Aktuális

Genovai tragédia: 400 embert telepítettek ki, további omlásra számítanak

Már 42 halálos áldozatot követelt a genovai hídomlás, többeket eltűntként tartanak számon, a sebesültek száma eléri a 16-ot. Genovában további omlásra számítanak, ezért lakók százait telepítik ki a környékről.

Négyszáz embert is kellett kitelepíteni a genovai hídomlás miatt, mert a szakértők attól tartanak, hogy a Morandi-híd még álló szerkezeti elemei bármikor leszakadhatnak – írja a BBC. A Genova melletti, 50 méter magasan futó viadukt kedden omlott össze,  friss információk szerint 42 ember halálát okozva.

Az Euronews szerint jelenleg 300 tűzoltó és számos mentőkutya dolgozik a túlélők felkutatásán.

Danilo Toninelli olasz közlekedési miniszter a leszakadt híd üzemeltetőinek lemondását követelte szerdai Facebook-üzenetében. A miniszter közölte: kezdeményezi, hogy a közútkezelőt fosszák meg koncessziós jogától.

Mentőalakulatok tagjai az A10-es autópálya leszakadt hídjának romjai között Genova közelében 2018. augusztus 14-én éjjel. Olasz belügyminisztériumi források szerint a balesetnek eddig 31 halálos áldozata van, ötöt közülük még nem tudtak azonosítani. Tizenhat sérültet ápolnak, tizenketten súlyos állapotban vannak – (MTI/EPA/Flavio Lo Scalzo)

A Politico értesülései szerint azonban Toninelli pártjára, az Öt Csillag Mozgalomra is kritikák össztüze zúdult a tragédia miatt, mert a párt, más beruházások mellett, a leomlott Morandi-hidat is azok közé sorolta, amelyeknek az előirányzott karbantartását csak abban az esetben végzik el, ha a haszon több, mint a vele járó költségek.

Az Öt Csillag oldalán a híddal kapcsolatos aggodalmakat dajkamesének nevezték; ezt a kijelentést azóta eltávolították honlapjukról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top