nlc.hu
Aktuális
Meg ne próbálj avart égetni hátul a kertben!

Meg ne próbálj avart égetni hátul a kertben!

Itt van az ősz, beszélnünk kell hát egy fontos dologról: tilos a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése! Aki a szabályt megszegi, tehát mondjuk száraz gallyakat vagy avart éget a kertes háza udvarán, az nagyon komoly bírságra számíthat.

2015. március 5-én lépett hatályba az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat, amely szerint az élet- és értékvédelem jegyében a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése tilos. Pontosabban: égetni csak az adott település önkormányzati rendeletében kijelölt időszakban és módon lehet – hívja fel a figyelmet a Pénzcentrum.

Ha mégis elégetnéd a külterületen lévő, lábon álló növényzetet, tarlót, illetve a növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladékodat, akkor ezt előzetesen engedélyeztetned kell a tűzvédelmi hatósággal. A 3 ezer forintba kerülő kérelmet legkésőbb a tervezett égetés időpontja előtti 10. napon lehet benyújtani; a hatóságnak pedig 5 napja van annak elbírálására. A kérvényben szerepelnie kell az égetés pontos földrajzi koordinátáinak; kezdési és befejezési időpontjának; az égetést végző, valamint felügyelő személyek nevének, illetve lakcímének, továbbá telefonszámuknak is – figyelmeztet a Pénzcentrum.

Azt is hozzáteszik, hogy égetés nélkül sem lehet az avart a kertben hosszú ideig gyűjteni, a kertet ugyanis a szabályok szerint éghető hulladéktól és további hasznosításra nem kerülő száraz növényzettől mentesen kell tartani. Ha valaki szabályt sért, akkor minimum 10-20 ezer forintos, de akár többmilliós pénzbírságra is számítania kell.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top