nlc.hu
Aktuális
Kiraboltak két hajléktalan koldust Budapesten

Kiraboltak két hajléktalan koldust Budapesten

Az egyikük ráadásul egy kerekesszékes mozgássérült. Ellopták a pénzüket és az irataikat is.

Elszomorító esetről számolt be a 24.hu: álmában raboltak ki két hajléktalan koldust a Jászai Mari téren. Testvérlapunk információi szerint egyikük ráadásul egy kerekesszékes mozgássérült, másikuk pedig az ő 70 éves nagypapája.

A 24.hu megszólaltatta a kifosztott kerekesszékes hajléktalant, Elek Attilát. Elmondása szerint éjfél körül feküdtek le aludni, értékeiket pedig a matracaik alá rejtették el egy táskában. Valaki kifigyelhette őket, ugyanis reggelre mindenük eltűnt:

Amikor hajnali kettőkor felkeltünk, hogy a papám rágyújtson, akkor vettük észre, hogy nincs meg a táskánk, és az okmányaink sincsenek sehol. Ötezer forint volt a táskában, de benne volt a nagyapám személyi igazolványa, a rokkantnyugdíjas papírja, a bankkártyája, az én telefonom, személyi igazolványom, az adókártyám, a tajkártyám, az inzulin- és cukorszintmérő készülékem is. Azaz minden fontos dolgunk és iratunk

– mesélte az elkeseredett, súlyosan beteg Elek. Az eset után a közelben lévő Képviselői Irodaház előtt álló őröktől kért segítséget. Ők rendőrt hívtak, akik azt mondták, reggel tegyenek feljelentést a Nyugati pályaudvarnál lévő kapitányságon.

Bementünk, de ott azt mondták, hogy nem tudnak mit csinálni. Azt kérték, hogy menjünk, és csináltassunk magunknak új iratokat. De rendesek voltak, letiltották az okmányainkat, hogy ne tudják felhasználni sehol.

Elek a 24.hu-nak azt mondta, idén már másodszorra rabolták ki őket. Legutóbb nagyapja 30 ezer forintos nyugdíját, valamint a telefonját is ellopták. De az is előfordult már vele, hogy a Nyugatinál kirúgták alóla a kerekesszéket.

Azt mondtam tegnap a rendőröknek, hogy ha egy mód van rá, akkor nem kérünk mi semmilyen más segítséget, csak annyit, hogy egy kicsit figyeljenek oda ránk. Tegnap este, amikor végeztünk este 8 körül, akkor odajöttek hozzánk a katonák, és megkérdezték, hogy nincs-e valami baj. Mondtam, hogy nincs. Azt ígérték, hogy figyelni fognak, hogy ne bántsanak és piszkáljanak bennünket

– mondta még Elek Attila.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top