nlc.hu
Aktuális
Áradnak a magyarországi folyók, 600 kilométeren árvízvédelmi készültség van

Áradnak a magyarországi folyók, 600 kilométeren árvízvédelmi készültség van

Már csaknem 600 kilométeren van érvényben árvízvédelmi készültség, és további szakaszokon kell védekezni a belvíz miatt is; több mint 10 ezer hektárnyi terület van ugyanis víz alatt. Tetőzik a Tisza és a Bodrog is – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).

Mivel a Felső-Tisza kárpátaljai vízgyűjtő területén jelentős mennyiségű csapadék hullott az elmúlt napokban, és ezt tovább növelte a magasabb hegyekben lévő hó olvadása és lefolyása, komoly árhullám vonul le a hazai folyók egy részén.

Az Országos Vízjelző Szolgálat számításai szerint „jelentős nagyságú a hóvízkészlet” a Tisza Tokaj feletti vízgyűjtőjén, és a következő 6 napban ennek fokozatos gyarapodására számítanak. Az országban jelenleg három vízügyi igazgatóság területén 592 kilométeren rendeltek el árvízvédelmi készültséget.

A legnagyobb árhullám most érte el hazánkat a Tisza, illetve a Bodrog folyókon, de a készültség az alábbi vízfolyásokat is érinti: Túr, Szamos, Kraszna, Fekete-Körös, Batár-patak, Lónyay-főcsatorna, Palád-patak, Ronyva-patak, Sár-Éger-főcsatorna.

Árhullám a Tiszán
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A Bodrogon hosszan tartó áradás várható, elnyúló tetőzése Felsőbereckinél várható a hét közepén, Sárospataknál várhatóan csütörtök-pénteken tetőzik a folyó, szintén megközelítve a harmadfokú készültségi szintet. A Tiszán érkező árhullám Tiszabecsnél a másodfok feletti vízállással tetőzött vasárnap este, Tivadarnál hétfőn várható a tetőzés, a vízállás megközelíti majd a harmadfokú készültségi szintet. 

A Tisza és a Bodrog együttes áradásának hatására Tokajnál a tetőzés szintén másodfokú készültségi szint felett várható, míg a Tisza középső szakaszán az elsőfokú készültségi szint környékén, azt kevéssel meghaladó tetőzések várhatók a jövő hét első felében.

Az áradó Tisza egy tiszadobi pontonhídnál 2017. december 18-án
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A Szamoson csak kisebb vízszintemelkedések jelentkeztek, Csengernél vasárnap délelőtt tetőzött a folyó, jóval a készültségi szintek alatt. A Kraszna árhulláma várhatóan hétfőn tetőzik Ágerdőmajornál, az elsőfokú készültségi szintet megközelítő vízállással. A lehullott csapadék hatására a Körösök vízrendszerén is árhullámok indultak meg. A Tiszán levonuló árhullám visszaduzzasztó hatása miatt a Hármas-Körös alsó szakaszán is meghaladhatja a vízszint az elsőfokú készültségi szintet.

Az OVF azt írta: a készültség által érintett védvonalak mentén fokozott figyelőszolgálatot látnak el a vízügyi dolgozók, különös tekintettel a fejlesztés alatt álló védelmi szakaszra. A Tiszán levonuló árhullám indokolttá teszi a töltéskeresztező műtárgyak, zsilipek folyamatos zárását – tették hozzá.  A belvíz miatt jelenleg 7 vízügyi igazgatóság területén 34 szakaszon van elrendelve készültség: 19 szakaszon elsőfokú, 15 szakaszon pedig másodfokú. A belvízzel elöntött területek nagysága már a 10 900 hektárt is meghaladja, ebből 5040 hektár vetés, illetve szántó.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top