nlc.hu
Aktuális
Kitálalt Trumpról a volt FBI-igazgató

Kitálalt Trumpról a volt FBI-igazgató

James Comey szerint Trump erkölcsileg alkalmatlan az elnöki posztra, a nőkről pedig úgy beszél, mintha húsdarabok lennének.

James Comey, a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) tavaly menesztett igazgatója az ABC televíziónak adott interjút. Szerinte Donald Trump „morálisan alkalmatlan” az elnökségre.

Comey okosnak mondta Donald Trumpot, úgy fogalmazott, hogy „nem orvosilag, hanem erkölcsileg alkalmatlan”. Azt mondta: Trump sorozatosan nem mond igazat, állítólag úgy beszél a nőkről, mint húsdarabokról, és a tavaly nyáron a virginiai Charlottesville-ben kitört zavargások idején sem tett tanúbizonyságot vezetői képességeiről.

„A mi elnökünknek meg kell testesítenie a tiszteletet és mindazon értékeket, amelyek alapvető fontosságúak országunkban” – fogalmazott az FBI volt igazgatója. 

Comey nem mondta ki, csak sejtette, hogy Trumpnak korábban Moszkvában prostituáltakkal volt kapcsolata, de megjegyezte: akár meg is történhetett. Ezt a történetet egyébként Trump személyes testőrei régóta tagadják.

Hasonlóképpen sejteni engedte, hogy a 2016-os elnökválasztási kampányában lehetett összejátszás Donald Trump és kampánycsapata, valamint oroszok között. Ahogyan fogalmazott: valamennyi más amerikai elnök esetében határozott nemmel válaszolna az összejátszást firtató kérdésre, de Trump esetében nem mondhat egyértelmű nemet.

James Comey felidézte találkozásait Donald Trumppal, és elmondta, hogy benyomásai szerint Trump „uralkodni akar” a környezetén. Tőle személy szerint lojalitást kért, mire ő azt válaszolta: csak tisztességet adhat. Az elnök erre pontosított: tisztességes lojalitást kér tőle. Trump korábban többször is tagadta, hogy lojalitást kért volna tőle.

James Comey emlékirata kedden kerül a boltokba, és az ABC-nek adott interjúval kezdte meg a könyv népszerűsítését, de a héten várhatóan több más országos tévécsatornának is a vendége lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top