Mostanában, hogy ismét szörnyű csecsemőgyilkosságokról hallunk, sokan mondják, ennél még az abortusz is jobb. De a magyarok egyébként is inkább elfogadónak mondhatók abortuszügyben: nincs bajuk a szabályozással, amely a nőre bízza a döntést. Így azonban a teljes felelősség is az övé, és emiatt, valamint a mégiscsak létező, megbélyegző álláspontok miatt gyakran gyötri bűntudat azt, akivel előfordult ilyesmi. Egy pszichológus most olyan kérdőívet készített, amelyből pontosan megismerhetjük az ország hozzáállását a kérdéshez.
Nagy Beáta Magda klinikai szakpszichológus és szociológus, az ELTE Pszichológiai Iskola doktorandusza (témavezetője: dr. Rigó Adrien) régóta vezet egyéni pszichoterápiákat, és azt mondja, sok páciensnél előkerül a művi abortusz mint feldolgozatlan életesemény a múltból – még férfiaknál is. „Van, aki titokként kezeli, van, aki úgy, mintha meg sem történt volna. Persze nem mindenkinél okoz lelki problémákat, de azért gyakran van valamilyen folyománya: életvezetési, párkapcsolati zavar, depresszió vagy szorongás. Ezért kezdett érdekelni ez a téma.”
Beáta szerint az, hogy valaki hogyan dolgozza fel, hogy terhességmegszakításra kényszerült, attól is függ, milyen a társadalom hozzáállása. „Igen sokan meghasonulást élnek meg. Morális szempontból elítélik az abortuszt, mégis így döntenek. Ez pedig egyenes út a bűntudathoz.”
Abortusz: nemcsak a nők dilemmája, de ők viselik a nagyobb terhet (Profimedia)
Ha abortuszról esik szó, mindig csak a nőkről beszélünk, mintha a férfiaknak semmi közük nem lenne a dologhoz. Ez a teszt ezzel a hozzáállással is szakít: a készítők örülnének, ha férfiak is kitöltenék.
„Sokak szerint valóban a nő egyedüli döntése kell legyen ez, de ettől még nagyban számít nemcsak a partner, de a család hozzáállása is” – véli Nagy Beáta. „Az ő támogatásukra az esemény után is nagy szükség volna, hiszen enélkül sokkal nehezebb bármilyen veszteségélményt feldolgozni. Ehhez képest sokan a legközelebbi családtagjaik előtt is titkolják a dolgot.”
Speciális eset az, amikor a potenciális anya és apa nem értenek egyet a kérdésben: megtartsák-e a magzatot. „Leginkább az anya önrendelkezési jogát szokás szembeállítani a magzat élethez való jogával” – mondja Beáta. „Az apák nézőpontja még érvek szintjén sem jelenik meg, pedig nem egy páciensem volt, aki megszenvedte, hogy akarata ellenére nem születhetett meg a gyereke. Ilyenkor az ő tünetei sokszor ugyanazok, mint sok nőé: bűntudat, lehangoltság, tehetetlenségérzés, alvásproblémák…”
Magyarországon egyébként csökken az elvégzett abortuszok száma, 2016-ban a harmada volt a kilencvenes éveket jellemzőknek. Aggasztó viszont, hogy egyre fiatalabbak jutnak el a beavatkozásig; néhány éve még inkább a harmincasok döntöttek így, ma már többségben vannak a 20–24 évesek. És hogy miért választják ezt az utat? Ezt pontosan nem tudjuk, mivel az okokat csak nagyon tág csoportokban kell megjelölni, de a nők mintegy nyolcvan százalékánál ez az ok a „súlyos válsághelyzet”.
„A többség úgy gondolja, hogy a művi abortusz minden esetben felelőtlen viselkedés következménye, a terhességmegszakítást kérők pedig mindannyian aluliskolázott, alacsony társadalmi státuszú nők” – mondja Nagy Beáta. „Ez azonban egyáltalán nincs így: mindenféle társadalmi réteg képviselői ott vannak a műtőkben.”
A kutatásnak lesz olyan része, amelyben orvostanhallgatókat, leendő szülésznőket, védőnőket, pszichológusokat kérdeznek majd, és olyan is, amikor az abortusz-tanácsadásra érkezőkkel beszélgetnek. Most azonban a te véleményedre kíváncsiak a kutatók. Kattints, és mondd el!
