Aktuális

Belehalt az éhezésbe Amulett

A súlyosan lesoványodott egykori versenylovat már nem lehetett megmenteni.

Augusztus 5-én kapott lakossági bejelentést a Bottyán Equus Hungária, hogy Sándorfalva-Homokpusztán egy állattartónál egy napok óta fekszik, nem tud lábra állni, csontsovány, gazdája egy gumicsővel ütlegelve próbálja talpra állítani.

A helyszínen addigra már járt a rendőrség és egy hatósági állatorvos is, ő azonban nem tudta megállapítani, hogy a ló betegség vagy éheztetés miatt került ilyen állapotba. Az állatvédők egy helyi lóspecialista állatorvossal érkeztek, és a rendőröket is újra kihívták.

Az elfekvő ló egy 18 éves versenyló, Amulett volt, akinek tulajdonosa a testvére tanyájára adta bértartásba az állatot. A tanyán találtak még több sovány lovat, köztük egy 4-6 hónapos csődörcsikót is.

A rendőrök elrendelték a két csontsovány ló lefoglalását. Amulettet azonban több órás infúziózás, vitaminbombázás után sem tudták talpra állítani, így homlokrakodós traktort hívtak segítségül.

A ló gondozását egy közeli lovassport egyesület vállalta, mivel félő volt, hogy nem bírná ki a hosszú utat a Bottyán Equus Hungária központjáig.

Az áldozatkész segítség azonban sajnos későn érkezett, Amulett másnap elpusztult.

A kiscsikó megmenekült, őt jelenleg a Bottyán Equus Hungáriánál gondozzák. Róla egyébként kiderült hogy Amulett fia.

Amulett tulajdonosa és a lovakat súlyosan elhanyagoló testvére ellen állatkínzás miatt indult eljárás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top