Tegnap a légügyi hatóság rendkívüli ellenőrzést rendelt el a légikikötő földi kiszolgáló személyzeténél. Ezek után ismét kinyitották egy utas bőröndjét a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren. Erről az esetről is a 444 számolt be elsőként, igaz, a bőröndből most nem tűnt el semmi.
Mi is csapattal jöttünk a Qatar Airways reggeli járatával, ami 5:20-kor szállt le, a csomagokat 6:10-kor kezdték kiadni, úgy, hogy közben más járat akkor nem is érkezett a reptérre. Az egyik barátom csomagját felnyitották, hiába volt számzárral lezárva, arra se vették a fáradságot, hogy visszahúzzák teljesen a zipzárt. Külön érdekesség, hogy a légitársaság személyzetének csomagjai 5:45-kor már kijöttek, utána kellett még idő /25 perc/, amíg a többi csomagot átkutatták – gondolom én…
– írta a lapnak Laci, aki vasárnap reggel érkezett Budapestre.
Tegnap magunk is beszámoltunk arról, hogy nagyüzemben fosztogatják az utasok bőröndjeit Liszt Ferenc repülőtéren, ezért rendkívüli ellenőrzést tart majd a reptér földi kiszolgálóinál a légügyi hatóság.