Aktuális

Műanyagot és vegyszereket találtak az Antarktiszon is

A civilizációtól távol eső vidékeket is szennyezzük.

Elkeserítő híreket közölt a Greenpeace: szakembereik szerint már az Antarktisz távoli vizeiben is kimutatható a műanyag- és vegyi szennyezettség.

Az év elején vett vízminták szinte mindegyikében találtak mikroműanyagot. A hóban ezen felül olyan mérgező anyagokra bukkantak, mint a PFA-k (poli- és perfluoralkil anyagok) és a PFC-vegyületek (polifluoroalkilok, más néven perfluor-karbonok), melyekkel a kültéri ruhadarabokat vonják be – közölték csütörtökön a környezetvédők Bécsben.

Még földünk utolsó, emberi civilizációtól olyan távol eső ökoszisztémái is, mint az Antarktisz, szennyeződnek

– mondta Nunu Kaller, a osztrák Greenpeace szóvivője. Adataik szerint évente akár 13 millió tonna műanyagszemét is bekerülhet a szárazföldről az óceánokba.

A víz- és hómintákat egy három hónapos expedíció során gyűjtötték az Antarktisz különböző helyszínein hajóval. Az elemzés eredményei alátámasztották, hogy műanyag-mikroszemcsék és vegyi anyagok szennyezik az Antarktiszi-félsziget körüli régiót és a Bransfield-átjárót. A vizsgált területek között olyanok is vannak, melyek kiemelkedő zoológiai jelentőségűek, ezért szükség lenne a védelmükre – emelte ki a Greenpeace.

Nyolcból hét vízminta műanyag-mikroszemcséket tartalmazott.

Az állatok gyakran tévesztik össze az apró műanyagrészecskéket a táplálékkal. Így kerül a műanyag bálnák és delfinek, valamint az ehető tengeri halak és a tenger gyümölcsei gyomrába, rajtuk keresztül az emberi szervezetbe is

– figyelmeztet a veszélyre Kaller. A mikroműanyagok mellett halászatból származó műanyagszemetet, bójákat, hálókat és ponyvákat talált a Greenpeace expedíciója a jéghegyek között.

Kilenc hómintából hétben találtak PFA- és PFC-vegyületeket. A Greenpeace szerint ezek az anyagok a légkörön keresztül, nem pedig helyi szennyező forrásokon keresztül kerülnek a régióba. A PFA-kat ipari eljárások során és fogyasztási cikkekben használják, többek között szabadidő-ruházat vízállóságának biztosítására. Hosszú időn át maradnak meg a környezetben, az állatoknál szaporodási és fejlődési zavarokat okozhatnak – mondta Kaller.

A Greenpeace követeli, hogy az antarktiszi Weddel-tengerben hozzák létre a világ legnagyobb természetvédelmi területét, „hogy az állatok – köztük a pingvinek és a bálnák – elmenekülhessenek az emberi tevékenység okozta klímaváltozás, a túlhalászat és a vízszennyezés hatásai elől”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top