A hét elején sokadmagaddal a Ferenciek téri metrómegállóban látványos demonstrációt tartottatok azért, hogy a 3-as metró felújítása során ne csupán néhány, hanem az összes megálló legyen végre akadálymentesítve, ne csak lépcsők és mozgólépcsők, de lift is vezessen a metrókhoz, ha már ennyi pénzt költünk rá. Hogy szerveztétek meg a Teljes értékű metrót nevű akciót?
Az akció ötlete nagyon spontán volt; mindössze két héttel ezelőtt kezdtük el megszervezni. Megkerestem az alapgondolattal Surányi Juditot, aki a Rehab Critical Mass nevű civilszervezet vezetője, majd ezt követően, két hete szerdán összeült egy 4-5 szervezet képviselőjét összefogó kis csapat (a támogatókat, résztvevőket erre találod), hogy kezdjünk el beszélni egy lehetséges akcióról. Az első ötletem csupán annyi volt, hogy tömegesen álljunk a lépcsőkhöz kerekesszékekkel, és kérjük meg a járókelőket, hogy avatkozzanak be, és segítsenek nekünk le- és feljutni. Ez tök jó dolognak tűnt, mert ez igazán látványos akció, plusz társadalmilag is érzékenyít. Majd ez nőtte ki magát addig, hogy akkor ne csak egy lépcsőn szenvedjünk föl meg le, hanem akkor már metrózzunk is!
Azt találtuk ki, hogy menjünk el egy olyan metrómegállóba, ami nem lesz akadálymentesítve, de központi helyen van. Először a Kálvin téret céloztuk meg, de valaki mondta, hogy az nem jó, mert valami szakértő egyszer azt nyilatkozta, hogy a Kálvin tér technikai okok miatt eleve nem akadálymentesíthető, és nem lehet oda liftet berakni. Úgyhogy a Ferenciek terére mentünk. Napokat agyaltam rajta, hogy mit lehetne ott a helyszínen csinálni, és akkor jött az ötlet egy barátnőmtől, hogy legyen egy fal, ahova a résztvevők kiragaszthatják az üzeneteiket, hogy miért szeretnék az akadálymentesítést. Ez lett a Vágyak Fala, ahol mindenki, aki odajött, otthagyhatta a gondolatait és elmondhatta a véleményét.
Fotó: Erdőháti Áron
Te milyen gyakran vagy kénytelen metrózni?
Akár egy vagyont is el lehetne költeni arra, hogy metró helyett autóval vagy taxival eljussak egy adott helyre. Az egyetemre alacsony padlós járatokkal is lehetne menni, csak akkor kis túlzással négykor kéne elindulnom, hogy beérjek nyolcra a tanításra. Éppen ezért én rendszeresen használom a metrót, azzal járok munkába. Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán tanítok, tehát az Ecseri úti megállónál kell feljönnöm. Amíg nem kezdték el a felújítást, addig az Árpád hídnál lévő megállót használtam. Itt nem volt gond a közlekedéssel, mert van lift és rámpa is, de az Ecserinél minden alkalommal körülbelül harminc lépcsőfokot úgy teszek meg, hogy az állandó segítőmmel vadászunk egy járókelőt, aki segít cipelni engem.
Ilyenkor az én segítőm hátulról ráncigál, a segítőkész járókelő pedig elölről fogja a kerekesszéket, és úgy húz fel lépcsőről lépcsőre.
Ez nem veszélytelen dolog, mert rengeteg minden sérülhet egy kerekesszékben cipelés közben. Viszont még így is szerencsés helyzetben vagyok, mert ha mondjuk nem az ultrakönnyű vázas kerekesszékemmel tenném meg az utat, hanem egy elektromos székkel, ami kétszáz kiló, akkor esélyem sem lenne arra, hogy bárki segítsen. Arról nem is beszélve, hogy nekem legalább van egy állandó segítőm, de az érintettek nagyjából 90 százalékának nincsen. Így ők, ha még ráadásul nem is bevállalósak, és nem merik egy idegen segítségét kérni, még rosszabbul járnak, mint én.
Arról nem is beszélve, hogy, gondolom, nagyon megalázó érzés lehet, ha naponta kell mások segítségéért megharcolni.
Ha egyszer valaki beleül egy kerekesszékbe, eleve szarul fogja érezni magát. Megszokható a helyzet, nem azt mondom, de azért vannak olyan szituációk, amikor ez a rossz érzés csak fokozódik. Például akkor, amikor egy lépcsőn két ember vért verejtékezve ráncigál téged fölfelé, és közben az emberek mellettetek elsétálva tátott szájjal néznek, hogy itt mi a fene történik. Ez nagyon rossz érzés, de nem is az emberek reakciója miatt, hanem mert, basszus, tényleg erre van szükség ahhoz, hogy én feljussak egy rohadt állomásról?! Miközben ez simán is mehetne. Ahol az akadálymentesítés megtörtént, ott én is különösebb feltűnés nélkül tudok közlekedni.
Előfordult már veled, hogy elkéstél valahonnan a körülményes lépcsőzés/cipeltetés procedúrája miatt?
Konkrétan két héttel ezelőtt fordult ez elő, amikor elkezdődött a metró felújítása. Nem tudtam lemenni az Árpád hínál, mert azt a megállót akkor már lezárták, és a Lehel téren lehetett csak lejutni, ami viszont nincs akadálymentesítve, és ott vesződtem rengeteg ideig. Végül nem tudtam eljutni az órámra, telefonon kellett, hogy bekapcsolódjak.
Csángó Dániel
Fotó: Erdőháti Áron
Kiemeltétek, hogy az akadálymentesítésre nemcsak a mozgásukban korlátozottaknak, de a kutyásoknak is nagy szükségük van. Kérlek, magyarázd el nekem, a nem kutyásnak, hogy miért akadályozott a gazdik mozgása a metrómegállókban.
Kutyával nem lehet mozgólépcsőn közlekedni, mert balesetveszélyes a kutyára nézve. Akár le is tépheti az állat lábát a lépcső. Ezért a mozgólépcsőnél egy kutyát csak úgy tudsz levinni, ha a kezedbe veszed. Ezt azonban egy nagyobb állattal már nem tudod megtenni.
Tarlós István főpolgármester szerint elenyésző a mozgáskorlátozottak száma, ezért nem olyan nagy probléma, ha nem akadálymentesítik a felújításra váró 3-as metró valamennyi állomását.
A 250 ezer persze, elenyésző szám a tízmilliós lakossághoz képest. Csakhogy a metró esetében a mozgáskorlátozottak problémája egy jóval szélesebb réteget érint, például a babakocsival közlekedőket vagy az időseket. Lehet, hogy a korral Tarlós István is segítségre szorul majd, vagy akár egyszer ő is csak úgy fog tudni eljönni otthonról, hogy kerekesszékben tologatják. De például ha a főpolgármester úr babakocsit tolna, vagy a kutyájával közlekedne, akkor is akadályokba ütközne. Tehát a véleménye és a helyzet bagatellizálása nagyon is sértő az érintettekre nézve.
Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy nem az a célunk, hogy Tarlósnak visszaszóljunk egyet, hanem az, hogy láthatóvá tegyük a létezésünket. Mert most egy olyan rétegről beszélünk, amely nem nagyon látható a városban, mivel a mozgásunk ezer akadályba ütközik. A 3-as metró felújítása kapcsán pedig most az látszik, hogy még egyet odadöfnek ennek az amúgy is alig észrevehető rétegnek, és 30-40 évre konzerválják ezt a tarthatatlan helyzetet ahelyett, hogy segítenének a társadalmi beilleszkedésben.
Fotó: Erdőháti Áron
Nevezhetjük a Teljes értékű metrót nevű akciótokat egy mozgalom első fázisának?
Úgy mondanám, hogy a Teljes értékű metrót akció alakult mozgalommá. Azt szeretnénk, hogy a téma addig maradjon fenn, amíg nem akadálymentesítik a metrót, utána a téma és a mozgalom is megszűnik. Azt fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, hogy a mozgalmunk alulról jövő kezdeményezés, és nem kívánjuk politikai szintre emelni.
Nem gondolod, hogy túl későn lendültetek akcióba? Hiszen szeptember elején már megkötötte a BKV a kivitelezőkkel a szerződéseket, így a megállók felújításának menete és költsége is le van már fixálva.
Biztosan nagyon naiv vagyok, meg nagyon naiv az a sok ezer ember, aki mellettünk van, de én azt gondolom, hogy egyetlen döntésen múlik csak, hogy több pénz legyen az akadálymentesítésre. Az akadálymentesítés valós igényekre adott válasz, és társadalmi fejlettségünk mércéje is kellene, hogy legyen egyben. A metró akadálymentesítése több évtizedes kihatással lesz a fogyatékos emberek társadalmi beilleszkedésére. Nem kell ide új szakértői csapat, meg nem kell felrobbantani érte a metrót megint, csak egy döntést kell hozni, hogy még több pénzt fektessenek bele a felújításba.
Milyen akciót terveztek még?
Biztos lesznek akcióink, de konkrétumokat egyelőre nem szeretnék mondani, mert jelenleg is dolgoznunk a stratégián. Lehet, hogy legközelebb nem széles körű demonstrációt fogunk szervezni – hétfőn körülbelül 150-en voltunk –, hanem valami másba fogunk bele. Elsőként azt kell felmérnünk, hogy miként tudjuk a legtöbb embert megszólítani, miként lehet őket mozgósítani.
Azt garantálhatom, hogy az akciónak még nincs vége, addig fogunk kitartani, amíg nem lesz akadálymentesítve a metró. Én leköltözöm a metróba, ha kell, és ott fogok aludni, amíg erővel nem rángatnak ki onnan engem. Ez a jelenlegi helyzet nem fog így maradni, ebben nagyon eltökéltek vagyunk.
És sokan vannak mögöttünk. Kevesebb mint két hét volt, amíg ezt az egész akciót megszerveztük, és a semmiből lett ez az erő. Ha ezt nézzük, akkor ez nagy eredmény, és az, hogy rövid idő alatt hatékonyak voltunk, azt üzeni, hogy hosszú távon még hatékonyabbak lehetünk.
Ehhez el kell jutnotok a döntéshozókig, a metrófelújításban kompetens emberekig. Kopogtattatok már politikusoknál, megkerestétek már a fővárost vagy a BKV-t?
A hétfői eseményre küldtünk ki meghívókat olyan embereknek, akikről azt gondoljuk, hogy tudnak az érdekünkben lépni. Ilyen például az Egyenlő Bánásmód Hatóság. Azt megtudtuk, hogy a hatósághoz eddig nem érkezett be hivatalos panasz azzal kapcsolatban, hogy nem akadálymentesítik a metrót. Ez nonszensz. Ezért a jövőben azt tervezzük, hogy tömegesen nyújtunk be panaszokat az EBH-hoz, de ezt az akciót is alaposabban elő szeretnénk készíteni, mert az érintett réteg, a mozgáskorlátozott emberek tapasztalataim szerint nehezen aktivizálhatók.
Kinek ment még ki a meghívó?
Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes is kapott meghívót. Szekeres Pálnak is küldtünk levelet, ő ráadásul érintett, hiszen kerekesszékes, és elvileg ő képvisel minket (Szekeres Pál az Emmi fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa – a szerk.). Ő ugyan jelezte a részvételi szándékát, de végül nem volt ott. Czibere Károlyt is meghívtuk (az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára), és Kósa Ádám (EP-képviselő, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége elnöke) is a meghívottak között volt.
Fotó: Erdőháti Áron
Melyik megoldást látod a legjobbnak a megállók akadálymentesítésre?
Én nem vagyok szakértője ennek, csak a saját tapasztalatomról tudok mesélni. Talán a lift a legjobb megoldás, jobb, mint a lépcsőlift vagy a székliftek. Ha az utóbbiakba beleülsz, akkor ugyanaz a rossz érzésed támad, mint amit korábban részleteztem. Amikor ott döcögsz le meg fel a lépcsőn, az emberek úgy néznek rád, mint egy marslakóra. Azon túl, hogy a lépcsőlift lassú meg nyekereg, nem is működik egyszerűen. Nem úgy megy ez, hogy nyomok rajta egy gombot, és már lent is vagyok. Hanem szólni kell ilyenkor valakinek, aki hozza a kulcsot, és üzembe helyezi, szóval ez sem egyszerű, ráadásul a székliftet vagy a lépcsőliftet a babakocsis és a kutyás emberek nem tudják használni. Persze ez is jobb megoldás, mint a semmi. Abban biztos vagyok, hogy mindenhol lehet akadálymentesíteni, ha valahol lifttel nem is, akkor valami mással, de olyan nincs, hogy ne legyen megoldás.
13 évvel ezelőtt, egy autóbalesetben sérültél le, és kerültél kerekesszékbe. Ennyi idő alatt tapasztaltál pozitív változást a társadalomban a mozgáskorlátozottak megítélését tekintve?
Nehéz erre válaszolni, mert az elmúlt 13 évben én is nagyon sokat változtam. A balesetem előtt előítéletes voltam a fogyatékos emberekkel szemben, majd nagyjából 6 évvel a sérülésem után kezdtem elfogadni az állapotom, ami egyben formálta a fogyatékosságról alkotott képemet is. Ez a folyamat azonban torzítja az objektív megítélésem. Ha viszont mások véleményére hagyatkozom, akkor a válaszom, egyértelműen igen! Manapság vannak már olyan jelenségek, mint a Fenyvesi Zoli, a Lukoviczki Réka (Robotgirl), vagy akár magam is ide sorolhatnám, akik mind fiatalok vagyunk, és több fórumon formáljuk a társadalmi szemléletet. Nekem ezen a területen nagyon sok tervem van még, amiket szeretnék a közeljövőben megvalósítani, méghozzá azzal a céllal, hogy közelebb hozzam a fogyatékossággal élőket és a nem fogyatékos embereket.
