Idén júliusban – legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint – Fokváros lakói nem fognak tudni vízhez jutni a csapokból, az afrikai országban ugyanis akkora szárazság tombol, ami már konkrétan ellehetetleníti a közel félmilliós nagyváros lakóinak ellátását. Az úgynevezett Zéró Napot eredetileg áprilisra prognosztizálták, de a dátumon többször is változtattak, ezért csúszott egészen júliusig. Ez sajnos nem azt jelenti, hogy enyhült volna a helyzet, a város vezetősége szerint jó eséllyel elkerülhetetlen lesz a drasztikus lépés. A NASA adatai szerint is aggasztó a helyzet: a város hat nagy vízgyűjtőjének jelenleg nagyjából csupán 26 százalékos a kihasználtsága, mivel az elmúlt három évben soha nem látott aszály tombolt a térségben.
Fokvárosban már most is járőrök védik a természetes forrásokat (Fotó: Getty Images)
Fokvárosban már most is korlátozásokat vezettek be, igaz, egyelőre önkéntességi alapon. Ez annyit jelent, hogy a városlakóknak fejenként napi 50 liter vízzel kellene beérniük, igaz, az eddigi tapasztalatok alapján nem mindenki tartja be a vízdiétát: átlagosan nagyjából napi 86 liter víz fogy fejenként, ami még úgy is óriási önmegtartóztatásról árulkodik, hogy a lakosság kevesebb mint fele tartja be a korlátozást – főleg, ha figyelembe vesszük, hogy egy átlagos, négytagú magyar család napi vízfelhasználása 5-600 liter körül alakul. Ha a Zéró Nap elérkezik, a napi 50 literes fejadagot kötelező jelleggel 25 literre csökkentik – ennyi vizet Magyarországon 3-4 perc zuhanyozás során használunk el.
„Mostanság az ébren töltött óráim többségében azon gondolkodom, hogy mi történik majd, ha eljön a Zéró Nap. Hogyan tesszük elérhetővé a vizet és hogyan kerüljük el az anarchiát?” – tette fel a nyomasztó kérdéseket Helen Zille, Fokváros korábbi polgármestere egy helyi lapba írt cikkében.
A fokvárosi helyzet rendkívül súlyos: az elharapózó ingatlanfejlesztések, az egyre gyarapodó lakosság és a klímaváltozás miatt a vízgyűjtő területek megváltozása a feje tetejére állította a nagyváros vízellátását. A helyzet azonban nem csak Dél-Afrika második legnagyobb városában okoz problémákat, hasonló fenyegetéssel küzdenek Észak- és Dél-Amerika, Ausztrália vagy épp Ázsia bizonyos területein.
A nyilvános mosdókban már ilyen táblákon szólítják fel az embereket a vízzel való spórolásra (Fotó: Getty Images)
„Attól tartok, a 11. órában vagyunk” – magyarázta a National Geographicnak adott interjújában Anthony Turton, dél-afrikai erőforrásmenedzsment-szakértő. „Nincs időnk megoldásokkal kísérletezni. Isten közbelépésére van szükségünk.”
A városban már folyik a felkészülés: 200 vészhelyzeti vízosztó állomást töltenek fel, amelyek mindegyikénél 20 000 ember számára elegendő folyadéknak kellene rendelkezésre állnia a Zéró Nap eljövetelével. A fokvárosi vezetőség tervei között az is szerepel, hogy katonai létesítményekben raktározzanak további ivóvizet, az olyan luxusnak számító tevékenységeket, mint a medencék feltöltése, a kertek locsolása vagy a kocsimosás pedig egyenesen betiltották. Épp tegnapi a hír, hogy a természetes forrásoknál őrjáratokat vezettek be, hogy megakadályozzák a vízlopást.
„Nem tudom, hogy képesek leszünk-e elkerülni a Zéró Napot” – ezt már Kevin Winter, a University of Cape Town kutatója mondat. „Túl sok vizet használunk, egyszerűen nem tudjuk visszafogni a fogyasztást, egészen tragikus a helyzet.”
Sokmilliós nagyvárosok a katasztrófa szélén
Kalifornia az Egyesült Államok egyik leggazdagabb része, ennek ellenére már legalább egy szűk évtizede komoly aszályokkal kell megküzdeniük – ennek egyik eredménye a kaliforniai nagyvárosok környékén éves rendszerességgel pusztító gigantikus erdőtüzek formájában jelenik meg. Az amerikai államban is drasztikus lépésekre volt szükség: az Ivanhoe vízgyűjtő rezervátumban például közel hárommillió fekete golyóval borították be a víz felszínét, hogy így is csökkentsék a víz párolgását. Szükség esetén időszakos korlátozásokat vezetnek be a kocsimosásra, locsolásra vagy épp a medencék feltöltésére vonatkozóan – igaz, nem ritkaság, hogy a gazdagabb környéken élők egyszerűen fittyet hánynak az efféle tiltásra, vagy röhögve kifizetik a pár száz vagy pár ezer dolláros bírságokat.
A fekete golyók teljesen befedik az Ivanhoe vízgyűjtő felszínét, így csökkentve a párolgást (Fotó: Getty Images)
Eközben néhány ezer kilométerrel délre Mexikóváros 21 millió lakosa közül sokan már eleve csak a nap bizonyos szakában juthatnak vezetékes vízhez, míg az itt élők húsz százaléka – 4,2 millió, vagyis közel két és fél budapestnyi ember – pedig jó, ha néhány óráig élvezheti csak a vezetékes víz luxusát.
Az ausztráliai Melbourne szakértőinek előrejelzései szerint a közel négymilliós nagyváros egy évtizeden belül éli fel ivóvízkészleteit és tartalékait, míg Dzsakartában konkrétan földcsuszamlásokat okoz, hogy az ivóvízért küzdő lakók egyenesen a talajvizet szivattyúzzák ki a felszín alól.
A brazíliai São Paulóban 2015-ben esett olyan alacsonyra a víztározókban tárolt víz szintje, hogy a vezetékekbe ragacsos sár ömlött be, a vészhelyzet miatt utcára vezényelt lajtos kocsikat pedig nemes egyszerűséggel kifosztották. Ennek az lett az eredménye, hogy a vezetékes vízellátást heti kétszer pár órában maximálták, és végül csak egy az utolsó pillanatban érkező életmentő esőzés kímélte meg a lakókat attól, hogy a hatóságok teljesen elzárják a vízellátást.
„São Paulónak akkor kevesebb mint 20 napra elegendő víztartaléka volt” – mondta szintén a National Geographicnak Betsy Otto, a World Resources Institute vízügyi programvezetője. „Amit mostanában kezdünk látni, az több tényező együttállásának az eredménye, amelyeket eddig világszerte nem vettünk figyelembe vagy alábecsültünk.”
Az ilyen tényezők a lakosság növekvő száma, az egyre nagyobb területen zajló mezőgazdasági termelés, a természetes vízbázisok szennyeződése, az időjárás kiszámíthatatlanná válása, illetve sok helyen az infrastruktúra elöregedése.
„Ahol mindez igazán veszélyessé válik, az a politikai intézmények inkompetenciája” – figyelmeztetett Geoff Dabelko, az Ohio University környezeti tanulmányokkal foglalkozó programvezetője. „A következő évtized egyik legfontosabb kérdése az lesz, hogy ezek az intézmények hogyan tudnak majd megbirkózni a változások gyorsulásával.”
Addig marad a takarékoskodás és a csodavárás…
