„Évente egy osztálynyi gyermeket veszítünk el öngyilkosság miatt” – Dr. Balázs Judit a fiatalok pszichiátriai betegségeiről

Dr. Balázs Judit szobájának faláról hatalmas, bájos, színes bohóc tekint le rám. A doktornő látja, hogy kedvtelve nézegetem. „Amikor háromévnyi gyed után visszatértem a munkába, a ma már tizenhat éves lányommal készítettünk egy ugyanilyet a Vadaskert-kórházban lévő szobámba, hogy vigyek magammal valamit az otthoni világomból. Aztán amikor nyolc éve elhívott a dékán ide, az ELTE-re is dolgozni, megcsináltuk a párját, hogy mindkét munkahelyemen otthon érezhessem magam” – kezd mesélni a doktornő. Az ELTE Pszichológiai Intézetében vagyunk, beszélgetőpartnerem az itteni Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológiai Tanszéken oktat egyetemi tanárként amellett, hogy a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Szakambulancia oktatási és tudományos igazgatója.

A suli fekete báránya

„Gyakran a felnőtt páciensek is nehezen veszik rá magukat, hogy pszichiátriai segítséget kérjenek, de ha ezt meglépték, már túljutottak az egyik legfontosabb ponton. A gyerekek azonban a szüleikkel és többnyire a szülők kérésére érkeznek hozzánk – magyarázza dr. Balázs Judit, amikor a beszélgetésünk elején arról kérdezem, melyeket tartja a legfontosabb különbségeknek a gyermek- és a felnőttpszichiátria között. – Tehát az, hogy a gyermek pszichiáterhez kerül, sokszor nem az ő, hanem másvalaki döntése. Éppen ezért a nulladik lépés az, hogy megnyerjük a gyereket. Hogy egyáltalán elfogadja a helyzetet.”

Abban is speciális ez a szakterület, hogy itt nem elég a kis pácienst gyógyítani, a család egészével kell foglalkozni. „Hiába mondok én a rendelőben okosakat, ha otthon, a családban nem fogadják el azt, amit javaslok – magyarázza a pszichiáter, hozzátéve, hogy gyakran a szülőt is támogatnia kell. – Sok mentális kórkép genetikai hátterű, így könnyen előfordulhat, hogy a szülő is érintett. És azt is fontos tudnunk, hogy egy beteg gyermek édesanyjának, édesapjának – legyen szó pszichiátriai vagy egyéb betegségről – sokkal több napi kihívással kell szembenéznie, mint egy egészséges gyerek szülőjének.”

Dr. Balázs Judit gyermekpszichiáter

Ugyan a betegségek egy részének ugyanazok a tünetei gyermekkorban is, mint felnőttkorban (például szorongás, lehangoltság, koncentrációs nehézségek), a kicsiknek nem könnyű kifejezni, szavakba önteni ezeket a dolgokat. Éppen ezért a beteg gyermeket másképp is kell kérdezni. „A pszichiátriai betegségek jelentős része gyermekkorban kezdődik – mondja a doktornő. – Vannak definíció szerint is gyermekkorban kezdődő kórképek, ilyenek az idegrendszer fejlődési zavarai, mint például az autizmus spektrum zavar, a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar és a tik zavarok. Más kórképek, mint például a depresszió, az étkezési zavarok és a szkizofrénia, kialakulhatnak bármely életkorban, de sajnos már akkor is, amikor tizenéves az ember. Az más kérdés, hogy bármelyik kórképnél előfordulhat, hogy nem ismerik fel korai életkorban. Gyakran még szakemberhez sem jut el az illető.”

Ez már csak azért sem mindegy, mert minél később kerül szakemberhez a páciens, annál több és súlyosabb panasz rakódhat a meglévő betegségre. „Előfordulhat például, hogy a figyelemhiányos hiperaktivitás zavarral diagnosztizált gyermek kezelés nélkül az osztály »fekete báránya« lesz, ami igen frusztráló számára – folytatja dr. Balázs Judit. – És egy idő után már nemcsak a figyelemhiánya és a hiperaktivitása (azaz a helyzethez nem illő túlmozgása, illetve türelmetlensége, lobbanékonysága) okoz problémát számára, hanem depressziós is lesz, szorong, és így várhatóan rosszabb lesz a betegségének a kimenetele.”

Stigma helyett terápia

Az, hogy a pedagógusok mennyire készültek fel arra, hogy a mentális zavarokat időben észrevegyék, igen változatos képet mutat. „Pedig nagyon fontos szerepük van a korai felismerésben – vallja a gyermekpszichiáter –, a szakma ezt kapuőr funkciónak nevezi. A gyerek a hétköznapokban több időt tölt az óvodában, iskolában, mint otthon, ideális esetben tehát a pedagógus felismerheti például, hogy miért izeg-mozog egy tanítványa óra közben is, vagy rájöhet, hogy nem azért húzogatja az előtte ülő kislány haját, mert rossz, hanem mert figyelemhiányos hiperaktivitás zavarban szenved. Ugyanígy a depresszió kezdeti tüneteire is felfigyelhet a pedagógus, és megnyerheti a szülőt, hogy forduljanak szakemberhez. Ha mindez sikerül, és a szülő beleegyezik, együttműködünk a pedagógussal, hiszen nagyon fontos információkat adhat a gyermekről: ő látja családon kívüli környezetben, kortárs közösségben. Az iskolai dolgozóknak is könnyebb a helyzetet kezelni, ha már megfelelő terápiát kap a tanuló, és jobban van.”

Sajnos előfordul az is, hogy a pedagógus hiába jelez a szülő felé, a gyerek mégsem kerül szakemberhez: a szülők nem akarják pszichiáterhez vinni, mert félnek az ezzel járó megbélyegzettségtől. „Valóban előfordul ilyen is, és sajnos gyakran nem is alaptalan a szülő félelme. Fontos feladatunk nekünk, szakembereknek gyarapítani a társadalom tudását arról, hogy nem »ciki« pszichiátriai betegséggel élni, hogy adott esetben ez ugyanúgy kezelhető, mint például a diabétesz. Hiszen bármelyik szervünk »elromolhat«, így az idegrendszerünk is. Azokban az országokban, kultúrákban, ahol a pszichiátriai gondozást kevésbé kíséri megbélyegzés, kisebb az öngyilkosság kockázata is, hiszen a veszélyeztetettek bátrabban mernek szakemberhez fordulni. Ha a gyermek és a szülő megfelelő tudással rendelkezik az adott betegséggel kapcsolatban – amiért mi, szakemberek sokat tehetünk –, jobban elfogadják azt is, hogy kezelésre van szükség.”

Nem lehet túl szenzitívnek lenni az öngyilkosságra figyelmeztető jelek felismerésében

Évente egy osztály

„A gyermekpszichiátria ma már önálló szakvizsgához kötött, de huszonhárom éve, amikor én végeztem az orvosi egyetemen, még nem volt az – meséli dr. Balázs Judit. – Először felnőttpszichiáterré vagy gyerekorvossá kellett válni, utána lehetett ráépíteni ezt a szakterületet. Nem is bánom, mert szerettem felnőtt betegek között is dolgozni, és nagyon sokat tanultam. Ma is fontosnak tartom, hogy a rezidenseink töltsenek időt felnőtt pszichiátriai osztályon is, és lássák, ismerjék az általuk kezelt, gyermekkorban is jelentkező betegségek felnőttkori kimenetelét. Ez fordítva is igaz: a felnőtt pszichiátriai szakvizsgára készülő rezidenseknek is tanulniuk kell a gyermekek pszichés betegségeiről.”

Balázs doktornő elköteleződése a gyermekek gyógyítása mellett már medika korában nyilvánvaló volt: egyetemi évei alatt a Vadaskert-kórház elődjében, az Újpesti kórház gyermekpszichiátriai osztályán, majd a Vadaskertben is nővérként dolgozott. „Akkor különösen nehéz ez a munka, amikor tehetetlenebbnek érzem magam, mert jelentős szociális vagy családi terhek is jelen vannak a beteg történetében. Mindezek nem választhatók le a terápiás munkáról, ahogyan a szülő érintettsége, betegsége sem. Szintén nagyon nehéz, amikor valakinél az első pszichotikus epizódot látjuk, és később szkizofréniát diagnosztizálunk, hiszen ennek lefolyása jelen tudásunk szerint krónikus, azaz a betegség nem gyógyítható, csak a tüneteket tudjuk enyhíteni, megszüntetni. Sajnos öngyilkosság is előfordul tizenéves korban, ezen esetek mögött 90 százalékban nem kezelt pszichiátriai betegség áll. Azt szoktam mondani, hogy nem lehet túl szenzitívnek lenni az öngyilkosságra figyelmeztető jelek felismerésében, ezért is hallgatnak a leendő pszichológusok féléves szuicidológia kurzust itt, az ELTE-n.”

Az öngyilkossági statisztikákban egyébként Magyarország egészen a rendszerváltásig világelső volt, azóta némileg javult a helyzet. „A gyermek- és fiatalkori adatok nem ilyen rosszak, ennél a korosztálynál a középmezőnyben vagyunk, de ma is évente körülbelül harminc a tinédzserkorú öngyilkosok száma. Gondoljunk bele, évente egy osztálynyi gyermeket veszítünk el így! – mondja dr. Balázs Judit. – Fiatal felnőttkorban körülbelül ennek ötszöröse ez a mutató, az összlakosságot tekintve pedig sajnos még mindig a második-harmadik helyen állunk Európában.”

A pszichiátriai betegségek egy jelentős része gyermekkorban kezdődik

Fiúk is lehetnek anorexiások

„Öngyilkosság tekintetében gyermekkorban is a depresszió az elsődleges kockázati tényező – magyarázza Balázs doktornő, akinek ez a speciális kutatási területe. – Az alkohol- és a drogfogyasztás szintén hajlamosító tényező, de e szerek használata önmagában is okozhat halált. A szkizofréniát és a borderline személyiségzavart szintén a rizikófaktorok között tartjuk számon. Az anorexiás betegeknél pedig az öngyilkosság a második halálok a testi tünetek, az extrém fogyás okozta problémák után.”

Az anorexia bármelyik életkorban lecsaphat, de tipikusan tinédzserkorban kezdődik. S ahogyan a serdülés egyre korábban indul a gyerekeknél, úgy ez a betegség is egyre hamarabb felléphet, akár már tizenkét éves korban is. „Normális esetben a szülőnek nem azon jár az agya, hogy a gyermeke vajon anorexiás-e. Mindenesetre gyakran tapasztaljuk, hogy a család felnőtt tagjainak a lelkiismeret-furdalással is meg kell küzdeniük amiatt, hogy nem ismerték fel időben a gyanús jeleket. Tipikus kezdet például, hogy két barátnő együtt kezd el fogyókúrázni, de idővel csak az egyikük tud »kiszállni«.”

Ha a gyerek nem vesz részt a közös étkezésekben, pedig korábban együtt vacsorázott a családdal, vagy ha oda is ül, de feltűnően lassan eszik, és túlzottan koncentrál az étkezésekre, ha szinte nem tud másra gondolni, csak a bevitt kalóriákra, és fogy, az mind-mind az anorexia tünete lehet. „A fiúk sem védettek – teszi hozzá a doktornő. – Sokan nem tudják, de náluk is előfordulhat étkezési zavar, bár esetükben gyakoribb a túlzott testépítés és az izomtömeg-növelő szerek használata. Itt mindenesetre ugyanúgy testképzavar áll a háttérben.”

Természetesen nem a szülő feladata eldönteni, mikor van mentális problémája a gyermekének, és az sem biztos, hogy ha szakemberhez fordul, ez lesz a vélemény. „Nekünk az a feladatunk, hogy ha nem szükséges, ne medikalizáljuk a gyereket, azaz ne szippantsuk be indokolatlanul az egészségügybe – vallja dr. Balázs Judit. – Akkor segítsünk, ha van probléma, ilyenkor viszont lépjünk a szakma szabályai szerint. Emellett létezik a »küszöb alatti« tünetegyüttes fogalma is. Ezt akkor alkalmazzuk, amikor a vizsgálat során úgy látjuk, hogy a tünetek nem merítik ki az adott kórkép kritériumait, de mégis vannak problémák, panaszok a mindennapokban. Ilyenkor fokozottan oda kell figyelnünk a gyerekre, mert nagyobb esély van az adott kórkép kialakulására, mint annál, akinél egyáltalán nem állnak fenn a tünetek.”