Óvadék ellenében szabadlábra kerültek a diáklány megerőszakolói

nlc | 2018. Június 22.
Már az áprilisi ítélet után is tüntetések voltak Spanyolországban, mert a bíróság szerint nem erőszak, hanem szexuális visszaélés történt.

Hatezer eurós óvadék fejében szabadlábra került az az öt férfi, akik két évvel ezelőtt megerőszakoltak egy 18 éves lányt Pamplonában – írja a Guardian.

Az ügy már eddig is országszerte felháborodást váltott ki, mivel az elkövetőket kilenc évre ítélték szexuális visszaélés miatt, de felmentették őket a nemi erőszak vádja alól. A döntés után felháborodott nők vonultak utcára Spanyolország több városában. „A nem, az nem – bármi más erőszak” – ilyen táblákkal üzentek.

Korábban, az áprilisi ítélet után a demonstrálók azt követelték a kormánytól, vizsgálja felül a szexuális bűncselekmények meghatározását és kategóriáit. A spanyol törvények szerint ugyanis a szexuális visszaélés abban különbözik a megerőszakolástól, hogy nincs benne erőszak és megfélemlítés.

A huszonéves sevillai elkövetők 2016 júliusában egy alagsori lakásba vitték a madridi lányt Pamplonában, ahol körbevették, és megerőszakolták. A rendőrségi jelentés szerint a lány végig passzív volt, szemeit csukva tartotta. Az áldozat azt mondta korábban, azért nem ellenkezett, mert csak azt szerette volna, hogy minél előbb vége legyen.

Exit mobile version