“Minden gyereknek kell valami, amire büszke lehet. Azoknál, akik valami miatt krízisben vannak, ennek a jelentősége még nagyobb” – Preszl Éva projektvezető fogalmazta meg, miért jó ötlet nehéz helyzetű gyerekekkel filmet forgatni. Velük, róluk, az ő ügyeikről.
Az Északi Támpont Egyesület tizenöt éve foglalkozik társadalmi kommunikációval, üzeneteiket sokszor saját filmekben mondják el. Olyan történeteket keresnek, amelyektől “jobb lehet a világ“. Legújabb alkotásaikat (Telefonok összetörve és Telefonok célkeresztben című kisfilmek) munkásszállón, családok átmeneti otthonában élő gyerekekkel forgatták, illetve olyan fiatalokkal, akiket ideiglenesen kiemeltek a családjukból. A filmekkel elnyerték a VIII. Bujtor István Filmfesztivál egyik nagydíját.
Fotó: Csepregi János
Az Életrevaló Egyesület 1999 óta dolgozik azon, hogy krízishelyzetbe került budapesti családok élete jobb legyen. Az elmúlt években rendszeresen indítottak önismereti és kisfilmkészítő csoportokat gyermekvédelmi intézményekben. Filmjeikhez profi csapatot kerestek, így jött a képbe az Északi Támpont Egyesület.
Fotó: Csepregi János
A filmek témáját a gyerekekkel folytatott beszélgetések adták. Chilton Flóra rendező szerint nem volt nehéz a telefonok témája mellett dönteni, hiszen “a gyerekek folyamatosan a telefonjukat nyomkodták“, sokan ezt nevezték meg az egyik legfontosabb időtöltésnek.
A Telefonok összetörve című kisfilm a munkásszállóra éppen beköltöző fiútestvérek és édesanyjuk életébe ad rövid bepillantást. A történetben az egyik fiú véletlenül kiveri a helyi bandavezér kezéből a telefont, ami megsérül. A bandavezér követeli, hogy a “tettes” fizesse ki, de neki erre nincs pénze. A legkisebb fiútestvér mindenképp meg szeretné menteni a bátyját a bosszútól.
Fotós: Csepregi János
A forgatókönyvet a gyerekek maguk írták, a párbeszédek spontán módon, forgatás közben születtek. Maga az alkotás egyfajta élményterápiaként működött. “A végére máris érezhető volt, hogy a gyerekek jóval nagyobb önbizalommal tekintenek magukra, mint korábban bármikor” – mondja Preszl Éva projektvezető.
Fotó: Hernád Géza
A kilencéves Bálint nővérével, öccsével és szüleivel az M3 munkásszálló egyik kétszobás lakásában él. Korábban albérletben, majd egy ideig családok átmeneti otthonában laktak. Édesanyja az egyik budapesti kórházban takarít, édesapja éjszakánként “riksázik”, turistákat szállít egy triciklin a városban. Bálint, ha csak teheti, a környéken lóg, ilyenkor a barátaival gyíkot fognak, vagy csak úgy lemennek a Rákos-patakhoz. A kérdésen, hogy változtatnának-e bármin az életükben, testvéreivel hosszasan gondolkodnak, látszik, hogy szeretnének valamit mondani, végül mindhárman megrázzák a fejüket. Ők így, ahogy élnek, itt, ezen a szállón boldogok.
Még akkor is, ha a gyerekbandák között a környéken néha komoly konfliktusok adódnak. “Az egyik barátomat kényszerítették, hogy ellopjon valamit a boltból – meséli Bálint, de nem igazán látszik rajta, hogy az eset felkavarná. – Engem is bántottak utána nem sokkal, meg is rugdostak, de apa lejött, és rájuk szólt. Ha ilyesmi van, hívom Kriszt, a barátomat, aki idősebb nálam, amúgy karatézom, engem sem kell félteni.”
Fotó: Hernád Géza
A filmezésbe a nővére vitte bele, akivel együtt szerepeltek az egyik “telefonos” kisfilmben. “Nagyon jó móka volt” – mondják mindketten. Bálint szerint jó lenne egy Amerika kapitányhoz hasonló filmben szerepelni egyszer, Szandi is azt mondja, most elsősorban a filmes szakma érdekli.
A Telefonok célkeresztben című kisfilm témája a cyberbullying. A történetben a fiatal lány elhagyja a telefonját, amit az osztálytársai találnak meg. Hamarosan kiderül, hogy tele van a tulajdonosa meztelen képeivel. A kérdés a következő: jó poén-e ezeket feltölteni a Facebookra?
“Négyszer két óránk volt a forgatásra. Ez nagyon kevés idő” – mesél a kezdeti dilemmákról Tóth Bálint gyártásvezető. A fő kérdés az volt, hogy felvállalhatunk-e egy filmet úgy, hogy profi színészek egyáltalán nem szerepelnek benne, vagy maradjunk a dokumentumfilm kategóriánál.”
Fotó: Csepregi János
“Végül a játékfilm mellett döntöttünk, és mint utólag kiderült, jól tettük. Amint lenyomtuk ugyanis a felvétel gombot, a gyerekek elkezdtek átváltozni színészekké. Hiteles dialógusokat és hiteles arckifejezéseket kaptunk olyannyira, hogy az eredmény szinte megrészegített mindenkit. A film bemutatóján a családok szinte rátapadtak a vetítővászonra, érezhető volt, ahogy a történet elkezd hatni rájuk, és elkezd működni egy másik síkon.”
Tóth Bálint szerint a filmkészítés alatt egy sor olyan váratlan helyzettel szembesültek, amitől más filmes “biztosan kitépte volna a haját“. “Vajon eljön a gyerek legközelebb? És ha igen, ugyanaz a ruha lesz rajta majd? Rengeteg rugalmasságot igényelt a projekt mindenki részéről.”
A váratlan helyzetekről Preszl Évának a gyerekek érzelmi reakciói jutnak eszébe. “Előfordult, hogy egy-egy jelenet feltépett valamilyen sebet a múltból, és ebből sírás lett – említ egy példát. – Ezért is volt fontos, hogy a mentálhigiénés szakemberünk, Csepregi János is végig jelen legyen. De a film nemcsak a gyerekekre hatott, hanem a szülőkre is. Az egyik kamasz fiúnak meglehetősen viharos volt a kapcsolata az édesanyjával. A vetítésre eljött az anya, látszott rajta, hogy nagyon büszke a fiára, utána együtt mentek haza. Érezhető volt, hogy valami helyrebillent köztük.”
Fotó: Hernád Géza
Noémi a Telefonok célkeresztben című kisfilm főszereplője. Hat rokonával egy zuglói, egyszobás lakásban él. A filmforgatás alatt a BÁRKA Gyermekek Átmeneti Otthonának lakója volt. “A családsegítő javasolta, hogy egy időre költözzem oda. Anyuval mi is így láttuk jónak – mondja. – A szülők sokszor leragadnak a múltban, azt akarják például, hogy pont olyan legyél, mint kiskorodban, hogy ne legyél tini. Szerintem nem jó, ha az ember folyton a múlton rágódik, előbb-utóbb felemészti őt ez a dolog. Engem azért emeltek ki a családomból, mert nem jöttem ki anyuval túl jól, és a jegyeim sem voltak valami fényesek. Egy ideig csak szerdán, illetve hétvégén találkoztunk. Ilyenkor elmentünk sétálni, beszélgettünk. A BÁRKÁ-ban rájöttem, hogy vannak szabályok, amiket muszáj nekem is betartanom. Most próbálok mindenhez jól állni.”
Fotó: Hernád Géza
Noémi a filmezéstől elsőre vonakodott, mert nem ismert senkit. Ma már úgy látja, hogy “jó lenne ezt a vonalat valahogy továbbvinni. Az egyik jelenet forgatása közben elsírtam magam, mert előtte összevesztem apuval – meséli. – Nem voltam benne biztos, hogy be tudom fejezni aznap a munkát, de a végén csak visszamentem. Nem akartam a többieket cserben hagyni.“
Az internetes zaklatással kapcsolatban szerencsére Noéminek nincs tapasztalata. Az, hogy milyen érzés lehet, ha feltöltenek az emberről egy kínos tartalmat, mégis “megérintette lelkileg”. A jövőről azt mondja, lehet, hogy cukrász lesz, amúgy pedig jó lenne újra vidéken élni, mint amikor “apuék még együtt voltak, és főként jó lenne rendbe hozni a kapcsolatot apuval“.
“Ez volt az első alkalom, hogy krízisben lévő gyerekekkel kellett dolgozom – mondja Chilton Flóra. – Izgalmasnak tartottam magát a feladatot, azt, hogy a gyerekek tapasztalataiból, velük együtt kell megtalálni a témát, megírni a forgatókönyvet, és ők a színészek is. Ők jóval érzékenyebbek, mint az átlag. Látszólag persze nem, de ha az ember jobban megismeri őket, akkor látja, hogy iszonyúan próbálnak kompenzálni az őket ért nehézségek miatt. Gyakran nagy mellénnyel, nagy hanggal nyilvánulnak meg, de valójában nagyon kicsi az önbecsülésük. Ezen próbáltunk meg ezzel a projekttel változtatni.”
A stáb és a főszereplők
