Hogy találtál rá a gyerekkereskedelem témájára?
Az emberkereskedelemmel az egyetem elvégzése után találkoztam először 2002-ben, amikor egy munkacélú kizsákmányolásról szóló kutatásban vehettem részt, ezt követte az Amnestynél töltött önkéntes projektem, melyben egy emberkereskedelemről szóló játékfilm, a Lilya 4ever hazai sajtóbemutatóját szerveztük meg a NANE-val (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület). Ezt a filmet ajánlom egyébként mindenkinek, akit érdekel a téma. Aztán elmentem más területre, oktatással és érdekvédelemmel foglalkozó civil és kormányzati projektekben dolgoztam. 2006-ban a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) kutatásában vettem részt, itt a szexipar működtetőit kérdeztük le, prostituált nőket használó klienseket, futtatókat, bártulajdonosokat. 2011 óta több mint húsz ilyen kutatásban vettem részt.
Elkezdett érdekelni két terület, a nők bekerülése az emberkereskedelembe, és az, hogyan, milyen ismérvek alapján ismeri fel, vagyis azonosítja az ellátórendszer az áldozatokat. Folyamatosan azt hallottam interjúalanyoktól, hogy nagyon korán, még gyerekkorukban kerültek bele a prostitúcióba. A nagyon korán azt jelenti, hogy kilencéves kortól. Muszáj megemlíteni a prostitúcióba kerülés kapcsán az áldozatok életét kora gyerekkortól kísérő szexuális, fizikai és lelki erőszakot.
Persze adja magát a kérdés, hogy mi történik ekkor a gyerek környezetében, hogyan reagálnak a megváltozott viselkedésre a gyerekvédelmi intézményrendszer tagjai, beavatkoznak egyáltalán. Mitől függ a válasz? Az Alaptörvény a legmagasabb szintű jogi normaként kimondja, hogy minden gyereknek joga van a védelemhez és gondoskodáshoz. Van Magyarországon gyermekvédelmi törvény, amely meghatározza a gyerekek védelmét ellátó intézmények sorát azért, hogy a gyerekek veszélyeztetettségét megelőzze, és probléma esetén megszüntesse, vagyis elvileg van törvényi támogatottsága a gyerekkereskedelem elleni küzdelemnek. De az is kérdés, hogy van-e emberkereskedelemre vonatkozó törvény, nemzeti stratégia, összehangoltak-e a szakpolitikák, és valójában mi történik a gyakorlatban. Pár éve elmentem egy gyerekotthonba felügyelőnek, nem maradtam ugyan sokáig, de nagyon átformálta a gondolkodásomat. Rájöttem, hogy nem egyedi probléma a gyerekek vagy akár a felnőttek prostitúciója, hanem rendszerhiba eredménye. Persze, van a kereslet, ami működteti a kizsákmányolást, de van egy rendszer, amely ezt legitimálja.
Kezdjük az elején. Mi a gyerekkereskedelem?
Az emberkereskedelem bűncselekmény, az emberi jogok megsértése. Olyan cselekmény, melybe eltérő módszerekkel szerveznek be embereket kizsákmányolás céljából. A beszervezés jelenthet szállítást, elrejtést, toborzást, átadást, a módszerek pedig fenyegetést, erőszakot, csalást, hatalommal vagy a kiszolgáltatott helyzettel való visszaélést. A gyermekkereskedelem az, amikor a kizsákmányolás és a beszervezés 18 éves kor alattiakat érint. A gyermekkereskedelem egyik területe a szexuális kizsákmányolás, ide tartozik a gyerekprostitúció, a gyerekpornográfia, a gyerekházasság. A másik terület a munkacélú kizsákmányolás, a ház körüli szolgaság, a gyermekmunka. Beszélhetünk még koldultatásról, különböző bűncselekményekre, például zsebtolvajlásra kényszerítésről, gyerekkatonaságról, az illegális örökbefogadásról is.
Ezekből melyek formák érintik Magyarországot?
Amikor emberkereskedelemről beszélünk Magyarországon, annak megjelenési formája leggyakrabban a prostitúcióra kényszerítés, majd a ház körüli szolgaság, a csicskáztatás, a gyerekkoldulás, illetve az itthon még nem annyira elterjedt fogalom, az álházasság is. A szervkereskedelem is az emberkereskedelem egy formája, de erről nem tudunk Magyarországon, legalábbis nem jelenik meg a kriminálstatisztikában. Én a prostitúciót, a csicskáztatást és a koldultatást is kutattam, a gyerekpornográfiát egyelőre nem, de látszik, hogy ez is egy valós probléma, minden évben több száz eset szerepel a bűnügyi statisztikában, 2016-ban 405 ilyen eljárás volt.
A prostitúcióban érintett kiskorúak is megjelennek a bűnügyi vagy szabálysértési nyilvántartásban, de bizarr módon nem áldozatként, hanem leginkább az elkövetők között. Itt fontos hangsúlyozni, hogy nem bűncselekményt követnek el a gyerekek, amikor prostitúcióban vannak, hanem szabálysértést. Bizonyos szabálysértések esetén, ilyen a prostitúció is, különböző szankciók, akár elzárás is adható. És sajnos elzárást is kapnak a gyerekek.
Képünk illusztráció – Rákospalotai Leánynevelő Intézet (Fotó: MTI/Cseke Csilla)
Az elmúlt évek szabálysértési statisztikáiból az látszik, hogy a prostitúcióban érintett és a szabálysértési eljárásban tettesként szereplő gyermekekre kiszabható szankciók 10-20 százalékát az elzárások jelentik. A gyermekek büntetése és nem áldozatként kezelése teljesen ellentétes a Gyermekjogi Egyezménnyel, A gyermekek eladásáról, a gyermekprostitúcióról és a gyermekpornográfiáról szóló fakultatív jegyzőkönyvvel, a Lanzarote Egyezménnyel, de még az Európai Unió emberkereskedelem elleni irányelvével is, amelyeket Magyarország is elfogadott vagy kötelező erejűek. Maga az elzárás is nagyon káros, a legdrágább és a legkevésbé hatékony büntetési forma, a megbélyegzés hatással lesz a gyerekek életére, és életük során nem fognak bízni az igazságszolgáltatás rendszerében.
Lehet önként prostituált egy gyerek?
Szerintem nem, mindig van valamilyen kényszerítő erő. Nincs olyan, hogy egy gyerek önként lesz prostituált, de szerintem egy felnőttnél sem, mindig van valamilyen közvetett vagy közvetlen kényszer, ha nem is konkrétan fizikai, szexuális vagy egyéb bántalmazás, de anyagi kényszer.
A gyerekkereskedelemről az a kép jut az ember eszébe, hogy fiatal lányokat bezsúfolnak egy kamionba, elveszik az irataikat, és kiviszik őket Nyugatra.
Nemcsak ez minősül gyerekkereskedelemnek, ez kicsit a játékfilmesített formája. Ugyan a lányok és nők felülreprezentáltak az emberkereskedelem és főleg a szexuális célú kizsákmányolási formákban, de fiú áldozatokról is tudunk.
A gyerekáldozatok megjelennek a gyerekvédelemben, de nem tud velük mit kezdeni az ellátórendszer, általában fel sem ismeri azt, hogy áldozatok, így segítséget sem kapnak.
Bűncselekmények elvégzésére kényszerített és koldultatott gyerekek egyaránt lehetnek az emberkereskedelem áldozatai. Ezek is nagyon nehezen kutatható problémák, szervezettségre látszólag apró jelekből lehet következtetni, például olyan helyen koldulnak gyerekek, mely hatósági illetékességi szempontból nehezen behatárolható, kerülethatárokon vagy akár a villamoson. Ezt nem maguktól találják ki a gyerekek, és nem is ők maguk nyomtatnak és fóliáznak le „éhes vagyok, adj ennem” típusú táblácskákat.
2012-ben végeztünk egy gyerekkoldulásos vizsgálatot, melyben távolról követtünk napokon keresztül gyerekeket. Addig csináltuk ezt, míg az egyik kutatót körbe nem fogta egy négy férfiből álló csapat, azt kérdezték tőle, hogy ki ő és mit ólálkodik a gyerekek körül napok óta.
Visszatérve a kérdésedre, ha külföldről beszélünk, akkor az EU-s statisztikából azt tudjuk, hogy a magyar áldozatokat leginkább az Európai Unió más országaiban azonosítják, ezért magasabb a magyar emberkereskedelmi áldozatok száma külföldön.
De ez nem azt jelenti, hogy a magyar nők külföldön válnak inkább áldozattá, sokkal inkább, hogy az intézmények által történő azonosítás, vagyis az áldozatok felismerése pontosabb. A tavalyi bűnügyi statisztikában tavaly nulla volt a felnőtt áldozatok száma, miközben az áldozatsegítő szolgáltatnál 9 áldozatot azonosítottak és az áldozatokat ellátó védett házak többnyire teljes kihasználtsággal működtek. Ha gyerekekről beszélünk, akkor az látható, hogy míg az emberkereskedelem regisztrált gyermekkorú áldozatainak vagy sértetteinek a száma évente 0 és 5 között van itthon, addig az emberkereskedelemhez szorosan kapcsolódó bűncselekmények, mint a kerítés, a kitartottság, a gyermekpornográfia, gyermekprostitúció kihasználása, kényszerítés akár koldulásra, vagy a gyermekmunka gyerekkorú sértettjeinek a száma jóval nagyobb, 2016-ban ezen bűncselekmények esetében összesen 210 főt jelentett. Bár a valós szám ennek többszöröse lehet, azt azonban látjuk, hogy van gyermekkereskedelem Magyarországon, csak nem gyermek- vagy emberkereskedelemnek hívják.
Tehát itthon nem értik, mi a gyerekkereskedelem?
Nem nagyon jelennek meg a szakpolitikában a gyerekek, a gyerekkereskedelem nem kap elég hangsúlyt, ami azt eredményezi, hogy az áldozatok nem részesülnek megfelelő ellátásban. Nem történik meg az áldozattá vált gyerekek intézmények általi felismerése vagy azonosítása.
Ha haza is hoznak külföldről egy prostitúcióban érintett gyereket, vagy akár Magyarországon azonosítanak egy gyereket áldozatként, akkor nem kap rá szabott segítséget, hanem be-, vagy visszakerül a gyermekvédelem rendszerébe. Mivel hivatalosan nincs gyermekkereskedelem, ezért nincs is olyan védett ház, ahol gyerekeket lehet elhelyezni.
Nagyon érdekes, hogy hogyan konstruálódik meg az áldozat fogalma szakpolitikai szinten. Előrelépés, hogy van kormányrendelet, mely meghatározza az áldozatok azonosítási rendjét. Csakhogy ez a jogszabály nem került szakmai körben kihirdetésre, leszámítva a Magyar Közlönybeli megjelenést, ennek megfelelően ad-hoc módon használják ezt az áldozatokkal találkozó intézmények. Sajnálatos módon az azonosítási rend alapján az áldozatok felismerése külső jegyek alapján kell, hogy történjen, megjelenés, úgynevezett személyes körülmények például az iratok hiánya és a végzett tevékenység szerint. A traumatizáció vagy annak felismerése nem szerepel benne, pedig ez az áldozatok felismerésének egyik kulcsa. Ennek hiányában könnyen félremagyarázható az azonosító beszélgetés során az áldozatok esetleges tompasága, disszociált viselkedése vagy a vele történt események időrendi sorrendjének többszörös felcserélése.
A médiában gyakran szerepelnek gyerekbántalmazással kapcsolatos botrányos ügyek, de gyerekkereskedelemmel kapcsolatos hír nem jut az eszembe.
A médiában az erőszak megjelenítése gyakran eufemisztikus és emiatt nem kapcsoljuk össze a fogalmakat. Pár hete megjelent egy hatásvadász cikk azzal a címmel, hogy „Öt euróért árulják a testüket a magyar gyerekek Bécsben”. Értem, hogy el kell adni a cikket és ez a cím erre kiváló, mert mindenki rá fog kattintani, de vajon fel sem merült a szerzőben, hogy nem a gyerekek árulják magukat, hanem valaki árulja őket, aki ebből nagyon jól jár? A cikk szerzője azt írja, hogy 12 éves kor alatti gyerekek „dolgoznak az utcán”, árvaházból szaladtak az emberkereskedők markaiba „középiskolások önszántukból is áruba bocsátják testüket”. Vagy egy másik példa, amikor a ház körüli szolgatartás ábrázolása úgy történik, hogy az áldozatok önkéntes szerepét hangsúlyozzák benne. Igen, van, hogy az érintettek vállalják a prostitúcióban vagy a szolgaságban való részvételt, gyerekek esetében a beleegyezés amúgy irreleváns. Nekem az a tapasztalatom, hogy a megállapodást követően a tevékenység végzésének feltételei mindig megváltoznak, sosem az érintettek javára. Az áldozatok vagy érintettek és az őket „foglalkoztatók” eltérő hatalmi helyzetben vannak és pont ennek az egyenlőtlenségi viszonynak az ábrázolása marad el gyakran a médiában és születnek teljesen áldozathibáztató cikkek. A médiának felelőssége van a társadalmi problémák ábrázolásmódjában, az újságírók felelőssége, hogy az olvasó hogyan néz ezután az autóutak szélén ácsorgó, prostitúcióban élő gyerekekre. Az emberkereskedelem egy bűncselekmény, olyan cselekmény, amely veszélyes a társadalomra. A bűncselekményeknek pedig sértettei vagy áldozatai vannak. Amikor egy újságíró nem nevezi áldozatnak az emberkereskedelem alanyait és morális dilemmának állítja be az áldozat fogalmának használatát, az a fentiek miatt is szakmai hiba. A médiában gyakran találkozni prostitúcióban érintett gyerekekről szóló írással, akik szintén nem áldozatként vannak megnevezve, hanem kéjhölgyként, örömlányként.
Képünk illusztráció (Robert Nickelsberg/Getty Images)
Milyen körből kerülnek ki a gyerekkereskedelem és prostitúció áldozatai?
Bármilyen társadalmi rétegből kikerülhetnek, én leginkább az utcai prostitúcióban érintett gyerekekről és felnőtt nőkről tudok. A különböző szintű és típusú erőszak, a szülők munkaerőpiacból való kirekesztettsége, a mélyszegénység, a szegregált lakókörnyezet, a családtagok prostitúcióban történő érintettsége, a szerhasználat – alkohol és drog egyaránt, a nők rosszabb társadalmi helyzete, az uzsora fejében történő csere, az oktatásból és a munkaerőpiacról való kirekesztettség mind-mind az áldozattá válás rizikófaktorai. A gyerekotthonok áldozattá válásban való szerepéről vita folyik, az látható, hogy nem feltétlenül az otthonba kerülés játszik szerepet a fiatalok prostituálásában, mert az esetek egy részében az már előtte is fennállt, csak az otthonok azáltal, hogy nem tudnak ellene tenni, hozzájárulnak a gyerekek újbóli, többszörös áldozattá válásához.
A futtatók olyan gyerekeket választanak, akiről tudható, hogy nem mozdul utánuk be egy egész rendszer, ha eltűnnek, ez igaz a prostitúció, koldulás, gyermekmunka kapcsán is. A szülő nem feltétlenül jelenti az eltűnést a rendőrségen, mert mondjuk nincs jó tapasztalata a rendőrséggel, nem jelez az iskola sem, a család, a munkahely.
Korábban nagyon érdekelt, hogyan történik a gyereklányok beszervezése a prostitúcióba. Úgy láttam, hogy két módja van, az egyik szerelemnek álcázva idősebb férfiak által, a másik a kortársak általi beszervezés, ami mögött is sokszor idősebb férfiak állnak. A társadalom hatalmi szerkezetének dinamikái szépen kirajzolódnak az emberkereskedelembe kerülés kapcsán.
Az első találkozókon a férfi teszteli a lányt, például arra kíváncsi, hogy ha elmesél neki egy „titkot”, akkor azt kinek mondja el, kik a barátai, mennyire van bizalmas viszonyban a szüleivel, mekkora az önbizalma. Az információnak a manipulációban és a későbbi szöktetés kapcsán van szerepe, mert ezzel feltárható a gyereklány kapcsolattérképe és viszonyainak minősége, látható, hogy ki megy majd utána, ha egyik napról a másikra eltűnik. Nekem az a tapasztalatom, hogy amikor prostituálttá válik egy gyerek, gyakran az egész környezete tudja, hogy mi történik vele, és vagy a jóváhagyásukkal történik, vagy nem tudnak ellene tenni.
Több az áldozat a roma gyerekek körében?
Ez nehéz kérdés, adatvédelmi problémával vagy inkább annak félreértésével kezdve. Egy korábbi, az Európai Roma Jogok Központjának kutatása szerint, a szakemberek becslése alapján felülreprezentáltak az emberkereskedelem áldozatai között a roma nők. Ugyanakkor a CEU-s gyermekkereskedelmet vizsgáló kutatásunk során arra jutottunk, hogy az áldozatok etnikai hovatartozásának vizsgálata téves következtetésekhez vezethet, és az áldozatok ellátásának szempontjából nincs jelentősége. Abban a társadalmi közegben, a mélyszegénységben, ahonnan az utcai prostitúció áldozatai származnak, magasabb a romák aránya. A gyerekkereskedelem és az emberkereskedelem ugyanakkor strukturális, szegénységi problémahalmaz, nem etnikai kérdés.
Igaz, hogy külföldre csak 18 éves kor után viszik ki a magyar lányokat, és addig belföldön futtatják őket?
Ezt nem tapasztalom, mert a felnőtt áldozatokkal beszélgetve általában kiderül, hogy már 18 éves koruk előtt kivitték őket külföldre, hamis vagy akár más, idősebb nők papírjaival.
Milyen a rendőrség hozzáállása a témához?
Nekem jó tapasztalataim vannak a rendőrséggel, de nem szabad elfelejteni, hogy én kutatóként más egységekkel vagyok kapcsolatban, mint azok a prostitúcióban érintett nők, akik naponta találkoznak a rendőrség tagjaival. Én mindig csak azt a szintet érem el interjúkra, akik nyilatkozhatnak, ha egyáltalán kapok engedélyt, ami amúgy nem mindig történik meg. Egy járőrt például hivatalosan sosem érek el, nem nyilatkozhat.
Én úgy látom, hogy a rendőrségen a vezetői szint nagyon képzett, elkötelezett, érzékeny, ismeri az emberkereskedelmet. Ugyanakkor azt is hallom, hogy az a szint, aki a prostitúcióban érintett gyerekekkel vagy nőkkel találkozik, már korántsem ilyen felkészült, sem nem érzékeny. Az ombudsmannak volt 2011-ben egy gyermekprostitúció elleni fellépésről szóló jelentése, amiben azt állapította meg, hogy a rendőrség nem áldozatként, hanem szabálysértés elkövetőjeként tekint a prostitúcióban érintett gyerekekre.
Képünk illusztráció (Fotó: Robert Nickelsberg/Getty Images)
Van esély egy normális életre, ha valaki kamaszkora óta prostituált?
Akkor van esély, ha létezik egy korrekt ellátórendszer. Ha létezik szakmai protokoll, eljárásrend a prostitúcióban érintett gyermek felismerésére és azonosítására, a beavatkozás módjaira, az ellátást, védelmet biztosító intézmények eljárásaira és utánkövetésre vonatkozóan, és ezt a protokollt ismerik is a gyerekvédelemben dolgozók. Nem elég egy jogszabályt vagy szakpolitikát megalkotni, megfelelő körben ki is kell hirdetni, ehhez eszközöket és forrásokat is kell biztosítani. Említettem, hogy szabálysértőként kaphatnak különböző szankciókat a prostitúcióban érintett gyerekek. Nincs ezen gyermekek számára rendszerszinten elérhető védett ház.
A prostitúció miatt szankcionált gyerekek az igazságszolgáltatási rendszerben egy oldalon állnak az elkövetőkkel, a futtatókkal, a stricikkel, a rendszer teszi őket egy oldalra. Szerinted, aki az igazságszolgáltatástól vár védelmet és segítséget, annak mit üzen ez az intézkedés? Milyen életük lesz felnőttként a prostitúcióban érintett gyerekeknek, ha gyerekként sem védték meg őket?
Akkor jó az ellátórendszer, ha valóban rendszerszinten működik az ellátás, és a rendszer minden egyes tagja ugyanazon elvek és fogalmak alapján működik. Ehelyett
ma Magyarországon az történik, hogy vannak gyermekvédelmi szakemberek, akik áldozatnak gondolják az adott gyereket, és megmozgatnak minden követ, hogy védelmet kapjon, különböző terápiákban részt vegyen. Ugyanazon intézményen belül is léteznek olyan szakemberek, akik ugyanezen gyereket nagypofájú, öntudatos lánynak tartják, aki szerintük önként választotta a prostitúciót, tehát nem kell számára védelmet biztosítani, hiszen nem áldozat.
És vannak olyan szociális segítők, akik sejtik, hogy a gyerek prostitúcióban érintett, de nem reagálnak, mert nem tudják, hogy hova kell fordulni, és félnek a lépésük esetleges munkaügyi következményeitől. Az ellátás léte ma azon múlik Magyarországon, hogy milyen szemléletű szakemberrel találkozik az áldozat és nem azon, hogy mi történt vele.
Az említett ombudsmani vizsgálat azt is kimondta, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer nem működik jól, hogy a gyámhivatalok és gyerekjóléti szolgálatok majdnem mindegyike találkozik a gyermekprostitúció jelenségével vagy annak gyanújával. A gyermekjóléti szolgálatoknál csak a gyanú miatt nem történik – egyébként helytelenül – intézkedés, és emiatt nem kapnak védelmet a gyerekek. Ahhoz vezet tehát a rendszerszintű segítség hiánya, hogy a gyerek sorsa a vele éppen találkozó szakember szemléletén múlik. És ez még csak nem is a szakember hibája, hanem a szakpolitikáké és a rendszeré. Azé a rendszeré, akiknek elsődleges feladata a gyermekek védelme.
Itt muszáj megemlítenem egy személyes élményt. Amikor gyerekotthonban dolgoztam, hamar kiderült a gyerekek számára, hogy nem ítélkezem, és az első naptól kezdve elkezdték mesélni a történeteiket, melyek tele voltak erőszakkal, drogokkal, börtöntől való félelemmel. Nagyon nehéz életekkel szembesültem és egyébként szembesülnek a gyerekvédelemben vagy a szociális ellátórendszerben dolgozók. Ahhoz, hogy ezt a szakemberek megfelelően kezeljék és továbblépjenek, elengedhetetlen az intézményi támogatás, aminek az egyik formája a szupervízió. Azt sajnos mondanom sem kell, hogy a szupervízió alapból nem biztosított, intézményi szinten leginkább forrásfüggő, vagyis alapesetben a szakembereknek maguknak kell megküzdeniük naponta ezekkel a történetekkel, mindenfajta szakmai segítség nélkül. A szociális ellátórendszerben vagy gyermekvédelemben dolgozók minimálbér körüli összegeket keresnek. Nyolcvanezer forint volt ugyan a fizetésem, de voltak más projektjeim is, így ki tudtam fizetni a szakmai segítséget, volt lehetőségem több esetet szupervízióba vinni. Elkezdtem mesélni a kollégáimnak a szupervízióról. Az egyikük azt is mondta, hogy ez egy hülyeség, de miután eljöttem az intézményből, gyakran keresett meg a kérdéssel, hogy Viki, szerinted mit mondana erre a szupervízorod? Ő nem tudta kifizetni a szupervíziót. Nehezen tudom elképzelni, hogyan lehet ebből a pénzből kijönni mondjuk egy elvált, gyerekes szülőnek, albérletet fizetve és ezzel egyidejűleg nem kiégni és hatékonyan segíteni a gyerekotthonban élő gyerekeknek. Ez iszonyú szégyen szerintem.
Sebhelyi Viktória szociológus a kitüntetéssel (Fotó: SOS Gyermekfalvak)
Most bekukucskáltál az amerikai rendszerbe is. Miben más az ottani szemlélet, mint az itthoni?
Én azt tapasztaltam, hogy míg Magyarországon az áldozatok ellátása és a bűnüldözés hangsúlyos és működik bizonyos hatékonysággal, addig Amerikában a megelőzés, az áldozatok azonosítása és az intézményi együttműködések jelentősebbek.
Azt hiszem, hogy a megközelítésben, a rendszerszemléletben van leginkább különbség. Például a prevenció hangsúlyozása mögött erős gazdasági érdek is van, egyszerűen olcsóbb megelőzni az áldozattá válást, mint megvédeni az áldozatokat és lefolytatni nagyon drága és időigényes büntetőeljárásokat. A traumatizációra való hivatkozást sem hallottam még ennyi szakembertől, kivéve persze itthon a NANE-t és egy korábbi, SOS Gyermekfalut vizsgáló kutatást, melyben részt vettem. Az emberi jogi megközelítés, az áldozat-, és gyerekbarát hozzáállás nem csak politikai akarat és források függvénye. Szervezetek meséltek arról, hogyan készítik fel mentálisan az áldozatokat a büntetőeljárásban való részvételre, az elkövetővel szembeni azonosításra. Erről egyébként az egyik díjazott társam is beszámolt. 22 évig élt prostitúcióban és lett Argentína legnagyobb emberkereskedelmi perének koronatanúja. Őt hónapokig készítették fel arra, hogy a tárgyalóterembe érkezve hogyan nézzen kizárólag a bíróra és az ügyvédeire, és még véletlenül se forduljon a fogvatartói felé.
Az út során számos civil szervezet számolt be az általuk megvalósított programokról, az elérhető forrásokról, a problémáikról, az általuk kifejtett lobbitevékenységről. Pár éve eltöltöttem egy kis időt Svájcban egy prostitúcióval kapcsolatos szociális szolgáltatások fejlesztését célzó kutatás kapcsán. Akkor ragadt be nálam a civilekkel való kormányzati együttműködés jó példája, pont kormányzati szereplők hangsúlyozták az interjúkban, hogy a civil szervezetek munkája nélkül nem tudnak kezelni nagyobb társadalmi problémákat, nincs rá sem idejük, eszközük, vagy kapacitásuk. Ezek mellett anyagi megfontolások is ráébresztették őket arra, hogy csak nyerhetnek az együttműködéssel, arról nem is beszélve, hogy krízis esetén gyorsabban be tudnak avatkozni a civilek, mint a nagy, állami, bürokratikus szervek.
