nlc.hu
Aktuális
Szombaton még egyszer megjelenik a Magyar Nemzet

Szombaton még egyszer megjelenik a Magyar Nemzet

A keddi utolsó lapszám után egy utolsó utánit is megjelentet a Magyar Nemzet szerkesztősége szombaton.

Facebookon közölte a Magyar Nemzet főszerkesztője, György Zsombor, hogy szombaton még utoljára, egyszer megjelenik a kedden megszűnt újság, köszönhetően a lap munkatársainak és támogatóinak.

„…most szombaton biztosan lesz nyomtatott Magyar Nemzet, még ha nem is teljesen a megszokott formában. Küzdünk, utolsó lélegzetünkig!” – írta posztjában.

A Magyar Nemzet címoldala, a lapot Pethő Sándor alapított 1938-ban – MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

A szombati Magyar Nemzetet a megszokott terjedelemben, húszezer példányban tervezik kinyomtatni, és ingyenesen fogják terjeszteni. Az interneten gyűjtés indult, hogy a nyomdaköltséghez szükséges 400 ezer forintot előteremtsék.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top