Matthew Falder, a Cambridge-i Egyetem geofizikusa álnéven működtetett közösségimédia-fiókokon keresztül csalt ki főleg kiskorúaktól alig felöltözve vagy meztelenül készített fotókat – írja az Index. Ezeket azután a dark weben kezdte terjeszteni, majd a képekkel zsarolta is áldozatait – gyakran még durvább dolgokra kényszerítve őket. Falder több áldozatát is annyira kicsinálta, hogy azok öngyilkosságot kíséreltek meg.
A birminghami bíróság hétfőn bűnösnek találta egyebek mellett gyerekek szexuális molesztálása és szexuális kihasználása miatt. A vádakat Falder sem tagadta. A büntetést egyelőre nem szabták ki, de hosszú börtönévek várnak rá.
A pedofil férfi legalább nyolc éven át élt kettős életet, csak azután bukott le, hogy a nyomozók a brit informatikai elhárítás specialistáit is bevonták. Ők kiderítették, hogy a férfi rejtett kamerákat is elhelyezett, hogy így jusson még több kompromittáló felvételhez, de véletlenül önmagát is levideózta a felszerelésük közben.
Bár Falder esetében nem történt fizikai kontaktus, az online szexuális zsarolás közel áll a nemi erőszakhoz, mert olyan dolgokra veszik rá az áldozatokat, amelyeket amúgy sosem tennének meg.
A nyomozást végző rendőrtiszt azt tanácsolta a potenciális áldozatoknak, hogy akit online zaklatnak, az ne hallgasson, hanem beszéljen róla, mert mindig van segítség.