
„Emlékszem, tavaly ilyenkor az egyik tameside-i vasúti híd korlátjánál álltam azzal a feltett szándékkal, hogy megölöm magam” – kezdte a Mirrornak adott interjúját Lisa Barnes. A brit családanya elárulta, pontosan tudta, hogy a családja mindennél jobban szereti, ahogy azt is, hogy az öngyilkossága fájdalmat okoz majd nekik, ám ezekről az érzésekről mind megfeledkezett akkor, amikor odaállt a korlát mellé.
Lisát három óra alatt tudta lebeszélni a helyszínre rendelt pszichológus arról, hogy megölje magát. Azóta rendszeresen jár terápiára, és úgy érzi magát, mintha kicserélték volna. Olyannyira, hogy a közelmúltban „Bridge The Gap” néven még egy saját projektet is indított, amelynek célja, hogy olyan kétségbeesett embereken segítsen, mint amilyen ő maga is volt.

Kép forrása: Mirror.co.uk
„Akkor, abban a pillanatban teljesen egyedül éreztem magam. Már-már magányosnak. Azon dolgozom, hogy azok az emberek, akik ugyanazzal a céllal másznak majd a hídra, amivel én másztam, ne érezzék ugyanezt.” Lisa épp ezért férje, Nick és 18 éves lánya, Molly segítségével kézzel írt üzeneteket erősít az otthonához közeli hidakra. És hogy miket ír Lisa a kézzel írt cetlikre?
„Csodálatos vagy. Erős vagy. Bátor vagy.”
„Van, hogy egyes napok nehezebbek, mint a többi. Maradj erős!”
„Ha csak egyetlen jelre vársz, hogy ne tedd meg, ez az!”
Lisa a Mirrornak beszélt arról is, már röviddel az öngyilkossági kísérlete után megfogalmazódott benne a Bridge The Gap ötlete. „Amikor nem sokkal később a fülembe jutott, hogy pontosan ott, ahol én álltam, öngyilkos lett egy fiatal nő, úgy döntöttem, belevágok.” Az asszony azóta három hidat díszített fel saját készítésű üzeneteivel, a célja azonban az, hogy Nagy-Britannia minden hídján ott legyenek majd az üzenetei.
„Amíg tudom, hogy segít az embereknek, csinálni fogom. Semmi nem tarthat vissza” – mondta.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!