nlc.hu
Aktuális
Így változnak a postai csekkbefizetés szabályai januártól

Így változnak a postai csekkbefizetés szabályai januártól

Január 1-jétől személyi nélkül is be lehet fizetni csekket a postán, ha bankkártyával fizetsz, és más befizetéseknél sem mindig szükséges az azonosításra.

Január 1-jétől az ügyfelek okmányok bemutatása nélkül fizethetik be csekkjeiket, ha bankkártyával fizetnek. Nem szükségesek az okmányok az adó, illeték, és bírság csekkek befizetésénél, illetve 300 ezer forintig az áru, szolgáltatás ellenértékének készpénzes megfizetésekor sem – közölte a Magyar Posta.

Be kell majd mutatni az okmányokat a készpénzes fizetéseknél, ha az áru, szolgáltatás értéke meghaladja a 300 ezer forintot, nemzetközi postautalvány feladásakor szintén 300 000 forinttól.

Az FM jelzésű (áru és szolgáltatás ellenértékének megfizetésére szolgáló) csekkeknél sincs szükség a befizető azonosítására 300 ezer forintos összeghatárig. Ha a csekken szereplő érték 300 ezer és 2,5 millió forint között mozog, és az ügyfél ezt készpénzben fizeti ki, akkor a posta egyszerűsített ügyfél-átvilágítást végez az ügyfél azonosításával, törvényben meghatározott adatainak felvétele mellett.

Ha pedig a befizetett összeg meghaladja a 2,5 millió forintot – szintén készpénzes fizetésnél – , akkor normál átvilágítás szükséges. Ez esetben az ügyfélnek számolnia kell azzal, hogy okmányait a posta lemásolja, valamint a törvényben meghatározott nyilatkozatokat is meg kell adnia. Ilyen átvilágítási intézkedések nem végezhetők el minden postán.

A jelöletlen csekkeknél és a belföldi postautalvány szolgáltatásnál a szabályozás szigorúbb. Ezekben az esetekben gyakorlatilag már 1 forinttól szükség lesz az okmányokra az adatrögzítési szabályok miatt. Ennek értelmében 300 ezer forinttól 2,5 millió forintig egyszerűsített ügyfél-átvilágítást végez a posta, de csak akkor, ha az ügyfél nyilatkozik arról, hogy áru és szolgáltatás ellenértékét fizeti meg. Ha az egyszerűsített átvilágítás nem alkalmazható, akkor a szigorúbb, normál átvilágítási szabályok érvényesülnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top