nlc.hu
Aktuális
Fordulat: mégsem a végzetes fogás okozhatta a 17 éves birkózó halálát?

Fordulat: mégsem a végzetes fogás okozhatta a 17 éves birkózó halálát?

A rendőrség a sportorvos felelősségét vizsgálja a Blikk szerint.

Néhány héttel ezelőtt érkezett a hír, hogy az úgynevezett vasgyári fogás okozhatta Rózsa György, a Fradi 17 éves birkózója halálát. A Blikk azonban úgy tudja, a rendőrség mégis kizárta ezt az eshetőséget, és azt gyanítják, hogy sportorvosi mulasztás miatt halhatott meg a fiatal fiú.

Rózsa György tragikus hirtelenséggel hunyt el 2017. januárjában: edzés közben váratlanul rosszul lett, majd leállt a szíve. A fiút újraélesztették, és kórházba szállították, az orvosok azonban így sem tudták megmenteni az életét.

A Blikk értesülései szerint a rendőrségi nyomozás során kiderült, hogy Györgynek szívproblémái voltak, sportorvosa emiatt korábban megtagadta tőle a versenyzéshez szükséges engedélyt, halála előtt mégis megadta.

A fiú szülei szerdán egy több mint hatórás kihallgatáson vettek részt, ahol „gyerekük kiskorától kezdve, az étkezési szokásain át a fáradékonyságra való hajlamig” mindenről be kellett számolniuk a lap szerint. A család ügyvédje, dr. Lichy József azt mondta:

A nyomozás fókusza meglátásom szerint a sportorvos tevékenységén van, hiszen abban az esetben, ha orvosi mulasztás történt, az szakmai szabályszegés, és akkor egyértelmű a személyi felelősség is.

Rózsa György szülei ugyanakkor a lap szerint nem tudtak arról, hogy fiuknak szívproblémái lettek volna.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top