nlc.hu
Aktuális
Ismerd meg az embert, aki végtagok nélkül mássza meg a világ legmagasabb csúcsait

Ismerd meg az embert, aki végtagok nélkül mássza meg a világ legmagasabb csúcsait

Ha éppen rossz időszakod van, és már saját magadat is idegesíted az állandó nyavalygásoddal, akkor itt egy ember, akinek a hite és az elszántsága kibillenthet az apátiából.

Bár még csak 31 éves, Kyle Maynard már jóval több dolgot ért el az életében, mint a többségünk valaha fog. Amikor kisfiú volt, Kyle arról álmodott, hogy egy nap majd profi atléta lesz. Ebben még nincs is semmi rendkívüli, hiszen sok kisgyerek szeretne sikeres sportoló lenni. Ő azonban születése óta más volt, mint a többiek. Egy ritka genetikai rendellenesség következtében nem tudtak teljesen kifejlődni a végtagjai; a karjai könyöktől, a lábai pedig térdtől lefelé hiányoznak.

Ez az „apróság” azonban sosem akadályozta a washingtoni születésű srácot abban, hogy megvalósítsa az álmait. Focival kezdte, aztán a középiskolában már állami szinten elismert birkózó volt. 20 évesen a ketrecharc volt a szenvedélye, később pedig a brazil jiu-jitsuval is közeli barátságot kötött.

Sokszor látok sajnálatot az emberek szemében, amikor rám néznek. De az az igazság, hogy az életem egyáltalán nem különbözik nagyon másokétól. Gond nélkül kezelem a laptopomat, a mobilomat, és pont ugyanúgy használom ismerkedésre is, ahogy a többi korombéli szingli.

Ennyiből talán már elég nyilvánvaló, hogy Kyle nem olyan figura, akit bármi is megállíthat, ha valamit a fejébe vesz. Sokkal inkább olyan, aki szó szerint azt gondolja, hogy a határ a csillagos ég. 24 éves volt, amikor komolyan elkezdte érdekelni a hegymászás, és elhatározta, hogy megpróbál feljutni a világ egyik legmagasabb hegyére – méghozzá segítség nélkül. 2011-ben jelentette be, hogy a célja Afrika legmagasabb pontja, a Kilimandzsáró meghódítása.

Az első hegymászással kapcsolatos élményem egy 2010-es CrossFit versenyen ért. Az első feladat ezer méter evezés volt evezőgépen, aztán sprint felfelé a Sziklás-hegység egyik csúcsára. Ez a többieknek cirka 25 percbe telt. Nekem egy és háromnegyed órába. Csupa seb volt a végén a karom, de feljutottam a csúcsra. Elállt a lélegzetem, annyira szép volt a látvány odafentről. Aznap éjjel döntöttem el, hogy megmászom a Kilimandzsárót – idézi fel a kezdeteket. – Nem tudtam, hogy sikerül-e majd vagy sem, csak azt tudtam, hogy meg kell próbálnom. De ki kellett találnom, miképp jussak fel.

A nagy túrára otthon, a Sziklás-hegységben kezdett készülni. 

Eleinte pocsékul ment a mászás. Ügyetlen voltam és rettentő lassú, állandóan lehorzsoltam magam valahol. Hogy a francba fogom így megmászni a Kilimandzsárót? – kérdeztem magam sokszor. Nem tudom – csak ezt voltam képes felelni a saját kérdésemre. De az életben minden nagy kaland a nem tudomtól indul.

A legnagyobb fejtörést a megfelelő felszerelés kitalálása jelentette. A hagyományos túrabakancs szóba sem jöhetett, valami speciálisabb holmira volt szüksége. Először törölközőket erősített a végtagjaira ragasztószalaggal, de ez elég silány ötletnek bizonyult. A megoldást végül egy speciális karbonszálas, egyedi gyártású lábbeli jelentette. Ennek és elképesztő kitartásának köszönhetően kevesebb mint két év múlva sikerült is valóra váltania az álmát. 2012. január 15-e óta Kyle Maynard az első ember a világon, aki négy hiányzó végtaggal, segítség nélkül jutott fel Afrika 5895 méter magas csúcsára. Aztán a sikeren felbuzdulva nekivágott csapatával a 6962 méterre törő Aconcaguának, Dél-Amerika legmagasabb csúcsának is. És ha Kyle valamibe belekezd, akkor ugye borítékolható a végeredmény.

Időközben megnyitotta saját edzőtermét,  a Nincsenek kifogások nevet kapta. Ugyanez a címe annak a könyvnek is, amit az életéről írt. Mostanában rengeteget utazik, a nyarat például Horvátországtól a spanyol tengerpartig Európában utazgatta végig. A világ számos pontján tart motivációs előadásokat, és Oprah Winfrey szerint ő az egyik leginspirálóbb fazon, akiről valaha hallani fogunk. Mi pedig mélységesen egyetértünk vele.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top