nlc.hu
Aktuális
Háromszor vontak le milliókat a számlájáról, mert összekeverték egy névrokonával

Háromszor vontak le milliókat a számlájáról, mert összekeverték egy névrokonával

A szegedi férfi hiába igazolta magát az első tévedés után, később kétszer is tetemes összeget emeltek le a bankszámlájáról.

Egymás után háromszor is lenullázták a bankszámláját a nem létező tartozása miatt egy szegedi férfinak – számolt be az RTL Klub Híradója.

Tibor az első banki SMS-t még augusztusban kapta, több mint egymillió forint levonásáról. A tranzakció megbízója egy végrehajtó iroda volt, és mivel tudta, hogy nincs tartozása, úgy gondolta, tévedés történt.

Kiderült, hogy egy debreceni névrokona tartozását hajtották be rajta. Néhány nappal később igazolta magát, és visszakapta a pénzét.

Néhány hét múlva azonban újabb SMS-t kapott: csaknem 5 millió forintot vontak le a számlájáról. Ismét igazolta magát, visszautalták a pénzét, de ezzel még nem értek véget a megpróbáltatásai.

Harmadjára is lenullázták a bankszámláját, és sem a bank, sem a végrehajtó nem akarta vállalni a felelősséget. Azt mondták, elkavarodhattak az adatok, és hiába javították az adatokat az első eset után, nem tudják, mi okozta a félreértést a másik két levonás során.

A férfinek ráadásul nemcsak ideges perceket és plusz ügyintézést okoztak a félreértések, ugyanis a bank összesen 15 ezer forintot vont le az utalások után. Egyelőre nem tudni, hogyan kapja vissza a pénzét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top