Aktuális

Műanyag ételeket raktak az éhezők elé – botrányos fotókon forrong az internet

A szegény ember éhezik, félmeztelen, otthona sáros, neki pedig arca sincs. Ezt üzeni Alessio Mamo profi fotográfus „művészi” sorozata, amely nem egyszerűen káros és rossz, de a nyomorpornó tökéletes példája.

Egy gazdag, fehér ember maga köré gyűjt egy csomó nagyon szegény embert Indiában – gyerekeket is –, odaállítja őket egy ehetetlen műételekkel megpakolt asztalhoz, majd azt kéri tőlük,

takarják el a szemüket, és képzeljenek oda valódi ételeket.

Mármint, hogy az milyen jó lenne nekik, hiszen amúgy éheznek. Mindeközben le is fotózza őket, majd továbbáll.

Elég gusztustalan, nem? Mint egy nagyon rossz vicc. Vagy egy kicsit mint azok a vadászok, akik ritka nagyvadakat ölnek unaloműzés gyanánt, a fotót meg, amelyen büszkén pózolnak a halott állat mellett térdelve, megosztják a neten.

A fenti jelenetek Indiában nemcsak hogy megtörténtek: az elkészült képeket megosztotta a világ legnagyobb fotóriportokat és fotóriportereket felvonultató és versenyeztető szervezete, a World Press Photo. (A szervezet szigorú szabályai szerint elbírált és díjazott képek minden évben bejárják a világot, például Magyarországot is.) Sőt még el is magyarázták, hogy ez egy művészeti projekt, amely a nyugati fogyasztói kultúra pazarlására szeretné felhívni a figyelmet. (Hogy hogyan hívják erre fel a figyelmet az éhező indiaiak, az rejtély.) Hovatovább a fotós egy híres riporter, akit idén díjazott is a grémium. A World Press Photo Instagram-oldalán lehet végigkattintani a képeket, íme:

 

These photographs are from Uttar Pradesh and Madhya Pradesh two of the poorest states of India. From the series “Dreaming Food”, a conceptual project about hunger issue in India. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ [This project has been the subject of much online debate. Please read Alessio Mamo’s statement, released on 24 July 2018, giving more details and apologising for any offence: https://medium.com/@alessio.mamo/my-statement-on-dreaming-food-7169257d2c5c] ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ My name is Alessio Mamo (@alessio_mamo) an Italian freelance photographer based in Catania, Sicily. In 2008 I began my career in photojournalism focusing on contemporary social, political and economic issues. I extensively cover issues related to refugee displacement and migration starting in Sicily, and extending most recently to the Middle East. I was awarded 2nd prize in the People Singles category of #WPPh2018 and this week I’m taking over World Press Photo’s Instagram account. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ Despite economic growth, a majority of the Indian population still lives in extreme poverty and disease. Behind India’s new-found economic strength are 300 million poor people who live on less than $1 per day. Government figures may indicate a reduction in poverty. But the truth is, with increasing global food prices, poverty is spreading everywhere like a swarm of locusts. These pictures are taken in rural areas where conditions are worse than in the cities and where close to 70% of India’s population reside today. Statistics show that 2.1 million children under 5 years old die of malnutrition annually. The idea of this project was born after reading the statistics of how much food is thrown away in the West, especially during Christmas time. I brought with me a table and some fake food, and I told people to dream about some food that they would like to find on their table. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ #WPPh2018#asia #dreamingfood #india

World Press Photo Foundation (@worldpressphoto) által megosztott bejegyzés, Júl 22., 2018, időpont: 9:30 (PDT időzóna szerint)

Alessio Mamo fotózta a mesterséges, abszurd jeleneteket. Hogy mennyire komolyan vette saját művészetét, arról sokat elmond, hogy Dreaming Food (Ételt álmodni) címmel publikálta a fotókat, amelyekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy jótékony célt szolgálnak: az eleve leegyszerűsítő „gazdag nyugati” és „éhező távol-keleti” kategóriák szembeállításával az indiai éhínségre szerette volna felhívni a figyelmet.

A szicíliai származású, tíz éve a fényképezésből élő Mamo egyébként komoly fotóriporter, érzékeny portréi és társadalomábrázoló képei a legnagyobb magazinokban jelennek meg, idén pedig emberábrázolás kategóriában második díjat kapott a World Press Photón egy rakétatámadásban megsérült iraki kislányról készült szokatlan (szerencsére egy csöppet sem véres és hatásvadász) fotójával. Hiba lenne leírni tehát a fenti sorozata miatt, ám ettől függetlenül az egész rávilágít arra, milyen szerencsétlenül és empátia nélkül képes ábrázolni a szegénységet a nyugati média.

Forrás: World Press Photo

A szegénységgel kapcsolatos közhelyeken túl egyéb bajok is akadnak a sorozattal. A fotós a képaláírásban azzal kezdi, hogy a képek India két legszegényebb államában, Uttar Pradesben és Madhja Pradesben készültek, ahol a legsúlyosabb az éhínség. Ám ez konkrétan nem igaz: ami a gazdasági fejlettséget illeti, mindkettő benne van a top 10-ben, igaz, mindkettőnek vannak még indiai viszonylatban is elmaradott részei. (Indiának 29 állama van.)

Miután az Instagram-posztból botrány lett, és Mamo komoly kollégáktól és átlagos kommentelőktől is megkapta, mennyire hatásvadász és kizsákmányoló a sorozat, a fotós elég furcsa magyarázkodással állt elő: a kommentek közt igyekezett tisztázni, hogy „természetesen mindenkinek megvolt a maga étele”, azaz éppen a fotózás alatt egy szereplő sem éhezett, illetve

mikor a helyieknek megmagyaráztuk, miről szól a projekt, még ők akartak szerepelni.

Ez utóbbi különösen ingatag érv: egy fotó szereplője nem feltétlenül tudja megítélni a végeredményt, főleg annak etikai és társadalmi tanulságait, különösen, ha egy gazdag, fehér európai mondja meg neki, mi a dolga, aminek Indiában ugye elég csúnya hagyománya van.

Egy másik kommentje igazi művészi önmosdatás: azt írta, eleve „a létező sztereotípiák ábrázolásával” akarta aláhúzni a mondandóját. „Ez volt az ötlet, lehet, hogy nektek ez nem tetszik, vagy szerintetek etikátlan, de a koncepció akkor is az volt, hogy az ételpazarlás problémáját ábrázoljuk az itteni éhínség közepette.”

A World Press Photo, amelynek az Instagram-oldalára kikerült a poszt, elég gyorsan kihúzta magát a felelősség alól: közölték, hogy nem ők posztolták, nem is ellenőrizték, mi kerül ki, hiszen minden héten átadják a hozzáférést a verseny egy-egy díjazottjának. Egyébként minden vitára és véleményre vevők, a tanulságokat pedig majd levonják.

A több tízezer lájk mellett (hiszen a szép, romantizált, a nyomort és a szegénységet egyszerűen emészthető módon tálaló fotókra rengetegen vevők) ezernyi kommentben kapott hideget-meleget a fotós. Van, aki szerint ez így vállalhatatlan, és az egész nyugati mainstream média szégyene, van, aki diplomatikusabb volt, és egy-két etikai aggályt emelt ki. Abban azonban majdnem mindenki egyetértett, hogy a fő baj az, hogy a fotós fel- és kihasználja szereplői helyzetét a leegyszerűsített és rájuk nézve totálisan sztereotip üzenete kedvéért. Ezt a jelenséget hívják a társadalmi témákkal foglalkozó riporterek rettenetesen cinikus, de találó kifejezéssel úgy, hogy

nyomorpornó.

Nagyjából az a lényege, hogy a szegénységről, betegségekről vagy más, embertömegek életét tönkretevő krízisről – menekültválság, polgárháborúk, a pusztítás utáni reménytelenség – tudósító médiamunkások az érintettekről kialakult közhelyeket és előítéleteket erősítik meg azzal, hogy pont olyan helyzetben és eszközökkel ábrázolják őket, ahogy a közönség azt elvárja. Közel hozzák, szinte beledörgölik a közönség arcába a koszt, a vért, a könnyeket, a szenvedést, pont, ahogy egy pornófilm operatőre a jelenet szempontjából, hogy is mondjuk, releváns testrészeket.

A huszonkettes csapdája ez, az olvasóközönség ugyanis éppen azért gondol úgy az elesettekre, ahogy, mert a közhelyes fotók ezt üzenik neki; az újságoknak, híradóknak pedig ezek után tartaniuk kell magukat ehhez a leereszkedő-sajnáltató ábrázoláshoz, hiszen

kifizetődőbb megerősíteni az olvasók előítéleteit, mint összezavarni őket azzal, hogy egyszerű, hús-vér emberként ábrázolják a szegényeket és az elesetteket.

Előszeretettel használják adománygyűjtésre ezt a nigériai polgárháború idején készült képet.

A sztereotípiák erőltetése persze az egész médiát és szórakoztatóipart áthatja a glossy magazinoktól a filmekig: ha csak azokra a képekre hagyatkozunk, amiket elénk raknak, úgy tűnhet, Afrikában minden nő sudár, nagyon színesen öltözködik, és mezítláb, a fején egyensúlyozva hordja a vizet a pusztán, Nepálban mindenki buddhista szerzetes (és mosolygós gyerekek kukucskálnak az ablakokon), és így tovább. A nyomorpornó azonban a legkárosabb ezek közül: azt üzeni, a szegények mind magatehetetlenek, gyámoltalanok, a náluk szerencsésebb gazdag (fehér) emberek kegyeire szorulnak. Pontosan erre apellálnak ráadásul a segítő, humanitárius szervezetek által használt képek, amelyek a lehető legerősebb és legegyszerűbb módon igyekeznek adományosztásra bírni. Bármilyen jótékonyak is, bármennyit is segítenek helyben az összegyűlt pénzzel, az általuk használt nyomorpornó attól még nyomorpornó marad.

Az ilyen képek rosszabb esetben még azt is sugallják, hogy a szegények a hibásak. Példákért nem kell a szomszédba menni, elég a magyar hajléktalanok ábrázolására gondolni: miközben maga a hajléktalanság nem jelenti azt, hogy az érintetteknek nincs hol lakniuk, ráadásul a fedél nélküliek jelentős része gondoskodik (akár házilag barkácsolt) odúról, munkája, bevétele van, a médiában illusztrációként mindig az aluljáróban fetrengőket látjuk. Egyszerű, erős, hatásos, mégis rettenetesen káros képek ezek kontextus és ellensúlyozás nélkül (hiszen természetesen szó sincs arról, hogy az aluljárók lakóiról diszkréten hallgatni kellene), amelyek szinte könyörögnek azért, hogy a kommentelők őket hibáztassák saját sorsukért.

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

Egyszerű lenne a fotósokat okolni, ám a helyzet nem ilyen egyszerű (bár az lenne!): akik ebből élnek, azoknak bizony ki kell szolgálniuk a cinikus rendszert. A fotós felelőssége, hogy mennyire összetetten és mélyen ábrázolja a társadalmi ügyeket, ám azzal nehéz mit kezdeni, ha a magazinok szerkesztői visszadobják a legjobb képeket azzal, hogy

köszönjük, de mi valami erősebbre gondoltunk.

A World Press Photót egyébként sok vád éri azért, mert nem a finomabb, érzékenyebb sorozatokat és képeket emeli piedesztálra, hanem a könnyen fogyasztható, egyszerűbb történeteket. (Szokás szerint az idei is tele lesz vérrel, szenvedéssel, halállal, és a hétköznapi életnek is inkább az árnyoldalát emelik ki, mint a tényleg hétköznapit.) Azon túl, hogy ideje lenne átbillenteni az arányokat, és bízni abban, hogy a közönség képes értelmezni a bonyolultabb riportokat is, nagyon fontos lenne az egyszerű dokumentáción túl a megoldás lehetőségét is felvillantani. A világ ugyanis kevésbé reménytelen hely, mint ahogy azt a világról készült profi képek üzenik.

Alessio Mamo fő bűne az, hogy ezzel mind nem foglalkozott: a lehető legdurvább módszerekkel tolja a néző arcába a nyomort. Azzal pedig, hogy még az arcukat is elvette, végképp személytelen statisztákká silányította őket saját kreált – ahogy ő fogalmaz: konceptuális – történetében. Ebből a szempontból mondjuk pont ez a legőszintébb fotósorozat az utóbbi évekből: nem is szépíti a szándékát, pontosan az, aminek látszik. Nyomorpornó.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése