Aktuális

„Félek, hogy én követtem el” – mondta tárgyalásán a kakucsi gyilkosság vádlottja

Rengeteg videót találtak az iPadjén, amelyeken fiatal lányokat kínoznak.

A keddi tárgyaláson sem tett beismerő vallomást az iskolatársa meggyilkolásával vádolt kakucsi fiatalember, a 20 éves K. Bálint. A fiatal férfi korábban már háromszor is beismerte, hogy ő ölte meg M. Vivient, később azonban visszavonta vallomását. Kedden azt mondta, csak akkor tesz majd vallomást, amikor augusztus végén elkészülnek a genetikai vizsgálatok, ami azért is furcsa, mert rengeteg terhelő bizonyíték áll a hatóságok rendelkezésére vele szemben, egy beismerő vallomással azonban talán lefaraghatna néhány évet a büntetéséből – derült ki a 24.hu beszámolójából.

A vád szerint K. Bálint 2016. március 4-én 13 késszúrással kivégezte a szintén kakucsi M. Vivient. A fiú régóta vonzódott a párkapcsolatban élő lányhoz, ő azonban nem viszonozta közeledését. Abba ugyanakkor belement, hogy a fiú néha hazavigye őt a különóráiról. A gyilkosság napján a lány SMS-ben kérte a fiút, hogy vigye őt haza egy népligeti diszkóból. A fiú el is ment érte, a falu határában azonban a gyanú szerint megölte őt 9 centiméteres vadásztőrével. A vád szerint ezzel az iPadjén megtalált felvételeket akarta megvalósítani, amelyeken fiatal nőket kínoznak.

A keddi tárgyaláson ezeket a felvételeket is megtekintették. K. Bálint a beszámolók szerint rezzenéstelen arccal hallgatta végig a 12 800 videóról és fényképről szóló bírói felsorolást, majd azt mondta:

Engem az érdekelne, hogy fordulhat elő, hogy nem a saját, hanem más e-mail-cím van bejelentkezve az iPad-készülékemen. Az egyik gusztustalan videót pedig amúgy sem egyedül, hanem a haverommal együtt néztem meg. Azokat a felvételeket pedig, amin fekáliát isznak a lányok, csak a rendőrségen láttam először.

A fiú, aki rengeteg egymásnak ellentmondó vallomást tett az ügyben, de maga mutatta meg a rendőröknek, hová rejtette a lány holttestét, a tárgyaláson azt is mondta a gyilkosságról:

Félek, hogy én követtem el.

A 24.hu szerint mivel nem sokkal a bűncselekmény elkövetése előtt töltötte be a 20. életévét, akár életfogytiglani fegyházbüntetést is kaphat, ha bűnösnek találják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top