A fővárosi főügyész szerdai közleménye szerint a Budapesti Fegyház és Börtönben más ügyben jogerős fegyházbüntetését töltő, 28 éves férfi 2016-ban a zárkája előtt egy partvisnyéllel rátámadt az ételt osztó fogvatartottakra, majd a zárkájában elkezdte lerángatni a falra szerelt mosdókagylót, hogy azzal támadjon rájuk. A körletfelügyelő többszöri felszólítására sem hagyta abba az őrjöngést és a rongálást, leszakította a mosdókagylót, és az őrmester felé dobta, de nem találta el az őrt.
Néhány nappal később a vádlott a börtön egészségügyi várójában ismét agresszív lett, dühöngött, az ajtót rugdosta és kitörte az ablakot, majd az üvegdarabbal az egyik intézkedő őr, az általa korábban is megtámadott körletfelügyelő nyaka felé vágott. Az őr gyors reagálásának köszönhette, hogy nem sérült meg, a támadás azonban életveszélyes sérülést is okozhatott volna.
A Fővárosi Főügyészség felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak, valamint életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra.