Hétszázhatvan betöltetlen óvópedagógusi állás van jelenleg az országban, és nagyon nehéz munkaerőt találni. Vidéken szolgálati lakást adnak, a Ferencvárosban bruttó 45 ezer forintos plusztámogatásról döntött az önkormányzat, a probléma mégis hasonló méreteket kezd ölteni, mint az üresen álló háziorvosi praxisoké.
Azt hihetnénk, hogy a munkaerőhiány elsősorban a falvakat érinti, de a városokban is kevés az óvónő. Nyíregyházán, Székesfehérváron, Veszprémben és Debrecenben több tucat állás betöltetlen, a fővárosra keresve pedig száztizenhét álláshirdetést találunk a Közigállás nevű portálon. Gazdagréten három óvodában keresnek összesen tizennégy szakembert (igaz, az egyikben elsősorban a bővítés miatt kellenek új óvónők).
A 2017/2018-as tanévben 322 741 óvodás volt az országban, 5300-zal több, mint az előző tanévben. Ehhez képest a pedagógusok száma 31,5 ezer volt, ami közel azonos a korábbi adatokkal. (Forrás: KSH)
Az intézményvezetők nem csak hirdetésekkel próbálkoznak. Az Eduline információi szerint több óvodában is előfordult, hogy a szülőktől kértek segítséget. Az egyik igazgató ezt írta:
„A segítségüket szeretnénk kérni. Nem titok, hogy Magyarországon egyre égetőbb az óvodapedagógus-hiány, és ebből is kiemelkedik Pest megye. Ez a jelenség már tavaly utolérte óvodánkat. Sajnos idén sem változott a helyzet – jelenleg négy betöltetlen álláshely várja gazdáját” – olvasható az egyik Pest megyei óvoda oldalán, ahol azt kérik a szülőktől, hogy ha ismernek olyan óvodapedagógust, akit „vonz a csodálatos környezettel és remek felszereltséggel bíró intézményünk, valamint az alábbi munkakörülmények, juttatások (cafetéria, munkacipő/munkaruha, kiemelt munkavégzésért adható anyagi elismerés, lakhatási támogatás, utazási költségtérítés), akkor sok szeretettel várjuk jelentkezésüket.”
Mi lehet ennek a tendenciának az oka? Elképzelhető, hogy a köztudottan alacsony bér önmagában elrettenti a potenciális munkaerőt?
Szandra 2005-ig dolgozott óvónőként, abban az évben született meg a kislánya. A szülési szabadságról 2008-ban azonban már nem a volt munkahelyére ment vissza. Helyette felvételizett egy főiskolára, majd emberierőforrás-szakember lett. Ma már az óvónői átlagbér háromszorosát viszi haza, ráadásul olyan helyen dolgozik, ahol időben haza lehet menni. „Annak ellenére, hogy mindig is óvónő akartam lenni, néhány év után semmilyen perspektívát nem láttam ebben a hivatásban. Abból állt az életem, hogy munka után rohantam egy háromgyerekes családhoz bébiszitterkedni, péntekenként gyakran éjfélre értem haza. Muszáj volt pluszpénzt keresnem, emlékszem, nettó 85 ezer forint volt a fizetésem, és semmilyen juttatást nem kaptam mellé. Befizettem a számlákat, bevásároltam egyszer valamelyik nagyobb áruházban, és nagyjából ennyi. Ráadásul semmilyen lényegi béremelésre nem lehetett számítani.” Szandra a kolléganőjével először egy olyan másoddiplomában gondolkodott, amelybe beszámították volna az alapdiplomájukat, de gyakorlatilag csak a német nemzetiségi szakirány jöhetett volna szóba, illetve a roma kisebbségre vonatkozó szakképzés. Őket viszont inkább a logopédia, illetve a gyerekpszichológia érdekelte, ezeket a képzéseket azonban teljesen elölről kellett volna kezdeni (és fizetni).
Kiégés (Profimedia)
Szandra pályamódosítása óta tíz év telt el. Mi változott azóta? Mennyit keres ma egy kezdő óvónő a 2008-as, nettó 85 ezres fizetéséhez képest?
Zsuzsa Balassagyarmaton dolgozik, egy központi (vagyis nagynak számító) óvodában. Harminc éve van a pályán, nettó 220 ezret keres havonta. Ám ehhez a főiskola után tovább kellett tanulnia egyetemen, és meg kellett szereznie a szakvizsgát. Mindez körülbelül ötvenezer forintos emelkedést jelentett a bérében. A képzést ugyanakkor saját zsebből fizette (több mint félmillió forint volt a tandíj).
Vagyis „csak” főiskolai végzettséggel harminc év után ma nettó 170-180 ezer forintot lehet óvónőként hazavinni. Pályakezdőként pedig körülbelül 120 ezret – ha nem számítjuk azokat az eseti béremeléseket, amiket már kétségbeesésükben szabnak ki az önkormányzatok.
Beszélgetésünk elején egyébként Zsuzsa kifejezetten lelkesen beszél a munkájáról, „a gyerekeiről”, a szülőkről, a szabadságról, ami miatt óvónő lett, és amit a legjobban szeret a munkájában. Amikor azonban szóba jönnek a nehézségek, bevallja, hogy harminc év ide-oda, ő is szeretne váltani. „Nem teljesen ugyanaz ma óvónőként dolgozni, mint az elején. Régen több tiszteletet kaptam például a szülőktől, és jobban megfogadták a tanácsaimat. Ha ma azt mondom egy fiatal anyukának, hogy kezdeni kellene valamit azzal, hogy az ötéves fia még mindig cumisüvegből iszik, és sok tévét néz, mert még mindig alig beszél, leállít, és otthagy. Valahogy a kollégák között is jobb volt a hangulat. Ma azt érzem, hogy sokan meg tudnák egymást fojtani apróságok miatt. Kicsit elfáradtam mostanra. Vágyom egy olyan állásra, ahol munkaidő után otthon már csak a pihenés vár rám, nem kell pályázatokat, személyes naplókat írnom, vagy ünnepségekre, foglalkozásokra készülődnöm késő estig.”
Zsuzsa szerint az alábbi problémákat nehéz elviselni neki és a kollégáinak:
- alacsony bérek (Zsuzsa kezdő kolléganője azért hagyta ott a pályáját, mert a benzinkúton többet keresett, mint a 120 ezer forint körüli óvónői fizetése)
- a munka mennyisége (bár csak hat és fél órát kell fizikailag a gyerekekkel tölteni, a rengeteg adminisztráció miatt a foglalkozásokra való készülést már mindenki munkaidőn túl, az estéin oldja meg)
- ingyentúlóra („ha lebetegszik valaki, nincs olyan, hogy nemet mond az ember”)
- megbecsülés hiánya (úgy a vezetőség, mint sok szülő részéről)
- eszközök hiánya (a falvakban van olyan intézmény, ahol alapvető eszközök hiányoznak: nincs például egyetlen számítógép sem az irodán)
Hasonlóan látják a helyzetet az érdekképviseletek is. „Egyre jobban öregszik a szakma, az óvodapedagógusok átlagéletkora 55 év körül lehet – mondta az NLCafénak Verba Attiláné, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) óvodapedagógiai tagozatának elnöke. – A baj az, hogy azok közül, akik megszerzik a diplomát és az ahhoz szükséges nyelvvizsgát, sokan azonnal elmennek külföldre. Nem csoda, hiszen a többszörösét kereshetik az itthoni fizetésnek, ráadásul semmilyen minősítésen nem kell átesniük, nem kell portfóliót írniuk például. Egy ideje a bérfeszültség is problémákat okoz. Magyarországon ugyanis egy pályakezdő óvodapedagógus kevesebbet keres, mint mondjuk egy óvodai dajka. Természetesen nem a dajkák fizetését sokalljuk, hiszen sok éven át egy forint fizetésemelést sem kaptak, ez a helyzet csupán arra mutat rá, hogy a gyakornoki fizetés megalázóan alacsony.”
„Régóta jelezzük a problémát a kormányzatnak – egészíti ki mindezt Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke. – Az volt a javaslatunk, hogy állítsák vissza az eredeti állapotot, vagyis a bértábla alapja a mindenkori minimálbér legyen.”
Úgy tűnik, minden érintett az alacsony béreket tekinti a legfőbb gondnak. Emlékezetes Mészáros Luca elkeseredett Facebook-posztja is idén áprilisban, melyben a fiatal óvónő azt írta, nemhogy egyről a kettőre jutni képtelen, egy kávéfőző megvásárlása is komoly gondot okoz számára.
A kormány egyelőre hallgat az óvópedagógus-hiánnyal, illetve általában a tanárhiánnyal kapcsolatban. Amikor mégsem, az életpályamodell előnyeit hangsúlyozza (amivel, ugye, 170 ezret vihet haza valaki harminc év után is.)
Jelenleg az intézményvezetők azzal igyekeznek hárítani a problémát, hogy olyan fiatalokat vesznek fel, akik ugyan befejezték a főiskolát, de nyelvvizsga hiányában nem kapták meg a diplomájukat. Kérdés, hogy amennyiben nem emelik a pedagógusok bérét, ők vajon meddig fognak a pályán maradni.
