Aktuális

Gyerekekre támadtak a darazsak Mezőberényben

Idén a szokásosnál jóval több a darázs, emiatt agresszívabbak is lehetnek.

Darázstámadások miatt le kellett zárni a mezőberényi ligetet. A liget gondnoka legalább három rovartámadásról tud: az elmúlt néhány napban saját másfél éves kisfiát, egy fiatal felnőttet és egy 2-3 éves gyereket is megcsíptek a szabadtéri színpad villanyóraszekrényében fészkelő darazsak.

A történtekről azonnal értesítették Siklósi István polgármestert, aki vasárnap a park átmeneti lezárása mellett döntött, amíg a békési rovarirtó cég hétfő reggel elvégezte a védekezést. Ezután újra kinyitották a ligetet – írja a BEOL.hu.

Az irtást végző Békés Pesticid Kft. ügyvezető igazgatója, Varga Péter szerint túlszaporodott darazsakkal lehetett a gond, amelyek nem fértek be a fészkükbe.

Azok a darazsak, amelyek kirekesztetté váltak, kint éjszakáznak, a stressz miatt agresszívan, ingerlékenyebben viselkedhettek. Persze az sem kizárt, hogy egyszerűen csak egy szokásosnál agresszívabb családdal volt dolgunk

– mondta a szakértő, majd hozzátette: csaknem két évtizedes pályája során még sohasem kezdődött el olyan hamar a „darázsszezon”, mint az idén: már áprilisban is naponta legalább négyszer hívták őket, ráadásul a fészkek nagysága is sokkal nagyobb az ilyenkor szokásosnál.

A legtöbbször az anyakirálynő telel át, de az induló fészkek nagyságát látva nem tartom kizártnak, hogy most talán a dolgozók egy része is átélte a hideg évszakot. Egy királynőtől pedig 3000-5000 egyedszámú fészek is kifejlődhet

– vélekedett Varga.

Ezt olvastad már?

Hatalmas darázsinvázió jön

Ez is érdekelhet Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top