Aktuális

„Nem kell csodálkozni azon, ha az egészségügyben dolgozók veszik a kalapjukat, és továbbállnak!”

Kiakadtak az egészségügyi dolgozók, mikor napvilágra került, hogy az Emmiben mennyi pluszpénzt kaptak egyes tisztviselők a munkájukért. A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint sincs ez rendben így, hiszen azok, akik kórházakban vagy szociális intézményekben dolgoznak, még cafeteriát is csak elvétve kapnak, pedig annak a maximális évi összege köszönőviszonyban sincs a minisztériumban osztogatott céljuttatásokkal.

Március vége és április vége között nagyot ugrott a magyar kórházak adósságállománya, írta meg a napi.hu. Áprilisban majdnem 6 milliárd forinttal, az eddigi közel kétszeresével gyarapodva, 32,4 milliárd forintra nőtt az adósságállomány a Magyar Államkincstár legfrissebb adatai szerint. A havi növekedés meghaladta az 5,5 milliárd forintot. A Honvédkórháznál például egy hónap alatt 269 milliónyi számlát nem fizettek ki. A Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem tartozása is átlépte az egymilliárd forintot áprilisban. Ezek után nem lehet csodálkozni azon, ha a túlórapénzek kifizetése rendszeresen csúszik, az egyébként is keveset kereső egészségügyi dolgozók pedig fel vannak háborodva, főleg, miután a 24.hu közérdekű adatigénylése nyomán kiderült, hogy összesen 4,268 milliárd forintot kaptak az Emberi Erőforrások Minisztérium dolgozói az uniós támogatáslehívások felpörgetéséért. A tárca később erre úgy reagált: nem jutalmat vagy bónuszt, hanem céljuttatást adtak, de hogy ez miben különbözik a prémiumtól, az nem derült ki.

Fenyegetőznöm kell a kórházigazgatóknál a túlórapénzek kifizetéséért

„Minden negyedik vagy ötödik kórházban adnak csak cafeteriát, az is maximum 20 ezer forint, karácsonykor” – mondta el az NLCafénak dr. Soós Adrianna, a FESZ elnöke. – „A költségvetési törvényben pedig az áll, hogy maximum 200 ezer forintot lehet kiosztani egy embernek évente, és még ez az összeg is megalázóan kevés. Senki ne csodálkozzon azon, ha a dolgozók teljes joggal felháborodnak, ha abban a minisztériumban, amelyhez ők is tartoznak, kiderül, mennyit kapnak az ottani tisztviselők prémiumként. A legtöbbször a kórházakban még a túlórára kapott pótlékokat is csak több hónapos késéssel fizetik ki, és van olyan hely, ahol egy év elteltével nekem kell mennem fenyegetőzni a kórházigazgatóhoz, hogy adja már ki a jogosan járó pénzeket az egészségügyi dolgozóknak. Az Emmiben kiosztott 4 milliárd forintból 100 000 ember kaphatna cafeteriát, ami azért nagyságrendekkel több embert jelent…

Arról nem is beszélve, hogy ma egy egészségügyi dolgozó eleve dupla annyi munkát végez, mint kellene, mert nincsenek elegen, és ezt nem honorálja senki, ez az alap. Ezek után nem szabad azon csodálkozni, ha az emberek veszik a kalapjukat, és továbbállnak. Egy ápolónő vagy orvos halmozottan megterhelő körülmények között dolgozik mindennap, minden pillanatban, hiszen életekért felel, rengeteg fertőzésnek, ilyen-olyan veszélynek van kitéve, a nem elégséges technikai körülményekről nem is beszélve. Mindez igazságtalan és méltánytalan a minisztériumtól, ez nem is kérdés. Ugyanabból a közpénzből miért jut nekik több, mint nekünk?” – teszi fel a kérdést dr. Soós Adrianna, a FESZ elnöke.

egészségügy, túlóra, EMMI, cafetéria

Az egészségügyi dolgozók mindennap túlmunkát végeznek (fotó: Thinkstock)

Ugyanakkor azt is hozzátette az elnök asszony, hogy az új miniszter személye őt és a kollégáit is bizakodással tölti el, hiszen neki legalább köze van az egészségügyhöz, talán a jövőben várhatóak így változások.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top