„Ha meghalok, magammal viszem minden titkomat…”
Szabó Magda szabadnak született. Legalábbis a szülei elgondolása és nevelése szerint. Hogy miért rendezték így az életét már az első percétől kezdve, arra legalább négygenerációnyi „regényes” családi okuk volt. Az írónő művei éppen ettől váltak különlegessé az olvasók számára, hiszen hétköznapi történeteket mesél el bennük, mégis plusz töltetet kapnak az események.
Attól igazán emberközeliek és megkapóak, hogy elsősorban önéletrajzi ihletésűek. „Ha meghalok, magammal viszem minden titkomat, s nem lesz irodalomtörténész, aki meg tudja fejteni, mikor, ki voltam, melyik figurám, vagy mi volt valóban igaz ebben vagy abban az ábrázolásban” – mondta egyszer. És valóban, műveiben több karaktert találhatunk, akikről nem tudni, kik is voltak valójában. Az Ókút, a Régimódi történet, a Für Elise mind saját vagy szüleinek életéről szólnak. Írásaiban sokat foglalkozott Szabó Magda a női sorsokkal, az emberi kapcsolatokkal, az ember önkiteljesedésével.
Mire éntőlem ki tudják imádkozni a kész könyvet, többen idegrohamot kapnak – ismerte be egyszer az írónő.
Budapest, 1978. március 11. – Szabó Magda író otthonában. – MTI Fotó: Molnár Edit
Pedig termékeny író volt, bár saját bevallása szerint volt olyan könyve, amelyet kilencszer is átírt, mielőtt megjelentetett. Rendkívül sokrétűen alkotott, ha a műfajokat tekintjük: írt könyvet gyermekeknek, de írt a háború borzalmairól is, családi drámákról, szerelemről, halálról. „Az emlékeket, sajnos, nem lehet átadni senkinek örökségül” – vallotta. Ő mégis megpróbálta. Megpróbálta a vele történt élményeket úgy feldolgozni és a világ elé tárni, hogy az gondolatébresztő jelleggel mások életét is megmozgassa. Minden kétség nélkül mondhatjuk: sikerült.
Szülei tragédiája miatt lehetett ő szabadlelkű
Az írónő szüleitől életre szóló tanítást kapott, ami nemcsak a magánéletét és a hétköznapjait, hanem az egész világlátását és ezáltal munkásságát is meghatározta. Anyja, Jablonczay Lenke tanítónő volt, kétszer ment férjhez, az írónő a második házasságából született, féltestvére, Majthényi Béla mellé. Apja Szabó Elek városi tanácsos volt.
Imádta a szüleit, és ez a rajongás kölcsönös volt. Olyannyira, hogy apja, aki soha nem élhette a saját életét, elhatározta, hogy az ő gyereke bizony mindig is úgy élhet majd, ahogy arra vágyik. Ezért Magdát egész gyermekkorában úgy nevelték, hogy lehet saját akarata, saját véleménye, saját döntése. Szabadnak nevelték, aki úgy alakíthatta és élhette az életét, ahogyan ő akarta.
Anyja az érzelmeket, apja pedig a latin nyelv, a keresztény mitológia, és az antik világ iránti szeretetet oltotta belé.
Két tündér gyermeke voltam – vallotta.
Emellett szülei megtanították a család, a múlt, az emberi kapcsolatok fontosságára és szeretetére is, nem csoda hát, hogy műveiben ezek mind-mind kiemelt figyelmet és szerepet kaptak. Saját gyermekkorát, szüleinek összekerülését, és egyéb családi történéseit is megörökítette, feldolgozta műveiben. Az 1970-ben megjelent Ókút című regényében azt a különös és csodálatos légkört mutatja be, amelyben felnőtt egykor a szülői házban.
„Regényes” családi drámákat tárt a világ elé
Anyám azt mondta: azt ne képzeld, hogy a boldogság az egy folyamat, elkezdődik, éltek, mint a mesében. A boldogság a katasztrófák üzemzavara – mesélte az írónő.
És ha valaki, hát az ő anyja ezt biztosan tudhatta, hiszen olyan eseményeknek volt részese, amelyek egy életre meghatározták őt. Nem csoda hát, hogy anyjának és felmenőinek történetét fel is dolgozta a Régimódi történet című művében. E könyv megszületésének misztikus előzménye van, az írónő eleinte ugyanis nem tudta, hogy a világ elé tárja-e a családi bonyodalmakat, de egy éjjel állítólag megjelent neki anyja szelleme, és ő ezt jelnek vette. Megírta hát szülei, nagyszülei, dédszülei kicsit sem eseménytelen vagy hétköznapi történetét.
Budapest, 2002. május 24. – MTI Fotó: Földi Imre
Anyai dédnagyapja bohém figura volt, mindenüket elveszítette kártyán, birtokai elúsztak, így kénytelenek voltak feleségével, az írónő dédnagyanyjával, Rickl Máriával és négy gyermekükkel együtt meghúzni magukat a szülői házban. Szerencsétlenségükre fiuk, Kálmán, az írónő nagyapja ugyanolyan csélcsap, bohém életet élt, így tőle sem számíthatott túl sok jóra a család. Olyannyira nem, hogy munka helyett a nőket hajtotta inkább, éjjel-nappal álmodozott, és végül beleszeretett Gacsáry Emmába, aki az írónő nagyanyja lett. Emma terhes lett, így Rickl Mária hiába fenyegette, verte fiát, hogy álljon el a frigytől, végül feleségül vette a lányt. Nagyszüleinek kapcsolata így indult, ami már eleve meghatározó momentum, és a későbbiekben sem volt éppen eseménytelen az életük.
Dédnagyanyja gyűlölte az írónő nagyanyját, Emmát, mondván, hogy fiát elbolondította a lehetőségtől, hogy tehetős feleséget találjon magának, és ezzel kihúzza a családot az anyagi csődből. Olyannyira utálta Emmát, hogy amikor gyermekeikkel együtt kénytelenek voltak hozzá költözni, Lenkét, az írónő anyját ő nevelte tovább, és később meg is tiltotta Lenkének, hogy találkozzon az anyjával. Lenke nagyanyjától szigorú neveltetésben részesült, és hogy kiverje a kislányból szüleinek bohémságát, egy életre megutáltatta vele szerelmet és a testi vágyakat. Olyannyira, hogy amikor Lenke férjhez ment, első házassága éppen e neveltetés miatt ment tönkre, ugyanis undorodott férje testi és érzelmi közeledésétől. Ettől függetlenül teherbe esett, és megszülte első gyermekét, Bélát, az írónő féltestvérét. Férje elhidegült tőle, és egy másik nő, méghozzá Lenke nagynénjének karjaiban kereste a boldogságot, így hát elváltak.
Lenke is újra férjhez ment, ezúttal Szabó Elekhez, az írónő apjához, de a második házassága sem sikerült jobban, mint az első. Mivel férje megadta neki azt a szabadságot a mindennapokban, amire mindig is vágyott, hát belement a frigybe, és férje kérésére újabb gyermeket szült, egy kislányt, Magdát. Az írónő szerint ez volt az a pont, amikor anyjának megszűnt a szabadsága, megszűntek az álmai, a tervei, és tudta, hogy ezentúl ő már „csak” anya lesz, aki gyermekét szabadnak nevelte, hogy legalább ő megvalósíthassa majd egyszer az álmait, és élhesse a saját életét. Így eztán egyik szülője sem kényszerítette rá az akaratát, annak érdekében, hogy teljes mértékben kiteljesedhessen valódi énje. Anyja arra nevelte őt, ami mindig átsegítette őt a nehézségeken, bármi is történt:
A szél is megfordul. Kicsit mindig lehetsz szomorú. De bízzál az életben. Nem ok nélkül kaptad.
„A nő erős, bátor, és ha felismeri a maga küldetését, mindenre képes és alkalmas”
Ez volt az ő hitvallása, és neki minden kétség nélkül sikerült is mindez. Debrecenben diplomát szerzett latin-magyar szakos tanárként és bölcsészként, eleinte a helyi leányiskolában tanított, majd a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa lett 1945-ben. 1947-ben férjhez ment Szobotka Tibor íróhoz, akivel 35 éven át élt házasságban, a férfi haláláig. A politika, mint oly sokaknak, az ő életébe is beleszólt: amikor 1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, még aznap vissza is vonták tőle, sőt származása miatt kirúgták az állásából, és feketelistára került, a következő kilenc évben nem is publikálhatott Szabó Magda. 1958 után regény- és drámaíróként tűnt fel, hátrahagyva a költészetet. A Freskó és Az őz című regényei országos ismertséget és elismertséget hoztak számára.
„Ha valamiről van véleményem, jobb azt megmondani”
„Meg szoktam én mondani a véleményemet álarc nélkül is. Aztán, ha véleményestül is szeretnek, jó, ha nem szeretnek, hát azt is el kell viselni” – vallotta, és így is élte az életét. Az első nagyobb írói sikerek után a tanári hivatással felhagyva szabadúszó íróként élte tovább az életét, és műveivel szó szerint beírta magát az irodalom nagyjai közé. 1978-ban Kossuth-díjat kapott munkásságáért, majd számos egyéb rangos kitüntetést is. 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja volt.
Műveit rengeteg országban kiadták, számos nyelvre fordítva írásait. Az 1987-ben írt Az ajtó című Szabó Magda-regény felkerült a The New York Times TOP 10-es listájára. Műveinek egy részét megfilmesítették, színpadra vitték, többek között az Abigélt, Az ajtót, a Régimódi történetet és a Kiálts, várost.
Stílszerűen távozott az életből, hiszen 90 évesen, 2007. november 19-én olvasás közben hunyta le örökre a szemét.
Csak azok halnak meg, akik egész életükben nem csináltak semmit. Aki tett valamit, nem magáért, hanem másokért, mindenkiért, az megmarad
– vélte egykor, és igaza volt.
Szabó Magdának sikerült halhatatlanná válnia.
