Aktuális

Babakocsiban ülő kisfiút bántalmazott egy rendőr

Megszorította és megrángatta, amiért az meghúzta a lánya haját. Tárgyalása szerdán kezdődik.

Vádat emeltek egy (volt) rendőr ellen védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett testi sértés miatt. A rendőr egészen konkrétan egy babakocsiban ülő kisfiút bántalmazott, amikor törzszászlósként dolgozott. Az esetet szerdán kezdik tárgyalni a komlói járásbíróságon – írja a BAMA.hu.

A vádirat szerint a rendőr éppen egy általános iskola udvarán volt kislányával, amikor az eset történt. A kislány odasétált egy babakocsiban ülő, 17 hónapos kisfiúhoz, aki meghúzta a lány haját. A rendőr ekkor azt mondta a lányának, hogy ne törődjön vele, mert „ez egy buta fiú”, a kislány azonban még egyszer odament a babakocsihoz, a kisfiú pedig ismét meghúzta a haját.

Ekkor a rendőr odalépett a babakocsihoz, megragadta a kisfiú bal karját, megszorította, megrángatta, közben pedig azt kiabálta: „Mit csinálsz, te hülye gyerek?” A kisfiú édesanyja rászólt a férfira, aki erre azt mondta: „Rendőr vagyok és az is maradok.” Mondanunk sem kell, nem maradt az.

A kisfiú könnyebb sérüléseket szenvedett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top