsiai piacot is ki tudja szolgálni. A pécsi üzemmel pedig az európai gyártási kapacitását szeretné növelni a Magnus.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top