Aktuális

Átlátszó hátizsákokkal lépnek fel az iskolai lövöldözőkkel szemben az USA-ban

A tanulók egy része érthető módon nem lelkesedik az ötletért.

Átlátszó hátizsákok viselésére köteleznék a diákokat a parklandi iskolában, ahol februárban a 19 éves Nikolaus Cruz tizenhét embert agyonlőtt, és többeket megsebesített.

A biztonságra hivatkozó „óvintézkedést” a tavaszi szünet után, a jövő hét elejétől vezetnék be a floridai intézményben, ahol az átlátszó műanyag hátizsákokat az iskola már ki is osztotta a diákoknak. A tanulók egy része azonban máris felemelte szavát a tervezett intézkedés ellen.

Az orlandói Sun-Sentinel című lap tudósítása szerint a diákok megosztottak a biztonsági intézkedés megítélésében. A lap idézi például az egyik diáklányt, aki úgy vélte, hogy az átlátszó hátizsák „megéri” a biztonságos életért cserébe. A Sun-Sentinel ugyanakkor beszámol arról is, hogy sok diák a műanyag táskára már ráírta a véleményét: nem ez segít az iskolákban elharapódzó fegyveres erőszak visszafogásában, hanem a megfelelő törvények. „Ez nevetséges, sőt még sértő is” – írta az egyik tanuló.

Fotó: NICHOLAS KAMM / AFP

Jaclyn Corin, aki az egyik főszervezője volt az április nagyszabású tiltakozó felvonulásnak, Twitter-bejegyzésében azt írta: szégyen, hogy az iskola erre költ, és nem a hiányzó felszerelések előteremtésére, majd hozzátette, hogy megpróbálja „a legtöbbet kihozni a helyzetből, és jól kidíszíti majd” a műanyag táskáját.

Egy másik diáklány ironikusan úgy fogalmazott, hogy a műanyag hátizsák legalább annyira átlátszó, mint a Nemzeti Fegyverszövetség (NRA) politikája.

A feliratokat a fiatalok nagy papírlapokra írják, és jól látható helyre beteszik a műanyag táskába.

Ty Thompson, az iskola igazgatója Twitter-bejegyzésben reagált a hallgatók megjegyzéseire. Közölte, hogy az intézkedést bevezetik, de még gondolkodnak azon, hogyan és mit lehetne módosítani rajta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése