Aktuális

Botrány az ELTE-n: szexuális zaklatással vádolják az egyik oktatót

Két névtelen internetes bejegyzésben is azt állítják, hogy az ELTE egyik oktatója szexuálisan zaklatta őket. Sőt, az egyik szerint más kollégákat és hallgatókat is. Az egyetemen etikai vizsgálat folyik munkahelyi hatalommal való visszaélés miatt, bár azt nem árulták el, valóban zaklatási ügyről van-e szó.

Egy névtelen Facebook-üzenet jelent meg a napokban a Tumblren, amelynek szerzője azt állítja, hogy az ELTE egyik professzor emeritus címre is esélyes oktatója szexuálisan zaklatta, és nemcsak őt, hanem más kollégákat és hallgatókat is – írja az Index. A bejegyzés szerint arról a karról van szó, ahol pár éve a gólyatábori erőszak is történt, ez pedig a Tanító- és Óvóképző Kar.

Nettó … fizuért tűrtem, hogy zaklasson, fogdosson, nyalogasson. Akárhányszor kértem segítséget, engem hibáztattak, hogy miért nem rúgtam torkon stb.

– olvasható az üzenetben. Az is szerepel benne, hogy az ügyben etikai tárgyalás volt az egyetemen, ennek eredményét várja hetek óta.

Egy másik, szintén névtelen Tumblr-poszt azt teszi hozzá, hogy ismer egy hasonló történetet a szakmájában elismert professzorról az ELTE-n. Őt egy lány szakdolgozati konzultáció miatt keresett fel, ám mivel visszautasította a professzor közeledését, a tanár igencsak megnehezítette a dolgát az egyetemen a későbbiekben.

Ennél az esetnél is az történt, hogy miután a lány segítséget kért a karon belül, és elmesélte a történetet az egyik tanárnőjének, mindannyian hülyének nézték, és falaztak a professzornak.

Az Indexnek csupán annyit árult el az egyetem, hogy „etikai vizsgálat zajlik munkahelyi hatalommal való visszaélés ügyében az egyetem egyik oktatójával szemben, nem hallgatói bejelentés alapján”.

Azt nem közölték, valóban szexuális zaklatásos ügyről van-e szó. Az oktatót sem nevezték meg, ugyanakkor nem is cáfolták, hogy a lap által feltételezett személyről van szó. Az oktató nevét egyelőre azért nem írta le az Index, mert nem érték el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top